November közepén 55–60 tonnás átlaggal takarítják be a cukorrépát Verseg határában egy olyan 60 hektáros táblán, ahol 20 éve nem szerepelt a vetésforgóban ez a növény. Vajon kinek és miért jut eszébe manapság cukorrépát vetni Magyarországon arra az egy, árván maradt gyárra…? Jancsek Tibornak és gyermekeinek, Karolinának és Máténak eszébe jutott. Kezdeményező, hozzáértő és bátor gazdaság az övék, így arról is megkérdezhettük őket, milyen szakértelem, precizitás és mennyi idegeskedés kell a másik kultúra, a zöldborsó eljuttatásához a konzervgyárakba.
A cukor keserű története
Ha van keserű fejezete a hazai agrár- és élelmiszeriparnak, az a feldolgozóipar – konkrétan a cukorgyárak – bezárása. A Jancsek család több dimenzióban is közelről élte és szenvedte meg a folyamatot, miután gazdaságuk a 90-es évek vége után bő egy évtizedig a térségben jelentős cukorrépa- termesztő volt. – A szüleim is foglalkoztak használaton kívüli tsz-földek hasznosítása és némi háztáji révén növénytermesztéssel, de nem elsődleges jövedelemforrásként. Én gépésznek tanultam, fuvarozással, tüzép-áruk logisztikájával foglalkoztam, gazdálkodni akkor kezdtünk, amikor a rendszerváltás után az építőipar válságba került. El kellett dönteni, mi legyen, és a választás a gazdálkodásra esett – idézi a kezdeteket Jancsek Tibor. Az eleinte pár holdas családi gazdaság a kárpótlások révén néhány tíz hektárossá nőtt a 90-es évek második felére, így már elkezdhették a környéken akkor még sok helyen termesztett zöldborsó, alapvető gabonák, burgonya, napraforgó mellett a cukorrépa vetését is. – Akkor még nemcsak a hatvani, hanem a selypi cukorgyár is működött, illetve számos konzervgyár, amelyek nagy mennyiségben vásárolták fel a térség terményeit. Így annak idején úgy tűnt, lesz is jövője a nehezen előállítható, de jövedelmező kultúrának, hiszen az akkor még francia kézben lévő selypi üzemet jelentős beruházással fejlesztették is. Csak idővel eladták egy németnek, aki dacára a kapacitásnövelő korszerűsítésnek, bezárta a gyárat, aztán bezárt sorra a többi is, a kaposvári kivételével – zárja rövidre a szektor feldolgozóiparának történetét a gazdaság alapítója. Tibor, aki annak idején édesapjával együtt tagja volt a cukortanácsnak, úgy emlékszik, nem volt elég érdekérvényesítő erő, összefogás a gazdákban ahhoz, hogy ellenálljanak a gyárbezárásoknak…
A logisztika keresztmetszetei
A Jancsek család azonban nem adta fel. Miután egyre-másra szűntek meg a részben burgonyára, borsóra és cukorrépára támaszkodó állami és privát gazdaságok, a felszámolásukkor szinte csak ők vásároltak a használt gépekből, így relatíve jó áron tudtak vásárolni és felszerelni gazdaságukat. – Akkoriban volt, hogy 80-100 hektáron is termeltük a cukorrépát. Gazdatársaknak szolgáltattunk is ebben a szegmensben: vállaltunk béraratás, logisztikát, sőt, felépítettük a láncot a vetéstől a szállításig, hogy ne kerüljünk függő helyzetbe – mondja Tibor.
