Letettem az ekét – most hogyan tovább?

10 kérdés a talajmegújító gazdálkodással kapcsolatban

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy a talajmegújító gazdálkodásra való átállást sem siettetni, sem elkapkodni nem szabad. Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi támogatási rendszer adta lehetőségeket (zöldítés, AKG) érdemes kihasználni, tanulni, kísérletezni. Ebben a cikkben a kritikus első 3 év során felmerülő legfontosabb kérdéseket, hibákat és téveszméket igyekszünk áttekinteni.

1.Letettem az ekét – most hogyan tovább?

Először is gratulálunk a döntésedhez! Ugyan az eke a mai napig a kemény munkát jelenti a mezőgazdaságban („egy szántás egy kenyér, két szántás két kenyér” stb.), nem kell attól tartanod, hogy unatkozni fogsz a szántás nélkül. Sőt! Ha végiggondolod, hogy mi mindent oldottál meg a szántással, akkor rájössz, hogy ennek mindnek meg kell találnod az alternatíváját. Nézzük csak:

  • a talaj felső 35 centiméterének lazítása, levegőztetése: ezt eddig a szántással vagy lazítással oldottad meg, most erre ott lesznek a takarónövények gyökerei;
  • gyomszabályozás: erre is megoldás volt a szántás, most előtérbe kerülnek a takarónövények és a gyomirtó szerek vagy a talaj felső pár centijét érintő mechanikai gyomszabályozás;
  • védekezés a kártevők és kórokozók ellen: a legnagyobb félelem a gazdák fejében a fuzárium, a drótférgek és a rágcsálok elleni védekezés eszközeinek elvesztése a szántással – a cikk további részében bemutatjuk, hogy ezekre is van alternatíva, a biológiai szemlélet mindháromra megoldást jelent;
  • őszi alaptrágya vagy szerves trágya beforgatása: a tapasztalatok azt mutatják, hogy 35-40 t/ha szerves trágyát egy sekély tárcsázással is be tudsz dolgozni, az alaptrágya pedig akár a takarónövény-állományra kiszórva is hasznosul;
  • magágykészítés: mi sem hittünk a szemünknek, amikor a takarónövények után tavasszal megástuk a talajokat, és összemorzsoltuk a markunkban – ilyen morzsalékos és nedves magágyat acéllal sosem tudnánk készíteni.

 

direktvetett kukorica

 

2. Át tudok állni egyből a direktvetésre (no-tillre)?

Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos talajokon gyorsabban, más talajokon lassabban megy az átállás folyamata. A vályogos vagy agyagos talajok, amelyek jobb szerkezetűek, jobban reagálnak a művelés elhagyására, mint a lazább, szerkezet nélküli talajok. Ugyanakkor általános tapasztalatunk, hogy sokat segít 3-4 évnyi minimumművelés alkalmazása, és utána a fokozatos átállás a direktvetésre. Miért van így? Mert ennyi időre a talajaidnak is szüksége van, hogy a biológiai folyamatok beinduljanak, a szerkezet jelentősen javuljon, és – talán még fontosabb – a Te szemléleted is ennyi idő alatt alakul át, és ennyi idő alatt tanulod meg kellőképpen a talajegészség 5 alapelvének alkalmazását. Voltak próbálkozások a szántásos művelésből a direktvetésre 2-3 év alatt történő átállásra, de ezek sajnos a talaj, az éghajlat és a gazdálkodói gondolkodás sajátosságai miatt kevésbé működtek. Ha szeretnél átállni a direktvetésre, akkor az 5-7 vagy 7-8 év, amivel a szakirodalom és tapasztaltno-tilles gazdák riogatnak, sajnos igaz. Ettől függetlenül természetesen érdemes korábban is próbálkozni a direktvetéssel: egy takarónövényt vagy egy kisebb, erre kinevezett területen kukoricát, szóját már hamarabb is lehet direktbe vetni, és tanulni belőle.

