A folyékony kincs

Napjainkban egyre többet lehet hallani a talajok szerkezeti romlásáról, szervesanyag-csökkenésről, CO₂-kvótáról a mezőgazdaságban. A talaj most fokozottabban a figyelem középpontjába került több oldalról is, egyrészt a talajművelés, másrészt a szervesanyag-gazdálkodás tekintetében. A szántóföldi növénytermesztésben talán nem tűnik közhelynek, ha azt mondjuk, minden mindennel összefügg, a földművelő minden tevékenysége, amelyet a területén végez, kihat a következő műveletekre, hatással van a talajra, az abban fejlődő növényállományra.

Talajgyógyítás trágyázással

Egyik ilyen fontos termesztéstechnológiai elem a tápanyag-utánpótlás, illetve a trágyázás. Akár jól, akár hibákat ejtve végezzük, befolyásolja a talaj fizikai-kémiai szerkezetét, így közvetve a növényeink tápanyagellátását, fejlődését, végső soron a termés mennyiségét, minőségét.

Mostani cikkünkben áttételesen a növény táplálásával foglalkozunk, a talaj oldaláról, hiszen ami a talajnak mint termőközegnek fontos, az az állományaink hasznára is válik. A szántóföldi növénytermesztésben a növények számára szükséges tápanyagok alapvető forrása a talaj, amely a megfelelő feltételek mellett fizikai-kémiai-biológiai egyensúlyát fenntartja, így természetes termőképességét megújítja, ezáltal folyamatosan képes biztosítani a növények számára a szükségleteiknek megfelelő ellátást. Itt két fogalmat érdemes megkülönböztetnünk: a tápanyag-gazdálkodást és a trágyázást.

A tápanyag-gazdálkodás egy szélesebb körű, hosszabb távú, átgondolt cselekvés, amely a növény igényén kívül figyelembe veszi a talajra és környezetre gyakorolt hatásokat is. A trágyázáson viszont azoknak a szerves és szervetlen anyagoknak a talaj termőrétegébe történő bedolgozását értjük, amelyekkel a kultúrnövényeket tápanyaggal látjuk el, ezzel együtt javítjuk, de legalábbis fenntartjuk a talaj kémiai, fizikai, valamint biológiai tulajdonságait. Tehát a trágyázás szinte magát a műveletet, a termesztéstechnológia egy elemét jelenti, míg a tápanyag-gazdálkodás már hosszabb távú, több évre előre tervezett tevékenység, nemcsak a trágyák kijuttatását jelenti, hanem a fenntarthatóságot is megvalósítjuk, erőforrásainkkal – jelen esetben a talajjal – úgy rendelkezünk, hogy az a jövő generációi számára is „használható”, eredményes növénytermesztésre alkalmas maradjon.

A táplálóanyag-gazdálkodás fő céljai:

– Az okszerű és gazdaságos növénytáplálás alkalmazása a növénytermesztésben.

– A káros hatások megelőzése vagy minimálisra csökkentése.

– A talajok termékenységének növelése vagy megóvása.

 Az élő környezet terhelésének csökkentése.

– A természeti erőforrások megújulóképességének biztosítása.

– A biológiai diverzitás megőrzése.

Oké, trágyázzunk, de mivel?

Tudjuk, hogy növényeinket műtrágyával és szerves trágyákkal is trágyázhatjuk. Mindkettőnek megvan a létjogosultsága az intenzív, a piaci igényeknek megfelelő minőségű, nagy termésátlagok megtermeléséhez. Vannak előnyeik és hátrányaik is, de hogy melyiknek, illetve melyikből mennyi, az már változó, és termelőként tisztában kell lennünk velük. Ezeket a célokat azonban csupán műtrágyák használatával maradéktalanul nem tudjuk teljesíteni, valamint a műtrágyázás az elmúlt években több szempontból is (ár, ellátás ingadozása stb.) kissé rapszodikussá vált, sok üzem átgondolta tápanyag-gazdálkodási gyakorlatát, az eddigi – inkább szintetikus trágyákra épülő – trágyázását részben, némelyik egészben kiváltotta saját állattartó telepein keletkező szerves trágyával.

A szerves trágyák jelentősége igen sokrétű, általánosságban megállapítható, hogy:

– javítják a talaj fizikai és kémiai tulajdonságait,

– kedvező hatást gyakorolnak a talaj kationcserélő képességére, pufferkapacitására,

– aktívabb talajéletet biztosítanak, a mikroszervezetek számára szénforrásul szolgálnak,

– az elbomlásuk során keletkező szén-dioxid elősegíti a tápanyagok oldódását,

– vitaminokat, hormonokat, növényi serkentőanyagokat visznek a talajba, melyek előnyösen hatnak a talaj mikroflórájára és a kultúrnövényekre,

– növelik a talaj makro- és mikroelem-tartalmát,

– hosszabb távon alkalmazva ezeket a talajt tartós humuszanyagokban is gazdagítják.

