A kukoricavetés előtti talaj-előkészítés műszaki eszközei

A kukoricát hazánkban különböző felhasználási céllal, jelentős területen termesztjük. A legnagyobb volumenű a takarmányozási célú áru- és silókukorica termesztése különböző termőtalajokon, amelyhez az eltérő ökológiai adottságoknak megfelelő hazai és külföldi nemesítésű, korai, közép- és késői érésű hibridek állnak rendelkezésre.

A tájkörzetek eltérő talajállapotához, domborzati, időjárási, csapadékviszonyainak megfelelő hibridek termesztése megfelelő technológiai és műszaki eszközök alkalmazását igényli a talaj-előkészítés és a vetés munkaműveletének vonatkozásában (1. kép).

A forgatásos alapművelés esetén a kalászos–kukorica vetésváltásban vagy akár monokultúrában az ősszel elvégzett szántást elmunkált talajon, a vetést megelőző magágykészítést számos munkaeszközzel el lehet végezni. Erre a célra a legegyszerűbb munkaeszközök, a hagyományos kialakítású fogasboronák, ásó- és forgóboronák, tárcsák, rövidtárcsák, simítók, egyengetők, hengerek, hengerboronák és ezek kombinációi használhatók. A magágykészítés során törekedni kell az ezekkel a gépekkel kombinált gépkapcsolatban történő, minél kevesebb munkaművelet elvégzésére. Éppen ebből a célból alakultak ki a különböző simítókból, kultivátor munkaeszközökből és lezáró hengersorokból álló gépek, vagyis kombinátorok.

Magágykészítő szántóföldi kultivátorok

A kukoricamagágy készítésére alkalmas szántóföldi kultivátorok kisebb munkaszélességű változatai merev vázszerkezettel, függesztett kivitelben, a 3 m munkaszélességű változatok pedig féligfüggesztett vagy vontatott, összecsukható vázkerettel készülnek. A vázkeret mellső kereszttartójára fixen különböző, egyenes vagy fűrészfogas simítóegység van felszerelve. Egyes típusokon pedig osztott elemekből álló, rugóacélból kialakított simítót alkalmaznak, de gyakori megoldás a lúdtalp alakú kapák beépítése fűrészfogú simítóval. Tekercsrugók biztosítják a simító megfelelő talajterhelését. A traktornyomlazítók pedig tovább tökéletesítik az egyenletes, sima felszín kialakítását. Ebből a szempontból, de a káros talajtömörödés csökkentésére, mint a vetésnél is, célszerű az ikerabroncsozású vagy gumihevederes traktort használni a vontatásra (2. kép).

A kultivátoros munkaeszközök tartó mellső szekciójában a simítóelemeket – a legtöbb konstrukciónál – fémlapos vagy pálcás rögtörő henger követi.

A magágykészítő gépek vázkeretének középső részében – esetenként külön kereten, több sorban – zártszelvényű tartókon csavarkötés rögzíti a művelő- vagy munkaeszközöket. Ez a középső vázkeret, kultivátorszekció – gyakran a tökéletes talajkövetés, a munkaeszközök pontos mélységtartásának biztosítására – paralelogramma felfüggesztésű (3. kép).

