A Magyar Államkincstár (MÁK) megkezdi azt a 7,4 milliárd forintnyi összeg visszatérítését, melyet korábban az uniós szintű krízistartalék feltöltése céljából elvontak, de mégsem került felhasználásra. A kifizetések 2023. október 6-a után indulnak és több, mint 70 ezer termelőt érintenek.
A gazdáktól elvont, de fel nem használt összegeket vissza kell fizetni
A korábbi évek gyakorlatát követve, a tavalyi évben is uniós szintű tartalékot kellett képezni a mezőgazdasági piacokat érintő súlyos válságok kezelésére. Ezt a forrást minden évben a közvetlen támogatások terhére, az úgynevezett pénzügyi fegyelem mechanizmusával biztosította az Európai Bizottság.
Ezt a mechanizmust 2022-ben is az egy termelőre eső összes közvetlen kifizetés 2.000 eurót meghaladó összegére kellett alkalmazni. Az uniós előírások alapján a gazdálkodóktól elvont, de fel nem használt összegeket vissza kell fizetni az érintettek részére.
Még a héten indítják az utalásokat
A MÁK ez év október 6-án kezdi meg az összegek utalását több, mint 70 ezer termelőnek. A visszatérítés teljes összege mintegy 7,4 milliárd forint.
A gazdálkodók idén is számos további jogcímen számíthatnak kifizetésekre, hiszen október közepén megindul a 2023-ban benyújtott egységes kérelmek utáni előlegek utalása.
További pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatos híreink elérhetőek portálunk tematikus rovataiban.
Forrás: AM Sajtóiroda