Mit adtak nekünk a rómaiak?

A Brian élete című film ikonikus mondatával az agrárium esetében a Római szerződésre utalok. EU-taggá válásunk 20 éves évfordulója alkalmából nagyon fontos a tanulságok levonása annak érdekében, hogy a következő 20 évben legyen esélyünk a sikeres pályamódosításra, amely éppen most történik. Az egyik legfontosabb üzenet: készülgettünk mi, de felkészületlenül léptünk be a közösségbe. Ez az egyik legfontosabb gyengeségünk (no, meg a gyenge együttműködési készség!). A most kezdődő jövő megint felkészületlenül ért bennünket.

Aki emlékszik azokra a felkészülési évekre, amelyek már messze a konkrét csatlakozási időpont előtt elkezdődtek, tudja, hogy egyfajta messiásvárás volt. Lestük a bőségszarut, közben kiengedtük kezünkből élelmiszeriparunkat, kiskereskedelmünket. Ki merem jelenteni, nem volt agrárstratégiánk. Kemény tárgyalások voltak az agrártámogatások mértékét illetően. Nem igazán akartak az új tagoknak annyit adni, mint a régieknek, de lassan felzárkózhattunk.

Az agrárium egyértelműen nyertese a csatlakozásnak

A mérlegnek azonban mindkét serpenyőjében vannak tételek. Az EU-tagság 20 év távlatából is hatalmas lehetőség a magyar mezőgazdaság számára. A Közös Agrárpolitika szigorú elvárásokat támaszt, de komoly támogatásokat nyújt cserébe. Két évtized alatt agráriumunkba 10 ezer milliárd forint érkezett az EU-ból. Ezt mintegy 3500 milliárd forint hazai forrás is kiegészítette. A támogatási pénzáramok továbbra is erősek, ami a pályázati pillér nemzeti kiegészítő finanszírozásának maximálisra – 80 százalékosra – emelése révén is tovább emelkedik.

Ahhoz azonban, hogy e lehetőséget ki is tudjuk aknázni, a megváltozott piaci és gazdálkodási körülményekhez villámgyorsan kell alkalmazkodnunk. Itt jön képbe a rendkívül merev termelési szerkezet, a már említett élelmiszeripar és persze az öntözött területek alacsony aránya, hogy csak néhány fontos stratégiai tényezőt említsek, amelyekre még nem késő költeni. A magyar agrárgazdasági joganyag összhangba hozása a közösségi előírásokkal, valamint az intézményrendszer kialakítása már a nyolcvanas években megkezdődött, és a csatlakozás idejére vált teljessé. Ettől függetlenül a csatlakozásra az agrárium nem volt kellően felkészülve, amit a belföldi piacvesztés, a strukturális feszültségek jól mutattak.

Azóta azonban gyorsuló ütemben fejlődik a szektor. Ez viszont leginkább csak önmaga korábbi helyzetéhez képest jelentős előrelépés. A közösség többi tagjához mérve már nem annyira sikeres. Hogy csak egy példát citáljak: a lengyelek agrárexportja értékben megtízszereződött 2004 óta. A stabil támogatási háttér lehetővé tette, hogy erősödjenek a fejlesztések. Az elmúlt húsz évben a beruházások értéke gyorsuló ütemben emelkedett, folyó áron összesen 6640 milliárd forintot költöttek beruházásra a gazdák. Kibocsátásunk 2,63-szorosára nőtt, munkatermelékenységünk növekedését egyedül a bolgár múlta felül (szintjével más a helyzet). Akinek szemet szúr a támogatások és a beruházások összege közötti tetemes különbség, az gondoljon a bérelt területek kimagasló arányára mint forráskiáramlási pontra vagy a jelentős vagyongyarapodásra (a mezőgazdaság betétállománya több mint 1500 milliárd forint, az élelmiszeriparé 280 milliárd forint).

Az alkalmazkodás a kulcs

A kibocsátás szerkezetében a csatlakozás után 60 százalék közelébe emelkedett a növénytermesztés aránya, ami csak az utóbbi két évben kezdett csökkenni erről a szintről. Az egységes belső piaci folyamatokkal szorosan összefügg az állattartók helyzetének javulása. Az unió szintjén is hasonló trendet és arányokat látunk.

Az utóbbi két évben az állattenyésztés aránya emelkedett az eu-s kibocsátásban is. Bár a csapból is ez folyik, nem árt ismét szajkózni: a szántóföldi növénytermelés válsága csak akkor lesz rövid távú jelenség hazánkban, ha gyorsan tudunk alkalmazkodni a kialakult gazdálkodási környezethez. Ehhez egyszerre kell egy sor fronton előre lépni. A talajélet javítása, piacszervezési feladatok, új, illetve háttérbe szorult kultúrák termelési és piaci ismereteinek elsajátítása, finanszírozási, fejlesztési, humánerőforrás-problémák megoldása. Akkor fogunk visszatérni a fenntartható növekedési pályára, ha új támaszokat építünk. Mindkét szó fontos. A fenntarthatóság kezd máris a mindennapjaink része lenni, például amikor töltjük az eGN-t.