Különféle munkaeszközök

A munkaeszközök lehetnek véső- vagy dárdalakúak, rugós szárú felfüggesztéssel, vagy rugózott, vagy merev szárú lúdtalpalakú kapák. A rugós szárú véső- vagy dárdaalakú változatoknál 3–5, míg a nagyobb munkaszélességű gépeknél 7-8-9 sorban vannak elhelyezve, osztástávolságuk – a konstrukciótól függően – 70–100 cm lehet. A lúdtalpalakú, merev száras munkaeszközök 2-3 sorban vannak a kereszttartókon rögzítve. A talajban működő munkaeszközök nagy koptató igénybevételnek vannak kitéve, ezért ezeket a kopó alkatrészek közé soroljuk. A Hardox minőségű acélból készült orrokat, csúcsokat cserélhetően, gyakran csavarkötéssel szerelik. A középső kultivátorszekciót a lezáró munkaeszközöket összefogó szerkezet követi. A vázkerethez lengőkarokkal csatlakoznak a különböző hengerkombinációk, melyek korábbi, az előzőekben ismertetett egyengető-simító elemekkel vannak kombinálva. A több tagból álló hengerek – a talajféleségtől függően – különböző konstrukciójúak lehetnek. Nehezebben művelhető, kötött, rögös talajokon a Cambridge Crosskill vagy Güttler hengerek dolgoznak hatásosan. A könnyebben művelhető, laza talajokon pedig pálcás, spirál- vagy DD hengerek használata javasolható, a vízmegtartás, nedvességmegőrzés hatékony eszközei pedig a gumibütykös hengerekkel szerelt gépek. Újabb konstrukcióknál ezeket az egy vagy több sorban elhelyezett rugóacél művelőelemes rugós fogú boronatagok követik. A kultivátor munkaszerszámokat követő, egy vagy két sorban elhelyezett hengersornak a művelt felület lezárásán túl a művelési mélységállítás, az egyenletes mélységtartás, a magágy egyenletes mélysége szempontjából is fontos, illetve meghatározó szerepe van (4. kép).

A nagyobb munkaszélességű gépek vázkerete szállítási helyzetben összecsukható, felhajtható. A vázkeret bakjaihoz csapszegen keresztül csatlakoznak, szekciónkénti osztásban a munkaeszközöket – simító, egyengető kultivátorlezáró – tartó oldalsó szárnyak vázkerete.

Forgókapás változatok

A forgókapás munkaeszközzel szerelt magágykészítő gépek – konstrukciójukat, építési módjukat tekintve – az előzőekben ismertetett konstrukciókhoz hasonlóak. Az egyengetőegységet követően csapszeges csatlakozással lengőkaros és szintén tekercsrugós biztosítással kapcsolódnak a lengőkarokban csapágyazott forgókapák, a munkaszélességtől függően több sorban és darabszámban.

A forgókapás kultivátor munkaeszközöket pedig a síklapos, fűrészfogas vagy egyéb simító követi. A lezárást pedig különféle, így például pálcás hengersor végzi. A magágykészítés során munkaminőségre vonatkozó agrotechnikai követelmény a kellően egyenletes és robbanásszerű kelés céljából a termesztett növény igényeinek és a beállításnak megfelelő egyenletes mélységtartás. Ezért és a vetésmélység pontos, akár 20–60 mm tartományban történő beállításának biztosítására a magágykészítő gépek precíziós szintezéssel rendelkeznek.

A magágykészítő gépeken kialakított precíziós szintezési rendszer egyrészt a traktor hátsó függesztőberendezésének és a magágykészítő gép lezáróelemeinek összehangolásával valósítható meg, másrészt függetlenül a traktorkoordinációtól, minden esetben a mellső-hátsó tömörítőhengerekre, illetve a szintezőelemekre építve valósítja meg a precíziós munkamélységtartást. A leggyakoribb konstrukciós megoldás a kiemelő mechanizmust működtető hidraulikus munkahenger löketének ütköztetéssel történő beállítása. A magágykészítők egyéb szerkezeti elemei közül a korábban már említett traktornyomlazítóknak van nagy szerepük, amelyek merev vagy rugós szárú kapákból (kapacsoportokból) állnak, és azok merev (fix) rögzítésűek, rugóval vagy hidraulikusan állíthatók be (5. kép).

A kukorica termesztése hazánkban 70-75-76,2 cm sortávolságú technológiában történik. A kukorica adott sortávolságú vetésére különböző konstrukciójú, szívó- vagy nyomórendszerű magszállítású szemenként vető gép áll rendelkezésre. Az univerzális használhatóság céljából azonban a gyártók palettáján szerepelnek mechanikus és hidraulikus állítású, változtatható sortávolságú, munkaszélességű és vetősorszámú vagy akár ikersoros konstrukciók is.

