A világon 2020–2023 között lejátszódó globális gazdasági, társadalmi és politikai változások gazdasági nehézségeket idéztek elő a mezőgazdaság és ezen belül a növénytermesztés minden ágazatában.
Az inputanyagok árai az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek, különösen igaz ez az energiahordozókra. A termelés intenzitási szintjétől függően 350 000–500 000 Ft között alakult a napraforgó termelési költsége, melynek megtérüléséhez legalább 3,5 t/ha terméseredmény elérésére lehet szükség, mivel a piaci árak is csökkentek 2023-ban (1. ábra).
A napraforgó aratáskori piaci ára 2023-ban tonnánként 120–130 ezer forint körül alakult. A klímaváltozás következtében az időjárási anomáliák is egyre nehezítik a hatékony termelést. A termelés jövedelmezőségének megőrzése érdekében nagy figyelmet kell fordítani az agrotechnikai ráfordítások optimalizálására, mellyel biztosíthatók a növény igényei, a felesleges többletráfordítás elkerülésével. A napraforgó legfontosabb tavaszi agrotechnikai művelete a magágykészítés, tápanyagellátás és a vetés.
Tavaszi magágykészítés
A tavaszi talajművelés során elsődleges cél, hogy a vetés idejére a talaj megfelelő porhanyítása és lazítása megtörténjen. A vetés időpontjára egy gyommentes, lehetőleg nyirkos, de nem vizes magágy kialakítására van szükség, amely tömörebb alsó réteggel rendelkezik, melyet a kaszat gyors csírázása érdekében laza, apró morzsás talajréteg borít 8-10 cm vastagságban. Az alapművelés elmunkálására alkalmasak a szántóföldi kultivátorok, rövidtárcsák, valamint különféle boronatípusok (fogas borona, tárcsás borona). A magágykészítésre ideálisak a különböző művelőelem-kombinációkból felépülő kombinátorok, kompaktorok, melyek lehetőséget teremtenek kedvezőtlenebb szerkezetű talajok megfelelő minőségű magággyá történő alakítására is.
Tavaszi tápanyagellátás
A tápanyagellátás a napraforgó esetében megosztottan történik: egyrészt az őszi alapművelés előtt szükséges kijuttatni a foszfor- és káliumműtrágyák teljes mennyiségét (startertrágyázással vetéssel egy menetben is juttatható ki kisebb adagú, gyorsan feltáródó P2O5 és K2O), másrészt tavasszal, a vetést megelőzően, a vetéssel egy menetben és a fejlődő állományban lehet pótolni a napraforgó számára szükséges nitrogén- és mikroelemigényt. A nitrogénadag megosztása akkor indokolt, ha az elővetemény szármaradványai azt szükségessé teszik, vagy közepesen kötött és kötött talajokon nagyobb adagú N kerül kijuttatásra. Ebben az esetben a N-dózist ősszel és tavasszal 50-50%-ban megosztva érdemes kijuttatni.
A tavaszi kijuttatás során további megosztásra is sor kerülhet (vetés előtt vagy vetéssel egy menetben, valamint fejtrágyázás formájában állományba kijuttatva). A nitrogén optimális mennyiségének meghatározása nagyon fontos, mivel hiánya a gyenge-közepes kultúrállapotú talajokon kisebb-nagyobb arányú terméskiesést okozhat, ugyanakkor a túladagolása csökkenti az olajtartalmat, és az epidermiszsejtek kohéziójának gyengítése miatt rontja a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, ezzel együtt pedig a szárszilárdságot. A napraforgó fajlagos tápanyagigénye: N: 4 kg/100 kg, P2O5: 2 kg/100 kg, K2O: 7 kg/100 kg, CaO: 3 kg/100 kg, Mg: 1,7 kg/100 kg fő- és melléktermék. A nitrogén esetében a kijuttatás optimális dózisát a számított tápanyagmérleg alapján pontosan meg lehet határozni. A 3-4 t/ha termésszint eléréséhez hazánkban a különböző módosító tényezőket figyelembe véve 30–100 kg/ha N hatóanyag kell (P2O5-ből 50–80 kg/ha; K2O-ból: 70–100 kg/ha).
Átlagos körülmények között jobb tápanyag-szolgáltató képességű talajokon (pl. csernozjom) ennek a termésszintnek az eléréséhez 75 kg/ha N+PK kijuttatása elegendő, ezzel szemben gyenge tápanyag-szolgáltató talajokon (pl. gyenge réti talaj) 100 kg/ha N+PK tápanyag kijuttatása is szükséges lehet, hogy biztosítsa a termésszint elérését. Lazább, kisebb vízmegkötő képességű talajokon érdemes lassabb feltáródású műtrágyákat alkalmazni, valamint kisebb adagú, többszöri kijuttatást végezni.
Tél végén
Mészhiányos talajokon tél végén, tavasszal javasolt 1,5–2 t/ha dolomitos mészkőpor kiszórása a kalcium- és magnéziumigény biztosítása céljából. Ezeknek a mezoelemeknek a kijuttatása jelentős mértékben képes növelni a termőképességet. Ez a terméstöbblet a gyenge, mészhiányos homoktalajok esetében megegyezhet az NPK-kijuttatás során elérhető terméstöbblettel.
A mikroelemek szerepe szintén kiemelkedő. A mikroelemek javítják a makroelemek hasznosulását, emellett számos fiziológiai folyamatban meghatározóak. A bórnak a virágzásbiológiai folyamatokban és a termékenyülésben van nagy szerepe. Hiánya következtében csökken a levélméret, és a tányérok deformálódnak, kisárgulnak. Az aszály fokozza a bórhiány tüneteit. A mangán- és a vashiány klorotikus tüneteket okoz. Szerepük elsősorban az anyagcsere-folyamatokban jelentős.