3. Mi a különbség a min-till és a no-till között?

Jogos kérdés, és gyakran nem tisztázzuk le ezt az elején, pedig nagy szükség lenne rá. Csoportosíthatjuk a művelési formákat így:

  • forgatásos művelés (szántás),
  • mulcshagyó művelés (kultivátor),
  • csökkentett menetszámú művelés, azaz min-till (tárcsázás és lazítás),
  • direktvetés, azaz a no-till (nincs talajművelés).

 

napraforgó után kukorica

 

A forgatásos művelést mindannyian ismerjük: szántás, szántás elmunkálása, magágykészítés. Eszköze az eke, majd a tárcsa, borona, simító, kombinátor. A mulcshagyó művelést legtöbbször kultivátorral végezzük 15–25 cm mélyen, a cél az, hogy a szármaradvány ne tűnjön el teljesen felszínről – ez természetesen nagyban függ a kultivátorra szerelt kapáktól és a tárcsasortól. A csökkentett menetszámú művelés vagy min-till általában sekély, 5-10 cm mélyen történő tárcsázást és bizonyos esetben a középmély lazítást foglalja magában. A direktvetés lényege egyszerűen összefoglalható: vetünk-aratunk, vetünk-aratunk, nincs semmilyen talajbolygatás (az utóbbi időben felmerült, hogy az ultrasekély, 2-3 cm mélyen történő művelés – például vertikális művelés eszközei vagy küllőskapa használata – megfelel-e a no-till kritériumainak, de a kérdés inkább akadémiai). Látható, hogy a min-till, azaz a csökkentett menetszámú művelésben a sekély tárcsázás, de akár a lazítás is használható, míg a no-till területeken nem nyúlunk a talajhoz. Érdemes-e belevágni a min-tillbe, ha tudod, hogy a no-tillnél szeretnél kikötni? Úgy látjuk, hogy van értelme egy ilyen fokozatos átmenetnek, ahol már több szármaradvány marad a területen, kevesebb a munkaművelet, bekerülnek a rendszerbe a takarónövények, magyarul egy jó felkészülés a direktvetésre való átállásra. Mi több, ha ezt a min-till rendszert kialakítod, arra is lehetőséged nyílik, hogy amennyiben a no-till nem válik be, visszalépsz egyet, és a minimumművelésben folytatod a talajaid megújítását.

 

4. Érdemes meglazítanom a területet az átállás elején?

Ha a szántásos művelésről kezded az átállást, akkor mindenképpen érdemes egy lazítást csinálni a területen. Fontos, hogy a lazított területet rendesen lezárjuk, sőt ha tudjuk, vessük be takarónövénnyel, hogy az acéllal létrehozott repedéseket a gyökerek fenn tudják tartani. Sokszor kérdeztük az amerikai kollégákat a lazítás fontosságáról, és ők általában azt mondták, hogy nem csinálták a területeiken, de ha csinálták volna, akkor 1-2 évvel gyorsabban mehetett volna a terület átállítása a no-till rendszerre. Ugyanakkor a talajlazító nem csodaeszköz, önmagában nem oldja meg a problémáinkat. A nagyon rossz vízgazdálkodású területeket érdemes későbbre sorolni az át állási folyamatban, mert itt más kihívásokat is le kell küzdenünk.

Milyen lazítót válassz a művelethez? Fontos, hogy lehetőleg egyenes késekkel legyen felszerelve, szárnyak és tüskék nélkül. Tapasztalatból mondjuk, hogy egy olasz rendszerű lazító teljes fegyverzetben nem a megfelelő eszköz a min-tillre vagy no-tillre való átállás előtti lazítás elvégzéséhez. A lazításra lehetőleg a nyáron lekerülő kultúrák után kerüljön sor, ekkor a száraz talajban jobban dolgoznak az egyenes kések, és érdemes utánuk még egy takarónövényt betervezni, majd azt követően egy tavaszi kapás kultúrát.