Elég nagy csoportot alkotnak, ide soroljuk:

– az istállótrágyát;

– a hígtrágyát;

– a zöldtrágyát;

– a szalmatrágyát;

– a szár- és gyökérmaradványokat;

– a komposztot;

– a fekáliát;

– a tőzeget;

– és az élelmiszeripari szerves hulladékokat.

A hígtrágya jelentősége

A hígtrágya az alom nélküli tartás során keletkező folyékony halmazállapotú trágya, amely bélsárból, vizeletből, elcsurgó itatóvízből, öblítő- és mosóvízből és egyéb hulladékanyagokból áll.

Technológiától függően megkülönböztetünk kövér (víz : ürülék arány 1 : 1), illetve sovány (víz : ürülék arány 4 : 1) hígtrágyát.

Mennyisége változó, állatfajonként is különböző, de nagyságrendileg egy tehénférőhely után 100 liter, míg egy sertésférőhely után 25 liter keletkezik naponta. Ennek tudatában látható, hogy igen nagy mennyiségű szerves trágya képződik egy-egy állattartó telepen, melynek elhelyezése, kezelése plusz gondot, energiát és költséget jelent. Legalábbis eddig így volt, de manapság egyre többen vélekednek úgy róla, mintha igazi kincs lenne.

A hígtrágya kezelése kétféle módon történhet:

– Fázisbontásos eljárás: ülepítéssel vagy szűréssel szétválasztják a szilárd és a hígabb részt. Az így keletkezett szilárd fázis – amely a növényt és a talajt tápláló anyagok zömét tartalmazza – az istállótrágyához hasonlóan kijuttatható a szántóföldre. A híg rész pedig legelők, kaszálók trágyázására alkalmas.
– A homogenizálás módszerének lényege a szilárd és a folyékonyabb rész elegyítése, az így kapott sűrűbb, de folyékony anyag kerül ki a szántóterületekre, talajfelszínre, és aztán rögtön bedolgozva vagy egyből a talajba, injektálószerkezet segítségével. Nagyon fontos a hígtrágya mielőbbi talajba kerülése, a hatóanyagok különböző gázok (ammónia, kén-hidrogén stb.) formájában történő „elillanásának” elkerülése miatt.

Az utóbbi eljárás terjedt el a leginkább. Jellemzője, hogy az istállókból a vízzel kiöblített szerves trágya még a telepen lévő gyűjtőmedencékbe, több ezer köbméteres hígtrágyatároló tartályokba kerül, innen történik a kihordása tartálykocsikkal a szántóföldre. A rendszer nagyon jó, de sajnos vannak olyan negatívumai, amelyek orvoslása elengedhetetlen. Az egyik ilyen az állatjóléttel, az állatok tartásával kapcsolatos. Az istállók levegőjében, főként a sertéseknél, megnövekszik az ammóniagáz koncentrációja, amely az állatok egészségére, takarmányfelvevő képességére, végső soron tömeggyarapodásukra negatív hatást gyakorol. A másik, hogy az így a trágyából a levegőbe kerülő ammóniával értékes nitrogén is távozik az anyagból, ami már a növénytermesztés számára okoz tápanyagveszteséget. A harmadik pedig technológiai probléma: a tárolókba kerülő nagy szilárd aránnyal rendelkező trágyatömeg – a beépített keverőberendezések ellenére – nem marad homogén, a szilárd rész a kör alakú tartályok közepén betömörödve összeáll, illetve a felszínen „kérget” hoz létre. Mindkét jelenség következményeként a homogenizálás nem lesz eredményes, ráadásul az összeállt, bekeményedett részeket még külön munkával, eszközzel és plusz energiával kell onnan kitermelni. Ezekre a problémákra már találtak megoldásokat, különféle készítményeket, baktériumokat, amelyek a három problémakört többé-kevésbé megoldani látszanak; az egyik jól megköti az ammóniát, de a homogenizálással már bajban van, a másik viszont a téli hidegben már nem képes jótékony hatását kifejteni.

