fbpx

Kínzó bőség: így nem is lesz jobb ára a kukoricának…

Írta: Kohout Zoltán - 2023 november 08.

Akkora a kínálat a mezőgazdaságban, hogy nem csoda, ha „nincs” ára a kukoricának. De mi várható így…?

Többet aratnak, több lesz a megmaradó készlet is

Október végén még mindig csak szűk 55-56 ezer forint – azaz a tavalyinál jócskán a felével gyengébb – a takarmánykukorica ára. A háttérben nemcsak a tavalyi, súlyosan aszályos évhez mérten nagyobb termés áll, hanem az egész kontinens, sőt, a globális kukoricatermés-előrejelzések, illetve a már elvégzett betakarítási eredmények. Az IGC októberben előrevetítette, hogy a 2022/2023. gazdasági évit 5 százalékkal meghaladó, 1219 millió tonna globális kukoricatermés várható. Noha a becsült felhasználás az előző szezonnál 3 százalékkal nagyobb (1208 millió t), így is 283 millió tonna, azaz a korábbitól 4 százalékkal több kukorica maradhat tartalékban – írja az Agrár-közgazdasági Kutatóintézet friss jelentése.

Az Agrárágazat nyomtatott, novemberi kiadásában arról is olvashatunk, hogy az árak másutt sem igazán szolgálják a növénytermesztők jobb kedélyét, és ebben nem is nagyon várható változás. A chicagói árutőzsde (CBOT) határidős front havi jegyzése 500 dollárcent alatt ingadozott – erre legutóbb a 2020-as év végén volt példa. A párizsi árutőzsde novemberi lejárata 205 eurós szintek körül váltakozott, ami pedig 2021 nyarán volt tapasztalható…

takarmánykukorica aratás előtt
Fotó: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

A magyar kukoricának az sem tesz jót

…hogy egyre élénkül az orosz, az ukrán és az európai külkereskedelem. Ezen a magyar és lengyel részről bevezetett piacvédelmi, importkorlátozó intézkedések sem segítenek, hiszen mindenki a regionális-globális piacokra vadászik. A hazai árak gyengeségében egyébként nem is az ukrán áruk – különben is vitatható – olcsósága  „ludas”, hanem az említett kínálati volumen. Ami ezt a forrásbőséget illeti, az ukrán mellett az USA is az ötéves átlagot meghaladó termésre számít, és Brazíliában is komoly kínálati többlet ígérkezik.

A gyenge árakkal legfeljebb a magas hozamot produkáló gazdaságok tudnak boldogulni. Ám ebben is elég ellentmondásos a kép. Az Agrárminisztérium szerint november elejére a 746 ezer hektár 86 százalékán végeztek a gazdák a betakarítással, és a hektáronkénti termésátlag jobban alakult, mint októberben vártuk: 8 tonna lett. Ám a termésátlagokban nagy a szórás. A Dunántúl nyugati területein sok helyütt közelítik 9 tonnás hektáronkénti termést, de a Dél-Alföldön csupán 5-6 tonna körüli eredmények körvonalazódnak. Márpedig az idei input- és üzemanyagárak mellett 8 tonna alatt aligha nyereséges a tengeri.