A napraforgó vetésének feltételei

Írta: Agrárágazat-2022/1. lapszám cikke - 2022 január 24.

Magyarországon a napraforgó a legjelentősebb olajnövény, termesztése napjainkban megközelítőleg 650 000–700 000 hektáron folyik, ezzel a harmadik legnagyobb szántóterületet elfoglaló kultúránk. Jelentősége olaja sokrétű felhasználhatóságának tulajdonítható. A termőterülettel együtt a termésátlagok is növekedtek, a korábbi 2,5–3 tonna hektáronkénti hozamok mára akár 3,5 t/ha-ra emelkedtek, sőt, a jobb adottságú termőhelyeken gazdálkodók még a 4 t/ha termésmennyiségeket is túllépték.

A napraforgó nem tartozik a legigényesebb termesztett növényeink közé a talaj típusát, szerkezetét, tápanyag és vízszolgáltató képességét tekintve. Köszönhető mindez jól fejlett főgyökérrendszerének, melyre jellemző, hogy

• orsó alakú főgyökérből és annak teljes hosszában megjelenő oldalgyökerekből áll,

• általában 2–3 m mélyre is lehatolnak a talajba, ezáltal vízfelvevő-aszálytűrő képessége jó,

• a növény fejlődésének első szakaszában gyorsabban fejlődik, mint a föld feletti rész és

• a gyökérszőrök fejlesztése a vegetáció végéig tart,

agresszív gyökérsavai és erőteljes szívóereje által jó a tápanyagfeltáró képessége.

Az előbbi jellemzők a napraforgó termőhelyének megválasztása szempontjából fontosak, mely mozzanat a vetésnek mint az integrált növénytermesztés agrotechnikai elemei közül az egyik legjelentősebb műveletnek az első lépése.

Természetesen az előzőekből nem az következik, hogy a napraforgó minden talajtípuson jól termeszthető, de elmondható, hogy igen széles a termesztésében meghatározó talajtípusok köre:

• csernozjom talajok,

• csernozjom dinamikájú réti és öntéstalajok,

• csernozjom dinamikájú erdőtalajok réti és öntéstalajok,

• szikes talajok,

erdőtalajok,

• jobb minőségű homoktalajok.

Vetése nem javasolt a nagyon alacsony humusztartalmú, a gyenge homok-, a sekély termőrétegű és az ún. szerkezet nélküli talajokon. Míg régebben a gyengébb talajok növénye volt, az utóbbi években a jobb minőségű csernozjom talajokon is egyre gyakrabban fordul elő. Ez leginkább a „leegyszerűsödött” vetésszerkezetünkkel indokolható.

A termőhelyi viszonyok hatásával, a terület helyes megválasztásával közel egyenértékű a gazdálkodó által végrehajtott agrotechnika jelentősége is. Ezen belül is a talaj-előkészítés és a vetés művelete a legfelelősségteljesebb elem, hiszen az itt elkövetett hibákat a későbbiekben egyáltalán nem vagy csak részben tudjuk helyrehozni. Ezen elemek helyes megválasztásával, szakszerű elvégzésével is sokat javíthatunk a napraforgótermesztés eredményességén.

