fbpx

Várt visszaesés helyett történelmi ugrás a mezőgépek piacán

Írta: Kohout Zoltán - 2022 június 25.

Még soha nem produkált olyan hatalmas első negyedévi növekedést a hazai mezőgép- és alkatrészpiac, mint idén áprilisig. Elképesztő a növekedés annak ellenére, hogy a szektort sok kihívás nyomasztja.

Még soha ennyiért

A „békeévekben” megszoktuk, hogy minden évben ismétli magát a döntően EU-támogatások és a hazai hitelprogramok eredményeként a mezőgazdasági gépek/alkatrészek forgalmazásának növekedése. Ami azonban idén történt március végéig, az minden szempontból példátlan. Egyrészt az Orosz-Ukrán háború, a poszt-Covid áruellátási zavarok és az általános drágulás ezt a szektort sem hagyja érintetlenül. Ám, másrészt, az első 3 hónapban még soha nem adtak el itthon ennyiért új mezőgépet és alkatrészt. A forgalom – a néhány területen történt mennyiségi visszaesés ellenére – 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, év eleji eladásokat. A gazdálkodók 20,3 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre, ami 38 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest. Emellett több mint 62 milliárdért vettek új mezőgazdasági gépeket és eszközöket. Hogy érzékeltessük, mekkora az ugrás: a tavalyi első negyedéves mérték is rekordot jelentett, de az is csak bő 42 milliárd volt…

Továbbra is a kis traktorok a kedvencek

A gazdák-gazdaságok továbbra is erőgépek beszerzésére fordították a legtöbb pénzt: ez a szegmens az első negyedévben a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 57 százalékát tette ki. A teljes értékesítésen belül a vezérgépek közül a traktorok 39, a gabonakombájnok pedig 7 százalékos részarányt képviseltek – adta hírül az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI). A tavalyihoz képest 95-tel több, azaz 871 új kerekes traktor frissítette a gépparkot 24,2 milliárdért. A legnagyobb részarányt továbbra is az 50-100 LE-s könnyű univerzális kategória képviselte, 232 darabbal. A 101-140 LE-s traktorokból 53, a 141-190 LE-s farmmindenesekből 3 százalékkal, a 191-260 LE-s traktorokból 4 százalékkal nőtt a kereslet. A 260 LE fölötti traktorok értékesített mennyisége 73 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat.

Kétharmados növekedés a kisrakodóknál

Az önjáró rakodók értékesítése 38 százalékkal nőtt az első 3 hónapban. Ez 146 rakodógép eladását jelentette, és a teleszkópgémes rakodók iránt mutatkozott jelentősebb igény: 106-ból 57-et a nagyobb, 7-9 méteres rakodási magasságú változatokból adtak el. A törzscsuklós homlokrakodókból 43 százalékkal esett vissza a kereslet, de a csúszókormányos kisrakodókból 67 százalékkal nőtt az értékesítés. A traktorra szerelhető homlokrakodókból a bázisidőszakban eladott 168-cal szemben az első negyedévben 234 talált gazdára.

Bővült a gabonakombájn-piac is: az első három hónapban 46 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba, míg egy évvel korábban csak 35 kelt el. Az eladások 4,6 milliárd forint összértéke 31 százalékkal haladta meg az előző évi eladásokat. A kombájnokhoz az egy évvel korábbihoz képest fele annyi kukorica- és napraforgó-betakarító adapter talált vevőre.

Nagyot erősít a szőlő-gyümölcsszektor is gépekkel

Élénkült, bár a korábbi évekhez hasonlóan idén is változó képet mutatott a mezőgazdasági munkagéppiac – összegzi az AKI. Legnagyobb darabszámban (1335) a különböző talajművelő gépekre volt igény, itt 10 százalékkal nőtt az értékesítés az első negyedévben. A talajművelő gépeknél a szárzúzókból, a tárcsás talajművelőkből és a magágykészítőkből vásároltak a legtöbbet a gazdálkodók. A szárzúzókból 14, a tárcsás talajművelőkből 23 százalékkal nőtt a kereslet, míg a magágykészítőkből 12 százalékkal csökkent az értékesítés. A gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránti igény idén márciusig 67 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékesítést. Ebben a gépcsoportban a metszők, előmetszők és a kertészeti soralj- és tőközművelők voltak a legkeresettebbek. Tápanyag-kijuttató gépekből 11, vetőgépekből 1 százalékkal maradt el a kereslet az egy évvel korábbitól. Előbbiből a legnagyobb részt a szilárdműtrágya-szórók (334 darab) képviselik.

Sok az új kasza, kétszer annyi bálázót vettek

A vetőgépekből a legtöbbet a szemenkénti vetőgépekből értékesítettek (247 darab), ami 2 százalékkal maradt el a bázisidőszak eladásaitól. A növényvédő gépek iránti kereslet 44 százalékkal haladta meg 2021. I. negyedévi értékesítést. A piacra került 447 növényvédő gépből 331 függesztett, illetve vontatott, míg 18 önjáró szántóföldi permetezőgép, 82 pedig ültetvénypermetező volt. A szálastakarmány-betakarítók értékesítése duplájára nőtt, ezen belül a rendkezelők eladása megháromszorozódott, a fűkaszák forgalma pedig 56 százalékkal nőtt. A bálázó gépekből több mint kétszer annyit értékesítettek, összesen 126-ra volt vevő. Mellettük 25 új bálacsomagoló gépet adtak el, háromszor annyit, mint 2021 január-márciusi időszakában.

Öröm, hogy nagyon nő az öntözőgépek piaca!

Az öntözőgépek eladása jelentősen növekedett, 2022 első három hónapjában 1,5 milliárd forint nagyságrendben értékesítettek lineáris, körforgó rendszerű, csévélődobos és csepegtető öntözőberendezéseket, míg egy évvel korábban 1,1 milliárd forintért. A mezőgazdasági célú szállítójárművek eladása 55 százalékkal növekedett, pótkocsikból 53 százalékkal értékesítettek többet, összesen 276 darabot adtak el 2022. január-márciusi időszakban.