fbpx

Kutyával verekedett a veszett róka

Írta: Barna Ferenc - 2023 szeptember 19.

Veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az eset Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében történt, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

Róka
A veszett róka rendellenesen viselkedik, támad, harapása útján terjeszti a betegséget (fotó csak illusztráció, forrás: Horizont Média/Archívum)

A dulakodás során elhullott a róka

Még 2023. szeptember 6-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Magosliget községben egy róka és egy kutya összeverekedett. A dulakodás során elhullott rókánál a Nébih laboratóriuma igazolta a veszettséget. Az esetről, és annak részleteiről a Nébih azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH) is.

Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés – többek között fokozott felügyelet – elrendelését kezdeményezte a hatóság, ugyanis már tavaly ősszel veszett róka és veszett kóbor kutya egyedeket észleltek a térségben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A tavalyi négy igazolt veszettségeset után, idén ez már a második eset

A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt, mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt, 2022-ben nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat.

Fontos tudni, hogy a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tüneteket mutató, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, valamint a fertőzést továbbadhatják.

A vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

A hivatal felhívja az érintettek figyelmét, hogy rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállat esetén haladéktalanul értesítsék az illetékes állategészségügyi hatóságot. Az elhullott rókákat pedig a Nébih Zöld Számán (+3680263244) kell jelenteni!

A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk érhetők el a Nébih által fenntartott tematikus honlapon.

Forrás: Nébih