Biológiai alapok

A napraforgóhibridek elég széles választéka áll a gazdálkodók részére, mindenki ki tudja választani a termőhelyének, termesztési színvonalának, illetve a piaci igényeknek legmegfelelőbbet. A Nemzeti fajtajegyzék az elmúlt években körülbelül 50, forgalomba hozatalra engedélyezett napraforgóhibrid nevét közli, melyek vetőmagja a Magyarországon beszerezhető, elvethető. A hibridek három éréscsoportba tartoznak (igen korai, korai és középérésű), két hasznosítási irányba sorolhatók, léteznek különféle betegségekkel vagy szádorral szemben rezisztens hibridek. A különféle piaci igények miatt már választhatunk különböző olajösszetételű napraforgókból (HO – magas olajsavas, LO – magas linolsavas stb.), valamint gyomirtási technológiájukban is speciális hibrideket (CL, CLP – imidazolinon hatóanyagcsoportnak ellenálló, SU – szulfonil-karbamidoknak – pl: tribenuron-metil hatóanyagnak ellenálló). A napraforgó termesztésének leginkább „gyenge pontja” a növény betegségekre való nagyobb hajlama, így integrált termesztése során már a kezdetektől, a jó területmegválasztással (tábla fekvése, talaj), aztán a vetésváltással nagyon sokat segíthetünk a tenyészidőszak későbbi fázisaiban kialakuló betegségek elkerülésében. Vetésforgónk tervezésénél mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy az adott táblán előző évben ne legyen olyan növény, melynek közös betegségei vannak a napraforgóval, valamint maga a napraforgó lehetőség szerint 5 évnél korábban ne kerüljön vissza ugyanarra a területre. A túl sok nitrogént visszahagyó elővetemények sem megfelelőek a napraforgó vetését megelőzően.

Ha a vetésváltást szakszerűen betartottuk, következhet a talajművelés nagy odafigyeléssel történő elvégzése. Ahhoz, hogy a vetésünk jó minőségű legyen, a talajelőkészítéssel aprómorzsás, mélyen művelt, a vetés mélységében tömörített, gyommentes magágyat kell kialakítanunk, hiszen az egyöntetű, gyors kelés ugyancsak az egységes, egészséges állomány fejlődéséhez járul hozzá.

A napraforgó vetése

Igen összetett, nagy figyelmet igénylő agrotechnikai elem. Több összetevője van, melyre nagy gondot kell fordítanunk:

  1. Vetésidő

A napraforgó vetésideje április 10–30. közé tehető. Ez egy tág időintervallum, melyen belül a vetés ideális időpontjának megállapítását nagyon sok tényező, azok egymásra hatása befolyásolja. A talaj hőmérsékletének tartósan 8 oC-nak kell lennie. Étkezési napraforgó esetében ettől eltérhetünk, már 6–7 oC-nál megkezdhetjük a vetést, viszont az olajnak termesztett fajták/hibrideknél érdemes megvárnunk 1–2 oC-kal melegebb talajt. Az optimális vetésidőtől való eltérésnek lehetnek pozitív, de leginkább negatív kihatásai. A túl korai vetés esetén előfordulhat, hogy a talajállapot, a talajnedvesség még nem teszi lehetővé a megfelelő szerkezetű, minőségű magágy kialakítását, így – az alacsonyabb hőmérséklettel párosulva vontatott, elhúzódó, egyenetlen lesz a kelés, mely a későbbiekben kiegyenlítetlen állományt fog eredményezni. A gyengébb csíranövények könnyebben megfertőződnek a csírakori kórokozókkal. Hidegstressz érheti a növényeket, mely később, a tányérok kifejlődésénél rendellenességeket, deformációkat idézhetnek elő. A korai vetés kockázatai ellenére pozitív hatások is lehetnek, a hidegebb talajban a talajlakó kártevők még mélyebben tartózkodnak, a fiatal növények meg tudnak erősödni, mire károsíthatnának. Továbbá a hosszabb vegetációs időszak nagyobb levélfelület fejlesztésére ad lehetőséget a növényeknek, mely a nagyobb asszimilátum-termelésnek köszönhetően nagyobb termések elérését eredményezheti. Megkésett vetéskor a napraforgó rövidebb idő alatt robbanásszerűen kikel, viszont a talajlakó és csírakori kártevők nagyobb mértékben várhatóak. Rövidebb tenyészidő áll rendelkezésre az állománynak a termés kialakítására, viszont jóval nagyobb lesz a zöldtömeg, magasabb lesz a szár, ami a megdőlés veszélyét növeli. A későn vetett napraforgó olajtartalma is elmarad az optimális időben vetett állományétól.

