fbpx

Időjárásálló kukorica-gyomirtás a tenyészidőszak végéig

Írta: - 2024 február 15. -Hirdetés

A kukorica-gyomirtás tervezésekor különösen fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a tényezőkkel, amire befolyásunk lehet: a terület sajátosságaival, az elő- illetve utóveteménnyel, valamint a gyomflórával. A gyomirtást ugyanakkor meghatározzák olyan tényezők is, amikre nincs hatásunk, és csak igazodni tudunk hozzájuk, amelyek közül a leginkább befolyásoló tényező az adott évjárat csapadékviszonya. Ebben a tekintetben magyarországi körülmények között igen nagy különbségek lehetnek.

Szükségünk van tehát egy olyan technológiára, ami eltérő időjárási körülmények között is működik. Ha vetés után csapadékos az időjárás, és tömeges a gyomkelés, a gyomirtás egyszerűen elvégezhető az egyszikű gyomok 1-3, kétszikű gyomok 2-4 leveles állapotában. Száraz időben már bonyolultabb a helyzet: alapvetően a mélyről gyökerező, évelő gyomok jelennek meg. Ebben az esetben meg kell várni a tömeges gyomkelést, viszont addigra már fejlettebb gyomokkal is találkozhatunk, vagy olyan terméket érdemes választanunk, amely markáns talajon keresztüli hatással rendelkezik, bízva abban, hogy a várva várt bemosócsapadék mégiscsak megérkezik az idő előrehaladtával.

A FMC kínálatában immár hatodik éve szerepel a Diniro® Gold kukoricagyomirtó csomag, ami hatóanyag-összetételének köszönhetően egyre növekvő népszerűségnek örvend. A Diniro® gyomirtó szerben lévő három hatóanyag megoldja a már kikelt gyomok elleni teljes védelmet, míg a csomagban lévő Successor® TX 2 l/ha-os dózisával megadja azt a markáns talajon keresztüli tartamhatást, ami lehetővé teszi az ideális időzítést.

A Diniro® Gold az összes fontos kukorica-gyomnövény ellen hatékony. Széles hatásspektrumának köszönhetően a magról kelő gyomok (csattanó maszlag, libatopfajok, disznóparéj-fajok, keserűfű, parlagfű, selyemmályva, varjúmák, napraforgó-árvakelés, kakaslábfű, muharfajok, kölesfajok stb.) mellett több évelő gyom ellen is kitűnő hatékonysággal rendelkezik (pl.: mezei acat, apró szulák, fenyércirok, stb.). Fontos, hogy az évelő gyomok, a napraforgó-árvakelés és a szerbtövis esetében a hatása csak a már kikelt, kihajtott egyedek ellen érvényesül. Érdemes kiemelni, hogy a kétszikű gyomokra kifejezetten hatékony kombinációról van szó, amely a fejlettebb gyomokat is hatékonyan irtja.

Erősen gyomos kukoricaállomány kontrollterülete
Balra erősen gyomos kukoricaállomány kontrollterülete melyet a Diniro® Gold gyomirtó kezelés a szezon végéig tisztán tartott (Dunakiliti, 2022.09.13.)

Alkalmazásával lehetőségünk van a kukoricát középposzt időzítéssel gyomirtani, és jól tudunk alkalmazkodni az időjáráshoz és a gyomok fenológiai állapotához egyaránt. Ez ott kifejezetten fontos kérdés, ahol erős az egyszikű fertőzés, mert ezek a gyomok 1-3 leveles állapotukban legérzékenyebbek valamennyi hatóanyagra. Mindezek mellett megkapjuk azt a hosszú tartamhatást, ami a gyommentes állapotot biztosítja számunkra a tenyészidőszak végéig. Termelői visszajelzések alapján az elmúlt évjáratokban, korai posztemergens időzítésre is jó néhány alkalommal sikerült nagyon pozitív tapasztalatokra szert tenni, ennek természetesen feltétele a 15-20 mm bemosócsapadék a kijuttatás utáni hetekben.

Diniro® Gold gyomirtóval kezelt, tavasztól őszig gyommentes kukoricaállomány (Tiszavasvári, 2021.)

A rugalmasság a gyakorlatban nagyon fontos. Jöhet rosszkor az eső, fújhat napokig a szél, és még számtalan tényező befolyásolhatja a tavaszi munkálatokat. Adjuk meg az esélyt arra, hogy legyen elég időnk, és pontosan tudjuk időzíteni a kukorica gyomirtását! Az elmúlt 6 év tapasztalata bőven bizonyította, hogy a szélsőséges körülmények miatti, megkésett kezelések esetén is teljesen szelektívnek bizonyult a kultúrnövényre ez a kombináció.

Az Európai Unió előírásainak megfelelően terbutilazin-tartalmú gyomirtó szer 3 évig nem használható ugyanazon a területen. Erre a kihívásra reagálva az FMC megalkotta terbutilazin-mentes gyomirtószer-csomagajánlatát kukoricában.

Diniro® Flex gyomirtási technológia hatása ebszőlővel erősen fertőzött területen (Dalmand, 2023. 06. 01.)

A Diniro® Flex csomag 4 hatóanyagot tartalmaz, ezzel megfelelően széles hatásspektrumot biztosít. A Diniro® gyomirtó szert egy teljes dózisú Successor® 600 gyomirtó szerrel egészítettük ki, amely petoxamid-tartalmával hosszan tartó és széles spektrumú tartamhatást biztosít elsősorban a magról kelő egyszikű és bizonyos kétszikű gyomok ellen is. Ha ezt a magról kelő egyszikű gyomok elleni, nagyon markáns és hosszantartó talajon keresztüli hatást vizsgáljuk, óriási előnyt biztosít a termelőnek, hiszen a kukoricában fontos, hogy az olyan veszélyes, magról kelő gyomnövényeket, mint a kölest, a muhart, a kakaslábfüvet és a fenyércirkot a termelési szezon kezdetétől az egész vegetációs időszakban kiiktassuk a területekről. A  Diniro® Flex csomag képes erre! A kombináció hatóanyagainak tudása: a széles hatásspektrum, szelektivitás, rugalmasság, talajon keresztüli hatás, hatékonyság és nem utolsó sorban a kedvező ár-érték arány alapján elmondható, hogy egy biztos ponttal bővült a kukoricagyomirtószer-választék.

Balra Diniro® Flex hatása egyszikű gyomokon (Görgeteg, Somogy vm., 2023. 06. 05.), jobbra Diniro® Flex hatása muharral és csattanó maszlaggal erősen fertőzött területen (Dunaszentgyörgy, 2023. 06. 09.)

Fmc

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük, mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.