Csak a héten több mint 50 ezer szárnyas az áldozat, és sorra esnek el a megyék.
A Fejér vármegyei Mezőfalván és a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánáson azonosította a magas patogenitású madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A 17 000 állatot számláló májhasznú kacsatelepen az idegrendszeri tünetek, a takarmány-és vízfogyasztás csökkenése, valamint a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A 23 570 példányt tartó tenyészkacsa telepen a takarmány- és vízfogyasztás, illetve a tojástermelés csökkenése miatt gyanakodtak a betegségre.
Az érintett állományok felszámolása jelenleg is zajlik. A hatóság a gazdaságok körül kijelölte a 3 km sugarú védőkörzeteket és a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzeteket.
A Nébih továbbra is szeretné kérni az állattartók együttműködését a fokozott járványvédelmi fegyelem fenntartásában. Tekintettel arra, hogy az országban elszórtan jelent meg a betegség, ezért jelenleg a vadon élő madarak szerepe valószínűsíthető a járvány terjesztésében. Az ország magas kockázatú területein kötelező a kereskedelmi célból tartott baromfik zártan tartása, valamint a nem kereskedelmi célból tartott baromfik zártan etetése és itatása. Az ország többi területén pedig kötelező a baromfik zártan etetése és itatása. A takarmányt és az alomanyagot minden esetben zárt helyen kell tárolni.
Pár napja, mint megírtuk, a Csongrád-Csanád vármegyei Pusztaszeren is megjelent a H5N1 altípus, 9500 májhasznú kacsa vált a járvány áldozatává.