fbpx

Már fut a hungarikum-pályázat, 930 millió forint a keret

Írta: Barna Ferenc - 2022 január 22.

Idén is 930 millió forint keretösszeggel hirdették meg a hungarikumok népszerűsítését szolgáló pályázatot – olvasható a támogatás tematikus honlapján.

Pálinka
Számos mezőgazdasági termék szerepel a hungarikumok között, mint például a pálinka is (Fotó: HUNGARIKUM)

A program célja és a felhívás főbb ismérvei

A hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása a kiemelkedő összegű forrással bíró felhívás elsődleges célja.

A támogatás formája: egyszeri, vissza nem térítendő.

A pályázati felületet 2022. január 17-én nyílt.

Az első időszak feladatai: regisztráció; adatlapok kitöltése; mellékleteket feltöltése.

A második ütem (2022. február 02., 08:00 óra): a pályázat véglegesítése.

További információk, a pályázat felülete elérhető a HUNGARIKUMOK tematikus honlapján.

Három célterület támogatott:

  • Az első célterületen 840 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre a hazai és a külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutató terek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
  • A második célterületen 75 millió forint keretösszegre lehet pályázni vetélkedők szervezésére, általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével, az identitás erősítésére. A pályázattal elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 3 millió forintig terjedhet.
  • A harmadik célterületet, a Hagyomány a divatban – viselet másként néven hatodik alkalommal hirdették meg, erre 15 millió forint áll rendelkezésre. A Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának és a népi kézműves értékek megőrzésére és népszerűsítésére 250 ezer és 500 ezer forint közötti támogatásra lehet pályázni.
A pályázat kihirdetésének sajtótájékoztatója
Három célterületet határoztak meg, a mezőgazdaság szellemi termékei és tárgyi javai továbbra is beilleszthetők (Fotó: Pelsőczy Csaba)

Az értékgyűjtés eddigi eredményei számszerűsítve:

  • 82 hungarikum,
  • 138 kiemelkedő nemzeti érték,
  • 1100-nál is több települési és tájegységi értéktár,
  • közel 10 ezer települési érték,
  • 19 megyei értéktár,
  • megközelítően 2 ezer megyei érték.

Ezen túl a külhoni nemzetrész értéktárakban több száz érték található.

Forrás: HUNGARIKUMOK

Összeállította: Barna Ferenc