A mikroelemeket elsősorban lombtrágyázás formájában juttathatjuk ki, általában valamelyik növényvédelmi kezeléssel egy menetben (pl. 6–10 pár leveles állapotban végzett fungicides növényvédelem). A lombfelületre kijuttatott mikroelemek közvetlenül beépülnek a levél asszimilációs zónájába, ezáltal gyors hozzáférést biztosítanak a növények számára ezekhez a tápanyagokhoz.
A startertrágyázás napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap. Segítségével elegendő tápanyagot lehet biztosítani a növény számára a kezdeti fejlődési fázisban, biztosítva ezzel a gyors és intenzív gyökérnövekedést.
A startertrágyázás során kijuttatható a sor mellé granulált műtrágya 100–150 kg/ha dózisban, vagy vízoldható mikrogranulátum 10–20 kg/ha mennyiségben.
Vetéstechnológia
A napraforgó agrotechnikájában a vetéstechnológia meghatározó szerepet tölt be, amely a növény egészségére, termőképességére és minőségére is nagy hatással van. A vetés optimális kivitelezése azért is fontos, mert a későbbiekben nem lehet az elkövetett hibákat hatékonyan javítani. A napraforgó vetésénél a vetésidő, a tőszám, a vetésmélység helyes megválasztása, valamint a magas színvonalú technológiai fegyelem betartása és a vetési paraméterek (pl. vetésmélység, vetésegyenletesség) pontos betartását lehetővé tévő műszaki háttér biztosítása a legfontosabb.
A napraforgó vetésidejének tavaszi megválasztása nagy körültekintést igényel, mivel az optimálisnál korábbi és későbbi vetésidő egyaránt kedvezőtlen. A napraforgó optimális vetésidőpontja április 10–30. közé tehető, a vetésidő helyes megválasztása azonban nem elsősorban a naptári dátumtól, hanem a talaj hőmérsékletétől függ. A napraforgó számára ideális vetési talajhőmérséklet 7–9 oC, és csak akkor kezdhető a vetés, ha a talajhőmérséklet ezt tartósan eléri, valamint növekvő tendenciát mutat. Az olajnapraforgó-hibridek hőmérsékleti optimuma 1-2 oC fokkal magasabb (8-9 oC). Túl korai, hideg talajba történő vetés esetén a hidegstressz miatt vontatott lesz a kelés, nagyobb mértékű csírapusztulás várható, a heterogén állományban jelentősebb mértékű tányérdeformáció is kialakulhat. A kórokozó-fertőzöttség nagyobb mértékű lehet a későbbi fenofázisokban is.
A hosszabb vegetációs periódus ugyanakkor kedvező évjárati hatások mellett erőteljesebb asszimilációs tömeget eredményez, ami elősegítheti a termésnövekedést. Késői vetésidőben, ezzel szemben lerövidül a vegetációs periódus, ami miatt rövidebb lesz a kelésidő, heterogén állomány alakulhat ki, és kisebb mértékű fertőzöttség várható ugyan, de a növény nagyobb vegetatív tömeget hoz létre, emiatt nő a növénymagasság, ami rontja a szárszilárdsági paramétereket. Problémát okozhat megkésett vetéskor a talaj kiszáradása is, ami tovább rontja a napraforgó csírázási képességét. Korai vetés esetén elsősorban olajtartalom-csökkenés várható, megkésett vetésben ugyanakkor a minőségromlás és termésmennyiség csökkenése is nagyobb eséllyel következik be.
A tőszám megválasztását az agroökológiai feltételek (klimatikus és talajtani tényezők), a hibridek tulajdonságai (kórtani ellenálló képesség, tőszámreakció, növénymagasság, szárszilárdság, kelési erély stb.), valamint az agrotechnikai tényezők (elővetemény, talajművelés minősége, növényvédelem intenzitása, tápanyagellátási technológia stb.) határozzák meg. Az olajnapraforgó-hibridek optimális betakarításkori termőtőszáma 50–60 ezer tő/ha, míg az étkezési napraforgónál 38–48 ezer tő/ha között alakul. A vetés során mindig szem előtt kell tartani, hogy a vetést követően 5–15%-os csírapusztulás bekövetkezhet, ezért az elvárt termőtőszámhoz képest mindig legalább ugyanennyivel érdemes növelni az elvetett napraforgókaszat mennyiséget. A tőszám megválasztása során törekedni kell a túlsűrítés elkerülésére, mivel kedvezőtlen évjáratban ebből fakadóan növényegészségügyi problémák és terméskiesés is bekövetkezhet. Túlsűrített állományban a lombozat zártságából létrejövő párás mikroklíma nagyfokú kórtani problémákat képes előidézni, elsősorban csapadékos évjáratban.
A napraforgó sortávolsága a gyakorlatban 70–76,2 cm, vetése pneumatikus szemenkénti vetőgépekkel történik. Az olajnapraforgó optimális vetésmélysége 4-6 cm, a talajminőségtől és a magágy állapotától függően. Az étkezési napraforgó vetésmélysége 1-2 cm-rel nagyobb.
Felhasznált irodalom: Frank József – Szendrő Péter: A napraforgó
AKI PÁIR Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények, XXVII. évfolyam 2. szám
Dr. Szabó András adjunktus
Dr. Ragánné Dr. Szabó Éva adjunktus
Dr. Dóka Lajos Fülöp adjunktus
Dr. Ragán Péter adjunktus
Debreceni Egyetem MÉK
