fbpx

Forduljunk a Nap felé?

Írta: Agrárágazat-2024/2. lapszám cikke - 2024 február 14.

Majdcsak jobb lesz! Így értékelte a jelenlegi helyzetet minap egy gazdatársunk. Egy másik, lelkembe vésődött megnyilatkozás pedig az volt, amikor egy másik gazda kifejtette, az ő dolga a termelés, az eladás a kereskedők feladata. Szóval, van baj, dögivel!

Amikor tehát a napraforgó várható piaci helyzetének értékelésébe kezdek, először saját kemény korlátainkat kell emlegetnem. Jobb ugyanis attól lesz, ha teszünk érte. Ha arra várunk, hogy majd a külső, tőlünk jellemzően független tényezők ismét pénzt hordanak a zsebünkbe, már végünk is van. Túl sokáig ment ez így. Aki viszont nem veszi észre e korszak végét, az nagy bajban van. A helyzet megértése nem is elég, cselekedni kell. Nem másoknak, nekünk.

Mostani szintű napraforgóárak

A napraforgómag árgörbéje éppen olyan, mint a Kisherceg óriáskígyója, amint épp egy elefántot emészt. Ez a hihetetlen árhullám a napraforgóárat vitte magával. A duplázódás-feleződés ténylegesen összezavarja a fejeket. Persze, a terményár és a költségárak között van együtt mozgás. A gond az időbeni eltolódással van, ami a példa szerint féléves időszakokat tud felölelni, és mindenkinek elviszi a jövedelmét, aki nem tartozik a leghatékonyabb és egyben okszerűen költséggazdálkodók közé. Nem szeretek olyat kijelenteni, hogy mekkora hozamra van szükség a pozitív eredményhez, hiszen üzemenként, táblánként eltérő a ráfordítások és bevételek aránya.

A legfontosabb mutató ugyanis nem a hozam, hanem a területegységre vetített jövedelemtermelő képesség. Ezt kell számolgatnunk, növelnünk és fenntarthatóvá tennünk. Ha hosszabb távú napraforgóár-görbét nézünk, még inkább látszik a rendkívüliség. A turbulenciához a világjárvány, a háború ugyanúgy hozzájárult, mint a kereskedelmi korlátozások, a költségemelkedések, de legfőképpen ezek egy időben való jelenléte és az emiatt tartósan fokozott hangulat. A legfontosabb kérdés, hogy ennek vége lesz/lehet-e? Meggyőződésem, hogy a fenti tényezők közül több is enyhül idén, ami a korábbinál mindenképpen kisebb árváltozást fog hozni.

A stabilabb árak azonban a mostani szint közelében fognak alakulni. Ezt arra az egyszerű képletre alapozom, hogy a túlkínálat végig jelen lesz. Több termett az EU-ban, az ukránoknál, és az oroszok is hozzák az előző évi szintet. Ez világszinten a 2023/24-es gazdasági évben három százalékos terméstöbbletet jelent, ami ráadásul a felhasználási igényt jelentősen meghaladja, növekednek a készletek.

A meghatározó* olajos magok összevont globális mérlege, millió tonna (forrás: USDA, *szója, repce, napraforgó, földimogyoró, gyapotmag, pálma, kókusz)

Keleti hatások

Az olajos magok globális termelése messze meghaladja a felhasználás szintjét, így emelkednek a készletek, és az árak nehezen tudnak majd elmozdulni a mélypontról. Évről évre új termelési és készletcsúcsokat látunk. Emlékeztetőül, az olajos magok globális termelésében most is 60 százalékot képvisel a szója. A második helyen álló repce aránya már mindössze 13 százalékos, a napraforgóé 8. Más a helyzet az olajtermelésben. Ott a pálma viszi a pálmát, 36 százalékkal. Mögötte a szója (28%), a repce (15%) és a napraforgó (9%) sorakozik. A napraforgómag európai árgörbéi – kiegészülve az ukrajnaiakkal – oldalazást mutatnak, ahogy a napraforgóolaj világpiaci árai is az utóbbi hónapokban. (Az ukrajnai árjegyzés a háború miatt hónapokig szünetelt.)

A közösség napraforgóolaj-felhasználásának mintegy 40 százaléka tartósan importból érkezik. Ennek pedig immár 90 százaléka Ukrajnából.