Az említett konstrukciójú gépek – a traktorkapcsolat tekintetében – függesztett, féligfüggesztett vagy vontatott kialakításúak.

A kukoricát szemenként vető gépeknek a teherviselő vázszerkezete a kisebb munkaszélességű változatoknál fix vagy teleszkópos, a szélső vetőelemek behúzhatóak, vagy a középső elemek fölé emelhetőek. A nagyobb munkaszélességű változatok szélső tagjai pedig – szállítási helyzetben – fel- vagy becsukhatóak. A nagyobb, 8–12 soros vontatott gépek pedig szállítási helyzetben a szállítási irányba befordíthatóak. A klasszikus építésű kukorica szemenként vető gépeken a vázszerkezet rendszerint zártszelvényű gerendelye vagy kereszttartója képezi a légáramot szolgáltató ventilátor, a mechanikus vagy hidraulikus, a műtrágyatartály, a mikrogranulátum-tartály, a vetőkocsi és vetőtartály és egyéb tartozékok bázisfelületét (6. kép).

A különböző konstrukcióknál az előzőekben ismertetett vázszerkezethez többnyire kengyelcsavarok segítségével fixen vagy (állítható sortávolság esetén) eltolhatóan csatlakoznak a soronként független felfüggesztésű vetőkocsik. Ez utóbbi esetben természetesen a munkaszélesség is változik.

Vetőkocsik

A vázkeretre csatlakoztatott vetőkocsik biztonságos talajkövetése biztosítja az egyenletes, mondhatni robbanásszerű kelést biztosító mélységtartást, még az esetleges talajhibák és az elérhető nagyobb területteljesítmény miatti magas munkasebesség mellett. Ezért a vetőkocsik felfüggesztő tartószerkezete, illetve mechanizmusa paralelogramma rendszerű, rendszerint robusztus kialakítású, acélöntvény függesztő- és lengőkarokból áll (7. kép).

Emellett a paralelogramma függesztőmechanizmus a vetőszerkezetet – munkamélységtől függetlenül – azonos helyzetben tartja.

A vetőkocsi függesztőmechanizmusára épített magtartályból a vetőmag a ventilátor által előállított vákuum vagy túlnyomás hatására jut a vetőtárcsákra. A vetőtárcsák kialakítása kefés, szorítóujjas vagy a legtöbb konstrukciónál furatos kivitelű. A nyomólevegős magszállítású gépeknél központi magtartályból, központi osztott dobból jut a mag a vetőegység csoroszlyájához. A magvakat nyomólevegő juttatja a magárokba. A vákuummal működő gépeknél pedig a mag gravitációsan, egyes típusoknál az ejtőcsőben lévő túlnyomás segítségével kerül a magárokba (8. kép).

Egyes típusoknál a biztonságos maglejutást az ejtőcsőben elhelyezett hevederek vagy szállítószalagok biztosítják. A magárkot vagy vetőágyat az esetleges szármaradványokat elvágó tárcsás csoroszlyák, a „V” alakban elhelyezett vetőtárcsák alakítják ki. A pontos tőtávolság biztosítására a vetőmagot nyomókerekek, nyomópálcák rögzítik, ezt követik a magtakaró kerekek. A minél szélesebb körű alkalmazásra – különösen direktvetés esetén – a tárcsás csoroszlya elé különböző sortisztító (sima, hullámos vagy fogazott tárcsás) kerekek szerelhetők.

Az újabb fejlesztésű gépeket a gyártók nagyobb, 15-18-20 km/h munkasebességre is ajánlják, és a nehezebb talajviszonyok, illetve a direktvetés miatt – szükség esetén – a csoroszlyanyomás tekercsrugókkal hidraulikusan is növelhető, vagy éppen (könnyebb talajok esetén) hidraulikusan csökkenthető, vagyis hidropneumatikus rugózást alkalmaznak. A nagy munkasebességből adódó lengéseket pedig egyes típusoknál hidraulikus lengéscsillapítók csökkentik. Különleges technológiai igények kielégítésére egyes típusokon a vetőkocsik elhelyezése ikersorban is történhet. Ebben az esetben a sortávolság 50 cm, az ikersorok távolsága 12,5 cm lehet (9. kép).

