fbpx

Plusz 8 százalék áfa a növényolajokra, stop a cukorra

Írta: Kohout Zoltán - 2024 február 07.

Izgalmas fejezettel folytatódik a közép-kelet-európai mezőgazdasági sorozat – ezúttal a növényolajok és a cukor a játsszák a főszerepet.

Legalább 8 százalékos áfát vezethetnek be az Ukrajnából az országba belépő növényolajok után – javasolja a lengyel mezőgazdasági miniszter-helyettes. Michał Kołodziejczak a Polskie Radióban felvetette, miért lenne ez az arány 0 százalék, ha a lengyel termelőknek és a lengyel fogyasztóknak az az érdeke, hogy a hazai termelés legyen nyereséges. Emellett elmondta, hogy a héten javasolni fogja az ukrán cukorimport korlátozásának bevezetését is.

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

Közben JSC Ukrzaliznytsia, azaz az ukrán vasút korlátozásokat vezetett be az áruszállításban a Grubeszów állomásra (Lengyelország). A korlátozások minden típusú rakomány szállítására vonatkoznak minden típusú kocsiban, minden címzett számára. Az egyezmény február 6-tól visszavonásig érvényes.

Mint nemrég megírtuk, a lengyel mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet kilátásba helyezte, hogy ismét lezárja a lengyel-ukrán határátkelőket, ha a gazdasági érdekeiket sértő importpolitika nem változik. Ugyancsak ebben a cikkben arról is írtunk, hogy mindeközben Bulgária kifejezetten várja az ukrán napraforgót mint alapanyagot, mert az ottani feldolgozói kapacitást a hazai mennyiség nem tudja kielégíteni.