fbpx

Nagy lépés a madárinfluenza ellen: finisben a vakcinák

Írta: Kohout Zoltán - 2024 június 05.

Az eddig nagyszerű eredményeket produkáló holland kísérletek eredményeként két vakcina hatékonynak bizonyult csirkepopulációkban a madárinfluenza ellen. Ha a következő fázis – holland, amerikai, japán és brit közreműködéssel – eredményes, akkor 2025 tavaszán elkezdődhetnek a nagyszabású oltási programok.

Nem betegedtek meg a beoltott csirkék

A madárinfluenza elleni eddig kísérletekbe bevont két vakcina hatékonyságát két, holland baromfitelepen végzett szabadföldi kísérlet első eredményeinek feldolgozása igazolja. A tavaly ősszel kezdődött terepi kísérlet első eredményei azt mutatták, hogy a két vakcina valamelyikével beoltott naposcsibéknél 8 hét elteltével nem mutatkoztak a betegség tünetei. A madarak nem ürítettek semmilyen vírust, és nem alakult ki immunválaszuk a vírus ellen – míg a nem vakcinázott kontrollcsoportban a vírus akadálytalanul elterjedt.

A holland kormány máris azt fontolgatja, hogy megteszi a következő lépést egy harmadik vakcinával, amit még nem teszteltek a jelenlegi terepi kísérletben, de várhatóan hamarosan engedélyezhetik az európai piacon. Ehhez európai uniós jóváhagyás kell, de aztán folytatódhatnak a kísérletek. A következő 18 hónap során további három átviteli tesztet hajtanak végre. Így a vakcinák hatékonysága a tojásrakási ciklus egésze alatt vizsgálható. A terepi tesztkísérletekben a Wageningen UR, a Royal GD, az Utrechti Egyetem Állatorvostudományi Kara és az Avined baromfi szervezet vesz részt vesz; a két vakcina hatékonyságát korábban a Wageningen Bioveterinary Research laboratóriumi kutatásai igazolták.

pulykafarm

2025-ben jöhet a nagyszabású oltás

A kísérletezés mellett Hollandiában erőfeszítéseket tesznek a vakcinázott állatokból származó termékek kereskedelmi akadályainak felszámolására. Ebben egyeztetések folynak többek között Japán, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányával, majd az Állategészségügyi Világszervezettel.

A kísérlet első eredményei várhatóan 2025 első felében lesznek elérhetők, ezt követően mérlegelik a további lépéseket a nagyszabású oltás felé. Ha áttörést érnek el, az alighanem világszenzáció lesz, miután a madárinfluenza vírusvariánsai Oroszországtól az USA-ig már nemcsak a baromfitelepeket, hanem emlősállatokat, sőt, embereket is megfertőztek már. Lásd cikkeinket itt és itt!