  • Tőszám

A másik igen fontos tényező a hektáronkénti növényszám megállapítása, melyet ugyancsak több tényező befolyásol:

Érdemes követni az időjárás alakulását, az előző évi csapadékot, a téli félév csapadékmennyiségét.

A talaj tavaszi induló vízkészlete is fontos információval szolgál. A tőállomány megállapítását befolyásolják még a talajtani adottságok, valamint a termeszteni kívánt hibrid genetikailag meghatározott tőszám-sűríthetősége, betegségre való hajlama, szárszilárdsága és – nem utolsósorban – az agrotechnikai elemek (talajművelés – magágy minősége, tápanyagellátás, növényvédelem).

Jelentős lehet a csírakori pusztulás, így létezik a vetéskori csíraszám és a betakarításkori (termő) tőszám fogalma. A kivetendő csíraszámnak általában 10–20%-kal többnek kell lennie a betakarításkor tervezettnél. Az optimális állománysűrűség étkezési napraforgó esetében 40–45 ezer tő/ha, míg olajnapraforgóknál 45–55 ezer tő/ha. A túl sűrű állományban a mikroklíma párásabb, a levegőmozgás mérsékeltebb, és ezek a körülmények a gombabetegségek fertőzésének nagymértékben kedveznek, a növények a fényért való „versengés” következtében magasabbak lesznek, megnyúlik, vékonyodik a száruk, könnyebben megdőlhetnek. A Debreceni Egyetemen több éven át végzett kutatások is igazolják, hogy a magasabb állománysűrűség kevés esetben eredményez nagyobb termést, ami leginkább a fentebb említett okokra vezethető vissza (1. grafikon).

Étkezési hibridek 5-8 cm, az olajukért termesztettek pedig 4-6 cm mélyre kerülnek a talajba. Mélyebbre abban az esetben érdemes helyezni a vetőmagot, ha a talaj legfelső rétege túl száraz, sekélyebbre gyorsan melegedő tavaszokon vethetünk, amikor a talaj is kellő nedvességet tartalmaz.

4. Vetéstechnika

A napraforgó vetésére szemenként vető gépeket alkalmazunk, melyek lehetnek függesztettek, vontatottak, esetleg kapcsolódhatnak talajművelő gépekhez. Sortávolságuk 70–76,2 cm közötti, míg a hektáronkénti növényszám igen széles intervallumban állítható rajtuk. Vetőszerkezetüket tekintve szinte kizárólag pneumatikus működésűek. A magadagoló szerkezet működtetése történhet a hagyományos módon, mechanikusan, de manapság már léteznek elektromos hajtású vetőszerkezetek, melyek igen pontosan képesek tartani a tőtávolságot.

Feladatuk a vetőmag pontos talajba helyezése a megkívánt mélységben, egymástól meghatározott távolságra és a megfelelő egyenletességgel, valamint az, hogy az így elvetett magokra aprómorzsás talajréteg kerüljön.

Ennek függvényében a vetőgépeknek sok agrotechnikai követelménynek kell egyidejűleg megfelelniük, melyeket az MSZ 19104/1-79 Országos szabvány is tartalmaz:

• a kivethető magmennyiség beállítását tág határok között (40 000–120 000), egyszerűen és gyorsan el lehessen végezni,

• a vetőmag adagolásának üteme nem lehet összefüggésben a magládában lévő mennyiséggel, • az egyes csoroszlyák által kivetett magmennyiség a középértéktől ±5%-kal térhet el, illetve a vetőgépen beállított mennyiségtől való eltérés megengedett mértéke sík területen ±3%, lejtőn ±10%,

• a vetési mélység nagyszámú fokozatban vagy fokozatmentesen legyen beállítható, melynek értéke 3–15 cm közé essen,

• a vetés pontossága nagyon fontos, a kivetett magok maximum 5%-a kerülhet a beállított mélységtől 2 cm-nél nagyobb vagy kisebb távolságra (cukorrépánál ez az érték ±1 cm),