A növekedést pedig újra kell értelmeznünk. Nem az a siker kulcsa, ha két számjegyű hozamokat érünk el, hanem az, ha nyereségünket tudjuk növelni. Tisztában kell lennünk a költség-nyereség pontokkal, és energiáinkat ennek megfelelően elosztani. Régi vesszőparipám ez. Nem ismerjük eléggé a piaci mechanizmusokat, rájuk mondjuk, hogy kiszámíthatatlanok. Ez olyan, mint amikor ezer okot sorolunk, miért kell ragaszkodni a megszokott gazdálkodási szerkezethez. A valóság azonban hátba ver. Ez jól látható a kukorica és a búza területcsökkenésének gyorsuló ütemében.

Az ocsú és a szem

Ami a jövedelmezőséget illeti: az, hogy átlagosan immár egyre gyakrabban látunk veszteséges kalkulációkat, nem jelenti azt, hogy ne lennének olyanok, akik a jelenlegi piaci viszonyok között is eredményesen gazdálkodnak szántóföldi növényeikkel. Aki okszerűen költ, pontosan ismeri, számolja önköltségét, jó időben kötött le tételeket, magas minőséget állít elő, és azt a raktárban is meg tudja őrizni, egyébként meg jók a hozamai, pozitív oldalon maradt. Ez nem a növényfajta, hanem a gazdálkodó felkészültségének kérdése. Hangsúlyozom, ezeken az árakon válik el az ocsú és a szem. Akinek a hatékonysága, felkészültsége megfelelő, halad, aki nem, lemarad.

Agrár-külkereskedelmünk közel 90 százaléka a tagállamokkal bonyolódik. Az arány emelkedése már a csatlakozási folyamat során elkezdődött, de 2004 után stabilizálódott ezen a magas szinten. Nagyobb arányban a régi tagállamokkal folyik (export oldalon Németország, Olaszország, Románia, Ausztria sorrenddel), e téren is van benne stabilitás. Az agrárexport szerkezetében az elsődleges és másodlagos feldolgozottságú termékek szép karriert futnak be. Míg a feldolgozatlan termékek aránya 26 százalékra esett vissza, addig az elsődleges feldolgozottságú termékek aránya 33, a másodlagosoké 42 százalékra emelkedett. Ha fenntartható mezőgazdálkodást akarunk folytatni, akkor az exportirányultság és az ehhez nélkülözhetetlen nemzetközi versenyképesség alapkövetelmény. A másik út a belső piac ellátására való törekvés, a maga brutális mennyiségi zsugorodásával együtt. Ez utóbbi azonban nem reális alternatíva, hiszen az import könnyedén (még jobban!) kinyomna minket saját piacunkról. Egyszerűen nem tudunk tömegcikkek nélkül létezni, azok pedig egyre nagyobb üzemméretet, egységes tételeket és kiemelkedő minőséget igényelnek. (Ezzel mellesleg kész is az agrárstratégia. Bár megvalósulna!)

Kinek mi a fontos…

Azoknak, akik erre azt mondják, hogy „és akkor Zoli keze beleért a bilibe”, azt üzenem, egy út van előttem, melyiket válasszam? Bár az export legnagyobb szeletét még mindig a gabonafélék alkotják, idén ezt a pozíciót – előrejelzésem szerint – az állati takarmányok veszik át, méghozzá tartósan. Miért gondolom ezt? Azért, mert bár a jelenlegi gabonaárakon már bárkivel versenyre kelhetünk, egységes tételeink olyan nevetségesen kicsik, hogy nem tudnánk egy rendes irányvonatot sem megtölteni. Azonnal kellene a fajtaválasztás, a technológia és az értékesítés terén egységre lépnünk, mert holnap már késő. Ki van mellette? Lássam a kezeket a magasban! Nos, hajrá állateledel-gyártók, tiétek a trófea. Elmulattunk pár évtizedet, és elmulasztottuk egy sor egyszerű logikával belátható lehetőséget arra, hogy fenntartható agrármodellt alakítsunk ki. Az elkényelmesedés okait már késő firtatni, mint ahogy azt is, hogy mi kinek a hibája. A jelenlegi helyzet felismerése és megértése viszont egy olyan vízválasztó, amin sokan nem jutnak át. Azok, akik az együttműködés elsődlegességét megértik, van jövőjük, akik továbbra is csak a territóriumuk körbepisilésével vannak elfoglalva, azoknak rossz hírem van.

Összességében a mezőgazdaság az EU-csatlakozás nyertese. A húsz év alatt erősödött a jövedelemtermelő képessége, kibocsátása, hatékonysága. Megtanultuk követni a szabályokat. Javult a fegyelem, erősödött a szakmaiság. A folyamat még korántsem zárult le, sőt egyre izgalmasabb fordulatokkal kecsegtet.

Fórián Zoltán vezető agrárszakértő
Erste Agrár Központ, -Elemzés