Agrárpiaci elemzésből ma már nem maradhat ki Ukrajna befolyásának vizsgálata. A legnagyobb napraforgómag-termelő pozíciót elvette ugyan tőle Oroszország, de mint a világ legnagyobb napraforgóolaj-exportőre és az EU meghatározó beszállítója, Ukrajna fontos lett számunkra. Nos, a 2023/24-es gazdasági évben az olajos magvak teljes termelése Ukrajnában körülbelül 3,5 millió tonnával nő az előző szezonhoz képest. Ezen belül a napraforgómag 1,4 millió tonnával, a szójabab 1,4 millió tonnával, a repce termelése 0,8 millió tonnával emelkedik. A napraforgómag feldolgozása várhatóan eléri a 13,5 millió tonnát (a rendelkezésre álló készletek több mint 90%-át). Továbbá a napraforgóolaj termelése várhatóan 6 millió tonnára emelkedik, ami több mint 3 százalékkal haladja meg a 2020/21-es év háború előtti értékét. Csaknem a teljes mennyiség exportra kerül. Ahogy a repcében, úgy a napraforgóban is a hazai feldolgozás került előtérbe, mivel a magkivitel számos korlátba ütközik. Kedvező fordulat számukra, hogy december elején Bulgária feloldotta az importtilalmat, és elindultak a napraforgómag-beszállítások. Mivel Bulgária 4,3 millió tonnás feldolgozókapacitással rendelkezik, és csak 1,6 millió tonnája termett, feldolgozóinak hatalmas az importigénye. Bulgária emiatt már régóta az ukrajnai napraforgómag egyik legnagyobb vevője volt. Az öt ország tavaly áprilisi (szeptember 15-ig tartó) tilalma ezt megakasztotta, de december óta újra dübörög. Ukrajna egyébként mintegy 120 országba szállít napraforgóolajat. Ennek 40-45 százaléka az EU-ba kerül, de a legnagyobb piaca Törökország, Malajzia és Jordánia.

HUÚ!

Ha a belföldi étkezésinapraforgóolaj-piacot nagyjából 100 ezer tonnásnak tekintjük, akkor kiderül, hogy (1) a belföldi feldolgozói kapacitások ezt sokszorosan meghaladják, (2) az importnyomás ezt súlyosan tetézi is, mi több, kiszorítja a hazait. De ki keres ezen; mert nem a termelő, az biztos. A fogyasztói átlagárak tavaly a második félévben elkezdtek mérséklődni. A kérdés itt az, hogy ez elvezet-e oda, hogy a fogyasztáscsökkenés is megáll, esetleg visszaáll a korábbi, 10-11 kilogrammos szint. Véleményem szerint nem. A csökkenés ugyanis egyik oldalról a pocséklás mérséklődéséből, másikról a más zsiradékra való áttérésből és más sütési technológiák alkalmazásából állt össze. Változnak az étkezési szokások, amiben az is keményen benne van, hogy az otthonon kívüli étkezés piacán történt áremelkedések és a fizetőképesség megingása miatt a forgalom zsugorodott. A hatalmas kapacitások szükségszerűen erős exportérdekeltséget jelentenek. Az elmúlt két évben a külkereskedelmi forgalom mennyiségben mindkét irányban élénkült, de az egyenleg romlása azt jelzi, hogy az import nagyobb mértékben. Nemcsak az olaj, hanem a napraforgómag külkereskedelme is fordulatot vett. 2022-ben masszív negatív egyenlegbe váltott. 2023-ban az import emelkedése megtört, de az export esése folytatódott, a negatív egyenleg velünk maradt. Napraforgóból 2023-ban rekordbeállítás történt, 2 millió tonnát meghaladó terméssel és 3 tonnás hektáronkénti hozamokkal. A napraforgó viszonylag jól tűri a szárazságot, gazdáink szeretik, szóval nem számítok arra, hogy jelentős mértékben elfordulnának tőle, még annak ellenére sem, hogy a költségemelkedések csak kevesek számára teszik lehetővé idén is a nyereség elérését rajta.

Következtetések, kilátások

• Az időzítés mind a beszerzés, mind az eladás oldalán döntő tényezővé vált. A jó döntéshez azonban tájékozottnak kell lenni az aktuális helyzet mellett a kilátásokban is. Erre időt kell szánni. Most az látszik, hogy a nemzetközi és a hazai túlkínálat nehezen engedi idén emelkedni a napraforgómag árát.

• Bár egyre több termelő próbálkozik a nagy kultúrák súlyának mérséklésével a termelésében, a napraforgó helye stabilnak látszik.

• Ukrajna mellett Románia is gyors előrehaladást mutat a napraforgó-termelésben. Külkereskedelmi egyenlegünk romlása pedig arra figyelmeztet, hogy a hatékonyság növelése, a jövedelmezőség javítása nem állhat le. Az inputmegvonás vissza fog ütni, de az okszerűség felé vezet.

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Erste Agrár Központ