fbpx

Határidős bejelentési kötelezettség terheli a szőlősöket

Írta: Barna Ferenc - 2022 március 02.

Mint minden évben, úgy idén is az engedéllyel rendelkező szőlőszaporítóanyag-előállítóknak és -forgalmazóknak tevékenységük tárgyában bejelentési kötelezettségük van, ennek május 20-ig eleget kell tenniük – hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Szőlő
A szőlőszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók bejelentéséhez szükséges nyomtatványok a Nébih honlapjáról letölthetők (Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán)

Már nem küldi meg a bejelentő űrlapokat a hivatal

Jelentős változás, hogy ettől az évtől a Nébih már nem küldi meg az űrlapokat. Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. A szemlebejelentő lapot és az új standard ültetvények szemlebejelentő lapját (az 5078. sz. űrlapot) önállóan kell letölteni a Nébih honlapjáról, és kitöltve, aláírva, a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig (május 20.) vissza kell küldeni.

Az elmúlt három évben szemlére bejelentett és a területileg illetékes megyei kormányhivatal szaporítóanyag felügyelői által szemlézett standard ültetvényekről az 5080. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan a hivatal fogja megküldeni.

Űrlapok letöltése

Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról a növényekkel kapcsolatos nyomtatványnál. A felületen le kell görgetni a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet, ezen belül a Szőlő- Gyümölcs, ezen belül Szőlő szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenység szemlebejelentésre.

Elektronikus beküldés

A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk.

Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután az e·papír felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint. Az alkalmazáshoz ügyfélkapus azonosítás szükséges.

A felület lehetőséget biztosít rövid levél írására, és a digitalizált iratok feltöltésére.

Javasolt az ügyfélkapun bejelölni az „értesítés küldése” gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.

Postai beküldés

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.

Postacím: Nébih 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO

Szőlő
A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk (Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán)

A gyümölcsszaporítóanyag-előállítók és –forgalmazók bejelentési kötelezettsége február végén lejárt.

Forrás: Nébih
Összeállította: Barna Ferenc