fbpx

A szőlő kiemelkedő szerepe a mezőgazdaság korai fejlődésében

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 28.

A mezőgazdasági gazdálkodás kezdeti szakaszára tehető a csemege és a borszőlő termesztésbe fogása – a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatóinak eredménye egészen új megvilágításba helyezik a szőlő kultúrevolúcióját.

Fehér szőlő
A szőlőfajták fejlődésének történetéről eddig keveset tudtunk (fotó: MATE)

A szőlő fogyasztása és a borok készítése hosszú ideje az emberi kultúra szerves része

Az egyes szőlőfajták fejlődésének történetéről azonban mindezidáig nagyon keveset lehetett tudni. A szőlőszemek ízére, a bogyók héjának színére és a muskotályos ízre irányuló emberi szelekcióba egyaránt betekintést adott az a világot átívelő új genomikai elemzés, melyben a MATE is részt vett. A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science magazinban közölték az eredményeket.

A szakemberek például régóta azt valószínűsítették, hogy a Vitis vinifera bortermő szőlőt először Nyugat-Ázsiában háziasították és a ma használt főbb fajták mindegyike innen származik. Emellett azt is feltételezték, hogy a borszőlőt már korábban termesztették, mint az étkezési célú fajtákat. A tizenhat ország 23 helyszínéről származó 2.448 szőlőminta összehasonlító genomikai elemzése alapján azonban most új tényeket fogalmaztak meg a kutatók.

Borvidék, szőlőterület
A Kaukázusból induló, majd a Fekete-tenger mentén a Kárpát-medence irányába terjedő domesztikáció a borszőlők kialakulásához vezetett (fotó: MATE)

Mindkét korábbi feltételezés téves volt, ugyanis párhuzamos volt a folyamat

A Science magazinban közölt új eredmények szerint a szőlő kultúrevolúcióját két párhuzamos folyamat alakította. Eszerint a Kaukázusból induló, majd a Fekete-tenger mentén a Kárpát-medence irányába terjedő domesztikáció a borszőlők, míg a Kis-Ázsiából induló és elsősorban a Mediterráneumban terjedő domesztikáció pedig eredendően a csemegeszőlők kialakulásához vezetett.

Az adatok alapján azt is kimutatták, hogy a domesztikáció a két régióban nagyjából egy időben, körülbelül 11 000 évvel ezelőtt történt, és egybeesett a mezőgazdasági gazdálkodás kezdeti szakaszaival is, ami bizonyítja a szőlő kiemelkedő szerepét a mezőgazdaság korai fejlődésében.

A termesztés számára fontos tulajdonságok elemzése újszerű betekintést adott a bogyók ízére, a hermafrodita virág kialakulására, a muskotályos ízre és a bogyók héjának színére irányuló emberi szelekcióba is.

Piros szőlő
Az elemzés a kultúrtörténeti áttekintésen túl a termesztés számára fontos, egyéb szegmensekbe is ad betekintést (fotó: MATE)

A MATE Szőlészeti és Borászati Intézet kutatói közül Dr. Bisztray György Dénes professzor emeritus, Győrffyné Dr. Jahnke Gizella tudományos tanácsadó és Dr. Deák Tamás egyetemi docens, a Genetika és Biotechnológiai Intézet részéről Dr. Kiss Erzsébet professzor emeritus, a Növénytermesztési-tudományok Intézet részéről pedig Dr. Höhn Mária egyetemi tanár vett részt a kutatásban.

Forrás: MATE/Sajtóközlemény