Hogy erre a függetlenedésre szükség is volt, azt a jelen újra bizonyítja. A szántóföldi növénytermesztés „nehéziparának” is becézett kultúrában ma ismét vannak szűk keresztmetszetei a cukorrépa logisztikájának. – Ma konkrétan a szállítás a problémánk. Miután a hatvani gyár megszűnt, most vonattal kell a megrendelő kaposvári gyárba elszállítani a terményt. A közúti szállítás szóba sem jöhet egy ilyen tömegarányú növénynél, így a vasútra kényszerülünk. Csakhogy az utóbbi bő 10 évben a vasút már egyáltalán nincs abban az állapotban, hogy alkalmas legyen erre a feladatra, most is hetek óta várunk, hogy rakodhassuk a terményt. Szomorú, hogy van gyár, van termelő, de nincs, aki megbízhatóan szállítson…
A zöldborsó és erényei
A cukorrépa jelenére még visszatérünk, de addig lássuk, mi történt azután, hogy Jancsekék is felszámolták e növény termesztését. – Mi akkor hagytunk fel vele, amikor a hatvani gyár is bezárt. Akkortól lett az egyik fő növényünk a zöldborsó– mondja Tibor lánya, Karolina. Ha valaki a fiatal magyar agrármérnökök között hivatott arra, hogy e kultúráról nyilatkozzon, az ő: még egyetemi tanárai is felvonták a szemöldöküket, amikor meghallották, hogy szakdolgozatát és kutatásait ennek a fajnak akarja szentelni. – Én azért szeretem ezt a növényt, mert számos előnnyel rendelkezik. Elsősorban még ma is relatíve biztos piaca van. Mi két felvásárlóval, konzervgyárral vagyunk kapcsolatban, méghozzá igen jó, szinte baráti viszonyban. Erre szükség is van, mert a borsó nemcsak növényvédelmi és agrotechnológiai szempontból kihívás, hanem logisztikai szempontból is – mondja Karolina. Olyan leírását adja a zöldborsó logisztikai kihívásainak, ami valóban példátlan a szántóföldi növénytermesztésben. Először is a frissen betakarított terménynek a vágás kezdetétől számolva 6–8 óra múltán a gyárban kell lennie. Noha a gyár küldi a kamiont, bármilyen késlekedés, közlekedési torlódás, baleset a gazdaság kárára növeli ezt az időt. Ráadásul gyárban először ellenőrzik, mintázzák az árut: a termelő pénzt csak a folyamat végén lát, addig az övé és az ő felelőssége az áru. A termesztés ugyanilyen fegyelmezett technológiát kíván. – De ebben is rokonszenves partner a gyár, ami kvázi integrátorként működik. Januárban már leszerződünk a kívánt mennyiségre, a gyár adja a vetőmagot, folyamatosan kapcsolatot tart a vegetációs időszakban, és persze abban is segít, hogy a betakarítást és a beszállítást úgy végezzük, hogy se ők ne maradjanak alapanyag nélkül, se mi ne veszítsünk rajta a szállításon – vázolja Jancsek Karolina.
Őt persze agrármérnökként a borsó többi erénye is foglalkoztatja. – A borsó, mint általában a hüvelyes fehérjenövények, jó hatást gyakorol a talajra: erős gyökereivel lazítja, a levegő nitrogénjét gyökérgümőként szerves tápanyaggá köti meg. Ezek miatt a júniusban végzett aratás után nagyon is megéri a másodvetemény: mi idén napraforgót vetettünk utána – mondja a fiatal szakember.
– Így persze az egy hektárra jutó bevétel is elég jól alakul. Mondják is a gazdatársak: egy kutyáról két bőrt húztunk le… És azóta már a búza is el van vetve ugyanazon a területen – toldja meg a ritka vetési terv „poénját” Tibor.
Nem elég a csábítás
Karolina persze a kockázatokról sem feledkezik meg. – Valóban vannak néha jó értelemben véve irigyei ennek a vetésforgónak. Valóban lehet jövedelmező a zöldborsó, de aki csak ezt nézi, könnyen pórul járhat – figyelmeztet. Majd emlékeztet: nekik is évekbe telt, míg a megfelelő gépesítettség és növénytermesztési szakmai tudás megalapozta a termésbiztonságot. – A borsó hozzáértést kívánt, érzékeny növény, nem egészen olyan, mint egy búza vagy kukorica. A beszállítási pontosság, illetve az időjárási kitettség csökkentése, továbbá a jól időzíthető betakarítás miatt is mi például eleve több mint tízféle fajtát vetünk és vágunk. Ilyenkor három hétig folyamatos a betakarítás, folyamatosan mennek a kamionok.