• a vetőszerkezet kialakításától függetlenül a magadagoló egységek (cellák) minimum 80%-a egy magot vessen, és maximum 6% lehet az üresek aránya,

• a tőtávolság beállítására nagy intervallumban (10–40 cm) legyen lehetőség,

• a beállított tőtávolságtól ±20%-kal eltérő távolságot meghaladóan a vetőmagok maximum 40%-a kerülhet, a vetetlen helyek és a kettős vetések aránya együttesen maximum 5% lehet,

• a vetőgép nem törheti a vetőmagot, mechanikus vetőszerkezet esetében a sérült, tört mag aránya 1%, míg pneumatikus működésű gépeknél 0,2%-nél nem lehet nagyobb,

• a vetőgép munkaszélessége, sortávolsága a vetés után következő termesztéstechnológiai elemek (sorközművelés, betakarítás) gépeihez igazodjon, azokkal megegyező sorszámú, vagy azoknak egész számú többszöröse legyen,

• a vetőmag-adagolás a vetés sebességétől függetlenül történjen, útarányos legyen, a vetőszerkezet meghajtása a talajról történjen, valamint a meghajtó kerék felülete úgy legyen kialakítva, hogy ne forduljon elő kerékcsúszás,

• a vetőgép kialakítása tegye lehetővé, hogy ha igény van rá, a vetéssel egyidejűleg talajfertőtlenítő-szer-, illetve starterműtrágya-adagolás is megtörténjen,

• a nagyobb területteljesítmény, ezáltal az optimális időben történő vetés biztonságos kivitelezése érdekében a vetőgép legyen alkalmas a nagyobb (8–10 km/h) munkasebességgel végzett vetésre is.

A manapság a vetőgéppiacon található gépek a fenti követelményeknek megfelelnek, sőt több gyártó legújabb fejlesztései által már a vetési sebesség növelését is sikeresen megoldották, a tőszám és a tőtávolság pontos tartása mellett. Míg a hagyományos felépítésű és működésű vetőgépek 7–8 km/h vetési sebesség mellett tudtak pontos magadagolással vetni, addig ma már léteznek olyan gépek, melyek akár 12–15 km/h sebesség esetén is egyenletes mélységtartást és pontos maglehelyezést képesek produkálni, ezáltal a tavaszi vetési munkák rövidebb idő alatt, de ugyanolyan jó minőségben hajthatóak végre.

Műtrágyázás, talajfertőtlenítés és vetés egymenetben

A növekvő üzemanyagárak és munkabérköltségek, valamint a sok munkamenet és az egyre nagyobb önsúlyú erő- és munkagépek okozta rossz talajállapotok (tömörödés, levegőtlenség, szerkezetromlás) következtében fokozatosan teret hódítanak a műveletcsökkentő, műveleteket egyesítő, azaz több műveletet egyszerre végző gépek. A napjainkban alkalmazott szemenkénti vetőgépek nagy része fel van szerelve műtrágya-, illetve talajfertőtlenítőszer-adagoló berendezéssel, vagy sok esetben mindkettővel, így a vetéssel egy menetben a starterműtrágyát és a talajfertőtlenítő szert is kijuttathatjuk, a fejlődő csíranövény számára azonnal rendelkezésre áll az kezdeti erőteljes fejlődéshez szükséges tápanyag, illetve már fejlődése kezdeti szakaszában védve van a talajlakó kártevőktől is.

Napjainkban az olajos növények, ezen belül a napraforgó jelentősége egyre inkább felértékelődik.

Termesztése így biztos jövedelmet biztosít a gazdáknak, viszont a piac igénye sokrétű, a mennyiség mellett a minőség is fokozottabban érvényre jut, mely igény kielégítéséhez nagymértékben hozzájárul a helyes, szakszerű agrotechnika alkalmazása, ezen belül a vetés jó minőségben történő elvégzése.

Dr. Dóka Lajos Fülöp
egyetemi adjunktus