fbpx

Ezt is megértük: indul a magyar traktor sorozatgyártása!

Írta: Kohout Zoltán - 2023 január 16.

…és még lehet fokozni: hatalmas közel-keleti, afrikai és ázsiai piacokra van kilátása az 50-80 lóerősök kategóriájában. Nagy siker küszöbén a fejlesztői, egyetemi, külkereskedelmi összefogás.

Renner Tamás és az R5044-es
Renner Tamás és az R5044-es

Ötéves fejlesztés után

Beérett az az ötéves fejlesztői folyamat, amelynek eredményeként megkezdődik a magyar Renner-traktorok sorozatgyártása Magyarországon. A Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán folyó fejlesztői munkát ilyen vonatkozásban a mezőtúri Mumgép Kft. veszi át. Onnan kerül ki az első évben várhatóan 50, majd 2024-től a globális piaci és alkatrészt-ellátási viszonyoktól függően 100+ traktor az exportpiacokra.

Az 5044-es típusjelzésű egyelőre 50 lóerős, 4×4 hajtásképletű mezőgazdasági erőgépet – mint arról többször beszámoltunk – a Dutra műszaki és szemléleti alapjait követve fejlesztette ki Renner Tamás gépészmérnök. Célja kezdettől az volt, hogy a Kubota-motorokkal és Carraro alvázra épülő vontató könnyen szerelhető, tartós, elsősorban a kis- és középgazdaságok, kommunális profilú felhasználók számára legyen elérhető kedvező árával, kis szervizigényével.

renner traktor
(Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)

Most lehetünk hálásak a néhai magyar gépgyártás jó hírének

A traktorok itthon sajnos nem kerülnek forgalomba, de például több szovjet utódállamban – például Kirgizisztánban – Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában egyre több helyről jelentkezik vásárlói igény. Ez Renner Tamás szerint a hazai tudományos, gyártói és külpolitikai-külkereskedelmi együttműködés eredményességét is bizonyítja. – A külgazdasági piackutatási erőfeszítések eredményeként Afrikában már évek óta jelen vannak a Renner-traktorok. Ma már pedig ott tartunk, hogy arab országoktól a Távol-Kelet több államában is érdeklődnek, sőt, akár gyártási jogok megvásárlásáról is szó van – mondja a tervező, cégtulajdonos. Ami már biztos: a Mumgép gyárában készülő traktorok első sorozata, azaz 15 traktor már idén eljut Boszniába és Szerbiába.

Nem meglepő, mégis érdekes mozzanat, hogy a magyar traktorgyártás pozitív fogadtatását a hazai gépgyártás múltja is erősíti. – Azokban a térségekben, ahol egykor megalapozta a hazai ipar jó hírét egy Ikarus, egy Ganz, ott sokkal nagyobb a bizalom a közép-európai, főleg a magyar gépek iránt, mint például egyes távol-keleti gyártó óriások termékei iránt – mondja Renner Tamás. Ehhez persze az is kell, hogy a magyar fejlesztések elébe menjenek a külhoni igényeknek. Így például a Kirgizisztánba fejlesztendő Renner-traktorokat benzin–gáz-üzemű motorokkal tervezik már.

Renner Tamás

Nagy erőkkel folyik a kutatásfejlesztés

A Renner Bt.-nek egyébként nem alaptevékenysége a mezőgazdaságigép-fejlesztés. A Renner Tamás édesapja által még a 90-es években alapított, járműipari alkatrészek gyártásával foglalkozó cégben a traktortervezés Tamás ambíciójának eredményeként kezdődött. Ma már a jánoshalmi üzemkomplexum a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első Kihelyezett Innovációs Műhelye (KIM) is egyben, amit Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor avatott fel 2022 tavaszán. A MATE és a Szent István Biztonságkutató Központ a Renner-nél működő KIM-mel különböző kettős felhasználási célú kutatási projektek megvalósítását szeretné elérni. Ilyen például a drónrepülési, az agrár-robotikai, illetve az elektromos hajtású mezőgazdasági erőgép/traktorokat vagy komplex autonóm, mezőgazdasági terepjáró robotokat célzó fejlesztések az agrárium vagy éppen a hadiipar számára.