fbpx

Kutatásfejlesztési infrastruktúrát az állattenyésztésnek

Írta: Sándor Ildikó - 2024 január 16.

Az Év Agrárembere 2023 díjkiírás kategóriagyőzteseként Az Év Állattenyésztője Dr. Húth Balázs

Dr. Húth Balázs
Az Év Állattenyésztője Dr. Húth Balázs

Húsz éve dolgozik olyan munkakörökben, amelyeket mindig is szeretett, és amelyek mindenképpen az állattenyésztéshez kapcsolódnak. Dr. Húth Balázs – hitvallása szerint –belesodródott az agráripari forradalomba, és szerencsés, mert alakíthatja is.

Szakmai karrierje egykori kaposvári alma materében, a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán kezdődött, ahol a szarvasmarha-tenyésztést választotta hivatásának. Már akkor sem „csak” oktatott, munkája mellett a Magyartarka-tenyésztők Egyesületének tenyésztésvezetőjeként közel másfél évtizedig irányította és koordinálta a magyar tarka tenyésztését. A fajta tenyésztési programjának korszerűsítése, majd a tenyészértékbecslési és a küllemi bírálati rendszer közös európai szintű fejlesztése is a nevéhez fűződik. Munkája eredményeként szélesedett ki a fajta szelekciós rendszere a fitnesztulajdonságok tenyészértékével, az így született csúcstenyészérték-indexnek köszönhetően a fajta termelési mutatói töretlenül javultak, létszáma pedig stabilizálódott.

Kaposváron már egyetemi docensként vezette az Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszék munkáját, ahol szakterülete a szarvasmarha-tenyésztés, a precíziós állattenyésztés és a szaporodásbiológia lett. Szakmai kapcsolatainak és szervezőképességének eredményeként munkatársaival számos kutatás-fejlesztési projektet valósítottak meg, többek között így épültek fel a hazánkban egyedülálló, szarvasmarha és juh egyedi takarmányfelvevő képességének „real time” precíziós adatfelvételezését lehetővé tévő teljesítményvizsgáló állomások, egy teljesen automatizált tejtermelő-istálló, valamint létrejött hazánk legkorszerűbb, szarvasmarha- és lótenyésztést szolgáló Embrió-átültető Központja, melynek igazgatója is lett.

Jelenleg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Állattudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Precíziós Állattenyésztési és Takarmányozási szakmérnökképzés elindítója. Munkahelyi feladatai mellett több tudományos és a szarvasmarha-tenyésztéshez kötődő szakmai és társadalmi szervezet munkájában vállal aktív szerepet, tagja a Magyartarka-tenyésztők Egyesülete elnökségének, az Európai Hegyitarka-tenyésztők Szövetsége küllem- és tenyésztési munkacsoportjának. Munkája mellett fontosnak tartja a fiatalok körében az állattenyésztés népszerűsítését, aktívan részt vesz a középfokú szakképzés tehetséggondozási programjaiban, segíti és támogatja a kaposvári Móricz Zsigmond Oktatási Alapítvány munkáját.

Az Agrotrend Csoport 10. éve írta ki Az Év Agrárembere díjat, az ő nevükhöz fűződik a szintén nagy sikerű és a gazdák munkáját, a mezőgazdaságot népszerűsítő Magyarország Legszebb Birtoka díjkiírás, az Agrofotó, a Kézműves Kiválóságok Díj, valamint a Nemzet Gazdásza elismerés, de ők szervezik az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Gazdabált is.

Az Év Agrárembere díj 2023. évi kategóriagyőztesei:

Az Év Agrárgépésze: Hári Zsolt,

Az Év Agrárinnovátora: Dr. Teszlák Péter

Az Év Állattenyészője: Dr. Húth Balázs,

Az Év Élelmiszeriparosa: Dr. Kovács Péter,

Az Év Erdőgazdálkodója: Sulyok Ferenc,

Az Év Fiatal Gazdája: Göbölyös Károly,

A jövő Agrárszakembere: Dr. Vona Viktória,

Az Év Kertésze: Nemes-Nagyné Vas Andrea,

Az Év Növényvédelmi Szakembere: Dr. Füzi István,

Az Év ökológiai gazdálkodója: Dezsény Zoltán

Az Év Szántóföldi gazdálkodója: Kaitz Ákos

A korábbi évekhez hasonlóan Közönségszavaton leadhatják Önök is voksukat, mindenkinek egy szavazata van. A szavazás állása ezen a linken követhető: https://azevagrarembere.hu/szavazatok/

Korábbi évek nyerteseiről itt olvashatják laudációinkat. Az idei abszolút győztest a február 9-i Gálán szavazza meg a szakmai zsűri.