Jelenleg egyébként a Jancsekgazdaság 150–200 hektáron termeszt zöldborsót. A növény külön nitrogénutánpótlást nem igényel, csak komplex műtrágyát. Növényvédelmi A megfelelő gépesítés a hatékonyság, a függetlenség alapja kihívásai közt elsősorban a mozaikvírusok, a gombás betegségek említendők, illetve a nyár első harmadában sajnos jellemző jégverések. A gazdaság azonban évtizedek óta könnyen teljesíti a gyár által elvárt minimum 4 tonnás átlagtermést, sőt, inkább az 5-6 tonna a jellemző, de volt már 7 tonnás hektáronkénti eredményük is. – Még a különösen aszályos 2022-es évben sem csökkent drámaian a termés, ráadásul nem is öntözzük a területeinket – teszi hozzá Karolina.
Szántani kell
Ott hagytuk tehát abba a borsó kedvéért, hogy az egykor nagy cukorrépa-termesztő család idén visszatért a növény előállításához. Miért? – Miután van gyári igény, úgy voltunk vele, hogy a technológiát ismerjük, megvannak a gépeink, akkor miért ne tegyünk egy próbát. Vannak mély fekvésű, a cukorrépa szempontjából kedvező adottságú területeink, így ezekre is, összesen pedig 60 hektárra vetettük a növényt – mondja Jancsek Máté. A családban ő örökölte édesapja mezőgépek iránti érzékét és érdeklődését, így a talajművelésről is őt kérdeztük.
– Itt sajnos szóba sem kerülhet a forgatásos talajművelés elhagyása. Olyan erős a kár te vő nyomás, továbbá a karógyökeres növény olyan egyenletes, mélyen ellazított közeget kíván, hogy mi megmaradunk a szántásnál – mondja Máté.
A legalább 30 centi mélyen végzett forgatást még egyengetik, majd úgy vetik a növényt, hogy közben már a betakarításra kalkulálnak. – A cukorgyártás szempontjából a gyökérnek a felső kétharmada az igazán hasznos, ebben van a legtöbb cukor. A gyökér „kalapját” a betakarítógép levágja, ezért fontos, hogy az elvetett növény mélyen, a talajban legyen. Fontos továbbá, hogy lehetőleg egyetlen erős karógyökér alakuljon ki, ne legyen elágazásos– ezt már a tábla melletti prizma, azaz a betakarítás után a földterület melletti út mellé kihordott halomnál mutatja meg nekünk Máté.
Amit a forgatásról és a növényvédelemről mondott, sajnos, ugyancsak megmutatkozik: a cukorrépagyökerek közt, bizony, akad olyan, amin láthatók az apró gerincesek rágcsálásnyomai.
– Idén sikerült jócskán 50 tonna felett betakarítani, ami a szakkönyvek szerint is jó termésnek minősül, de az is lehet, hogy meghaladjuk a 60 tonnát – büszkélkedik joggal Jancsek Máté.
Munka és munkaszeretet
Közben újabb rakomány gyökér érkezik, majd huszonéves, mosolygós, közvetlen gépkezelő ugrik le a gépről, Ádám. Míg várjuk a fotózáshoz a következő rakományt, megkérdezem, szereti-e a munkáját. Úgy tűnik, mintha furcsállná a kérdést, ezért gyorsan megmagyarázom, miért érdekel: lehangoló történetek sokaságát hallom riporterként az országban arról, mekkora hiány van motivált és hozzáértő fiatal gépkezelőkből. – Én szeretem a munkám, szívesen csinálom, az sem zavar, ha a főszezonokban szinte folyamatosan kell menni – mondja.
Mint megtudjuk, Ádám keresztapja, Fazekas Pál által került ide, aki ugyancsak a Jancsek gazdaság alkalmazottja. Általa tinédzserként Ádám már azelőtt ismerte a gépkezelés fortélyait, mielőtt elvégezte volna a szakközépiskolát… Karolina is odalép, és büszkén megerősíti, hogy megbecsülik a szorgalmas, tapasztalt munkaerőt. Igaz, teszi hozzá, a ma már 700 hektáros gazdaság sokszínű vetésforgójában előfordul, hogy június elejétől gyakorlatilag decemberig folyamatosan dolgozniuk – magágyat készíteni, növényvédelmi beavatkozást végezni, vetni, aratni – kell a gépkezelőknek.
Kohout Zoltán