Kísérlet hígtrágya stabilizátorral

A Debreceni Egyetem 2023 tavaszán indított kísérletet egy hígtrágyastabilizátorral, amely a fentebb említett mindhárom problémát képes megoldani, miközben a hígtrágyába keverve, és kijuttatva a talajba, még a növények foszforellátást is képes segíteni. A kísérlet talaja csernozjom volt.

Az üzemi kísérlet 2023 tavaszán indult, de már az egyéves eredmények is biztatóak. A Triune nevű készítményből 2 liter került 40 m³ hígtrágyába, úgy, hogy a tartálykocsi szívócsövébe történt beöntésre, így a gép a tartályában az ezután felszívott trágyával azonnal össze tudta keverni, és folyamatosan keverte, míg a kezelendő területig nem ért. A vizsgált növény az őszi búza, a kukorica és a napraforgó volt, amelynél az 1. grafikonon látható eredmények születtek.

A beltartalmi paraméterekben is komoly javulás érhető el (lásd 2. grafikon).

Fehérje tekintetében a Triune-nal kezelt őszi búza fehérjetartalma 13,8%, a kezeletlené 11,2%, vagyis az eltérés 2,6% volt, míg a sikértartalom esetében az eltérés jelentősebb értékeket mutatott: a Triune-nal kezelté 28,7%, a kezeletlené 21,9%, a különbség: 6,8% volt. A legnagyobb eltérés a Zeleny-féle szedimentáció értékeiben volt megállapítható. Triune-nal kezelt 40,7 ml, kezeletlen 25,1 ml, a különbség 15,6 ml. A szedimentáció mértékét az intervenciós szabvány határozza meg. A szedimentációs érték, index a liszt minőségét mutatja. A szabvány szerinti alsó érték 30 ml. A kísérleti eredmények alapján megállapítható, hogy a Triune-nal kezelt területekről betakarított őszi búza átlagon felüli minőségű lett (2. grafikon).

Az olajtartalom-vizsgálatok eredményei alapján a Triune-nal kezelt állományok nagyobb olajtartalommal rendelkeztek, a növekedés mértéke 1,1% volt (3. grafikon).

Az eredmények magukért beszélnek, de a hatás tovább fokozható, ha már – és a gyártó javaslata is az – az istállókban, a lagúnákba bekerül ez a molekula a trágyába, amikor is nem hagyja a nitrogén ammónia formájában történő távozását a levegőbe, és így a tárolóba kerülve a trágya letapadását, kérgesedését, tehát a trágyát homogén, kijuttatható formában tartja. Plusz hatása még, hogy a talajba kerülve a már ott lévő foszforral erős kötésben lévő pozitív töltésű molekulákat leválasztja, így a növény számára felvehető formába kerül a foszfor, amely nagyon fontos makroelem.

A Triune előnyei

A Triune nagy molekulamérettel, tömeggel, valamint a talajkolloidok működési mechanizmusához hasonló ioncserélő és adszorbeáló tulajdonsággal rendelkezik. Tehát ha átfogó szemlélettel gondolkozunk, akkor látjuk, hogy ez a technológia valóban komplex hatású, mivel nincs jobb megoldás, mint amit a természet évmilliárdok alatt „legyártott”. Ugyanis a termék polimer hatóanyaga egyszerre homogenizál, megköti a mérgező gázokat, ezáltal megszűnik az irritáló szaghatás, és a felületén adszorbeált hatóanyagokat nem engedi a levegőbe távozni, így csökken a kilúgzás lehetősége. Továbbá a hígtrágyában kikerülve a szántóföldre a növények foszforellátást is segíti, a foszforral erős kémiai kötésben lévő molekuláktól megszabadítja a foszfort. A készítmény, mivel nem élő anyag, ezért semmilyen környezeti hatás nem befolyásolja a hatékony működését, viszont körülbelül a növény tenyészidőszakának közepe táján a talajban maradéktalanul elbomlik. Az egészséges élelmiszeralapanyag-előállításhoz elengedhetetlenné vált a mezőgazdaságban a szintetikus anyagok felhasználásának mérséklése, mindamellett, hogy a hozamok nem csökkenhetnek, inkább növelni érdemes őket. Ha ehhez még hozzávesszük a talajok javításáért elindult törekvéseket, látható, hogy a szerves trágyára – hígtrágyára – alapozott tápanyag-utánpótlás egy üzemben több problémára is megoldást kínál, a fentebb említett technológia pedig tovább fokozza felhasználásának hatékonyságát.

Dr. Dóka Lajos Fülöp adjunktus,
Dr. Szabó András adjunktus,
Ragánné Szabó Éva adjunktus
(DE MÉK Növénytudományi Intézet)