 

rozsos direktvetés

 

5. A szármaradványt nem hagyhatom a felszínen, mert…

…a betegségek, a drótférgek, a pockok, a vadak túrása miatt. Mindegyikben van igazság, mindet hallottuk már ellenérvként, és mindre van megoldás. Mi a helyzet a kártevőkkel, kórokozókkal? A fuzáriumtól való legnagyobb félelem az, ami miatt a kukoricaszárat sokan leszántják, pedig saját szemünkkel láttuk, hogy a 10 tonnás kukorica szármaradványába belevetett őszi búzában elenyésző volt a fuzárium. Hogyan lehetséges ez? A gombáknak és a baktériumoknak is van egy egyensúlya a talajban, és ha a talaj túlzott művelésével a hasznos gombákat és baktériumokat elpusztítjuk, akkor túlsúlyba kerülhetnek a káros szervezetek. A fuzáriumfajok szaprofita életmódot élnek, vagyis ha van mit lebontaniuk, akkor érzik jól magukat – amikor a szármaradványt beforgatjuk, valamint a felső aerob réteg hasznos szervezeteit leforgatjuk az anaerob rétegbe, és ezzel elpusztítjuk őket, akkor bőven adunk munkát a fuzáriumnak. Ha nem bolygatjuk a talajt, akkor az a biológiai önszabályozó folyamatai révén kordában tudja tartani ezeket a károkozókat. A talaj nem három-, hanem négyfázisú, és amit a levegő, a víz vagy az ásványi anyagok nem tudnak megoldani, arra ott a biológia – bízz benne, és meghálálja. A drótférgek és rágcsálók terén ugyanez a helyzet – a biológiai önszabályozás ebben is segít. A drótféregprobléma egy-egy rosszabb évjáratban nem a no-till területek sajátja, ugyanúgy jelen van a szántásos területeken is. Nagy dilemma, hogy a talajélet gondos építgetése mellett nyúljunk-e talajfertőtlenítőhöz, de mindannyian pénzből élünk: ha még nem képes a talajéletünk kontrollálni ezt a problémát, akkor nekünk kell, hogy aratni is tudjunk, ne csak vessünk. A pockok, egerek kérdése hasonlóan alakul: nem tapasztalunk nagyobb problémát a no-till táblákon, mint a konvencionálisan művelt területeken. Természetesen a búza-búza vetésforgóba beékelt nagy szármaradványú takarónövény okozhat problémát, de a megfelelő vetésforgó, a jól megválasztott takarónövény és a takarónövény megfelelő kezelése segíthet az ilyen helyzetekben. A vadak kérdése sokkal összetettebb, hiszen jelenlétük nem csupán a gazdáktól függ. Az biztos, hogy a nem művelt, takarónövénnyel ellátott területek bevonzzák a vadakat, így a talaj taposása és a takarónövények legelése, rágása nem kerülhető el. A szármaradványok vadak általi feltúrása nem ok arra, hogy leforgassuk a mulcsot, mert a vaddisznó akár egy méter mélyre is leáshat egy otthagyott kukoricacsutkáért. Mit tehetünk akkor a vadkár ellen? A bekerítés mellett a vadnak kevésbé tetsző növények termesztése, vadriasztó alkalmazása és az új művelési rendszernek a vadásztársasággal való megértetése egyaránt eredményes lehet. E témakörben az utóbbi időben több cikk, interjú és videó is született. Tíz kérdést és választ ígértünk, most ötig jutottunk. Decemberben visszatérünk, olyan kérdéseket is fogunk feszegetni pl., hogy van-e szükségünk a takarónövényekre, vagy hogyan kellene kiadnunk az őszi trágyákat, de még a vetést és vetésforgót sem hagyjuk szó nélkül.

 

Diriczi Zsombor
talajreform.hu