Vetőelemek

A kukorica szemenkénti vetőgépei vetőtengelyhajtása klasszikusan talajkerékről dörzshajtással, lánc- vagy fogaskerékhajtáson keresztül történik. Az aktuális tőszám beállítása lánckerékcserével vagy a fogaskerekes hajtás áttételének változtatásával, illetve a megfelelő munkasebesség megválasztásával történik. Az újabb fejlesztésű szemenkénti vetőtengely hajtása történhet hidrosztatikusan is, a leggyakoribb megoldás az elektromos hajtás (10. kép).

Az elektromos hajtás lehetőséget biztosít a vetőtengely központi meghajtására, vagy a vetőelemek egyedi, külön-külön meghajtására. Az adagoló vetőtárcsák egyedi elektromos meghajtása lehetőséget biztosít a tőszám menet közbeni szabályozására. Egyes szemenkénti vetőgépek egyaránt alkalmasak szimpla-, ikersoros-, illetve háromszögben történő vetésre.

Az egysoros vetőszerkezet mellett az ikersoros változat két vetőtárcsával dolgozik. A vetőtárcsák fordulatszámát szinkronizált elektromotorok végzik.

A soronkénti elektromos hajtásnál a normál sortávolságú vetés esetén is van lehetőség a vetőelemek egyedi működtetésére is, GEOSeep-alkalmazásokkal (11. kép).

Tartályváltozatok

A műtrágyatartály a kukorica szemenkénti vetőgépeinek vázszerkezetére, rendszerint osztott kivitelben van felszerelve. Ennél a konstrukciónál a műtrágya mechanikus adagolószerkezeten keresztül, gravitációsan jut a tárcsás talajba juttató szerkezethez. A mellső függesztőszerkezettel és TLT-vel ellátott traktorokra pedig mellső műtrágyatartályok építhetők ki, ebben az esetben szintén cellás adagoló juttatja a műtrágyát a szállítócsőbe, majd a műtrágya az elosztótoronyba, illetve a csoroszlyákhoz jut. A szállítást külön ventilátor légárama végzi. A nagyobb szállítókocsira szerelt mag-, illetve műtrágyatartályok esetében is mechanikus cellás leválasztó adagoló juttatja az anyagot az erre a célra beépített ventilátor által szolgáltatott légáramba, és szállítja az elosztótoronyhoz vagy tornyokhoz, illetve a csoroszlyákhoz (12. kép).

A klasszikus építésű szemenkénti vetőgépek vázkeretére, a soronkénti magtartályok mögé vannak építve a talajfertőtlenítő- vagy rovarölőszer-granulátum, illetve azzal keverhető mikrogranulátum-szóró műtrágyatartályok. A granulátumokat a vetőtengelyről – azzal arányos fordulatszámmal vagy elektromotorral hajtott – tolóhengeres adagolószerkezet juttatja a gravitációs levezetőcsövekhez. Egyes típusokon szintén központi tartályos mikrogranulátum-kijuttató van felszerelve. A berendezés elektromos meghajtású cellás adagolóval juttatja az adott mikrogranulátumot a nyomó légáramú csővezetékbe.

Az elektromos, hidrosztatikus energiaátvitelű meghajtások, távvezérlési megoldások – a kukorica szemenként vető gépeknél is – lehetővé teszik a változtatható műtrágya- és mikrogranulátum-kijuttatást és a változtatható tőszámú vetést. A GPS, automata kormányzás pedig lehetővé teszi a ±2 cm-es pontosságú sorcsatlakoztatást, a digitális alkalmazások pedig az elektronikus adatkezelést, ügyvitelt. Ezek együttese pedig a precíziós gazdálkodásban való alkalmazást biztosítják.

Dr. Kelemen Zsolt
műszaki szakértő