fbpx

Ahol a munkabírás és a mezőgazdaság szeretete öröklődik

Írta: Sándor Ildikó - 2023 július 28.

A hajdanán lelkes aranymosóiról híres, felvidéki Csallóközaranyos határában gazdálkodik a négygyermekes Füsi Nagy László és családja, őt látogatta meg Magyarország Legszebb Birtokának zsűrije. A ma már 6000 hektáros birtokon édesapja, az egykori helyi szövetkezet elnöke kezdte el a gazdálkodást, ahol azóta is elsősorban búzát, kukoricát, napraforgót, őszi káposztarepcét, étkezési mákot, valamit vetőmagnak homoki zabot és borsót termelnek. Az óriásbirtok 2021-ben, az alapító halálát követően két fiára szállt, akik nemcsak a kényszerű generációváltást, de a munkamegosztást és a folyamatos fejlesztést is felvállalták. A teherbírást és az innovatív gondolkodást édesapjuktól örökölték, aki a kezdetektől bátorította fiait a technológiai innovációk követésére és alkalmazására. Így ma már nagyteljesítményű gumihevederes erőgépek, korszerű, valóban XXI. századi géppark áll a növénytermesztésük rendelkezésére, öntözési lehetőség nélkül, viszont precíziós szemlélettel, közel 40 alkalmazottal. A már szlovák sajátosságnak számító kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai, pályázati háttér elméletileg hátrányt jelentene, de a mezőgazdasági termelőket ez épp a sajátlábonállásra, az önállóságra, de leginkább a hatékonyságra ösztönzi. Ebből a megfontolásból dolgoznak már a csallóközaranyosi földeken is tarlóhántóval, viszont épp a hatékonyság okán az aratást már csak bérkombájnokkal végeztetik. A hatékonyság a gazdaság eredményein is megmutatkozik, így lett a település az egykori aranymosás helyett a mezőgazdaságáról híres, és egyúttal Szlovákia egyik legsikeresebb agrárszereplője.

Legutóbb mi itt írtunk a szlovákiai agrárium kilátásairól, de a felvidéki szaksajtó állásfoglalása is érdekelheti olvasónkat.