fbpx

A pókok a szövetségeseink?

Írta: Agrárágazat-2023/08. lapszám cikke - 2023 augusztus 19.

A ragadozó ízeltlábúak predációs tevékenységükkel a rovarpopulációk dinamikus egyensúlyának megőrzésében is szerepet játszanak. A legtöbb élőhelyen az egyik legfontosabb generalista ízeltlábúcsoportot a pókok alkotják, így jelentős szerep jut nekik a prédapopulációk egyensúlyának szabályozásában (Moulder és Reichle, 1972).

Egy ragadozócsoportnak ahhoz, hogy a prédapopulációkra hatást fejthessen ki, térben és időben találkoznia kell prédaállataival.

Pókfajok

A pókfajok három szezonalitás szerinti csoportba sorolhatók, az alapján, hogy életciklusuk felnőtt és szaporodó stádiuma mely időszakra esik. A nyáron aktívak felnőtt, ivarérett egyedei leginkább késő tavasszal, nyáron és ősszel gyűjthetők. A második csoport az időszakhoz nem kötött szaporodási periódusú pókok, amelyeknek az év bármely szakában megtalálhatók a felnőtt egyedei. A harmadik csoportba a télen aktív pókok sorolhatóak, melyek reproduktív időszaka alacsony hőmérséklethez kötött (Tretzel, 1952).

Az egyik legfontosabb élőhelyjellemzőjük a növényzet struktúrája, amely alapvetően meghatározza, mely fajok jelennek meg egy adott élőhelyen. A pókegyüttesek szerkezete, fajösszetétele érzékenyen jelzi az élőhely minőségének, struktúrájának változását. Ennek megfelelően egy adott élőhely természetes vagy antropogén hatásra történt megváltozását az ott élő pókegyüttes jelezni képes a pókpopulációk egyedszámának megváltozásával vagy a közösségek struktúrájának átalakulásával (Ysnel és Canard, 2000, Heikkinen és MacMahon, 2004). A talajon vadászó pókegyüttesek szerkezetét a vegetáció struktúrája mellett a talaj nedvességtartalma, a talaj feletti páratartalom, a fény- és árnyékviszonyok és a hőmérséklet határozza meg (Entling et al., 2007).

1. kép. Psammotettix alienus, csíkos gabonakabóca

Gyepekben és szántóföldi kultúrákban a mezei kabócák (Cicadellidae, Auchenorrhyncha) az egyik legközönségesebb rovarcsoport, melyek között számos jelentős vírus- és fitoplazmavektor faj található.

Kabócák ellen

A gabonafélék egyik leggyakoribb, kártevőként számon tartott mezeikabóca-faja a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus), amely a búzatörpülés-vírus (WDV) egyetlen ismert vektora, de esetenként más, nem fajspecifikus kórokozók hordozója is lehet.

Kártétele elsősorban nem a szívogatások, hanem a vírusátvitel következménye. A csíkos gabonakabóca nagy tömegben fordul elő kaszálókon, szántóföldek szegélyeiben, gabonák árvakeléseiben, melyek így fontos szerepet töltenek be a kabócapopulációk fenntartásában. Ezen túlmenően az ilyen táblák vírusfertőzöttsége is igen magas, így jelentős mértékben hozzájárulnak az őszi vetésű gabonatáblák megfertőződéséhez, melyet adott évben a kabócák utolsó generációja fertőz (Manurung et al., 2005).

Az állat tojás alakban telel, ezt öt lárvastádium követi, amíg eléri a kifejlett állapotot. A tojások a növények levelének epidermiszébe süllyesztve, esetenként a levéllemezen találhatók meg. Magyarországon az éghajlati adottságoktól, illetve az aktuális év időjárásától függően két-három generációja fejlődik évente, bár a második és harmadik generáció fenológiailag nem különíthető el a hosszan tartó tojásrakási időszakok miatt (Sáringer, 1989, 1990). Az imágók jellemzően április végétől november közepéig (esetenként decemberig) találhatók meg az élőhelyeken. Kiugróan tömeges előfordulásuk főleg meleg, száraz őszökön gyakori (Sáringer, 1990), ilyenkor akár a mezei kabócák összes faja között is dominánsak lehetnek.

Számos kártevő állatnál ismert jelenség a migráció és a kolonizáció (Bahlai et al., 2010; Frouz és Paoletti, 2000; Huseth et al., 2012). A kabócáknál is ismert a gazdanövényváltás és az élőhelyfoltok közötti diszperzió (Lamp et al., 1994; Novotny, 1994). A Psammotettixalienus kártevő kabócafaj is gazdanövényt vált (Lindblad és Sigvald, 2004), nyáron a gabona száradásakor és a betakarítás után a túlélés érdekében a fűfélék családjába tartozó alternatív gazdanövényeire vándorol. Az ilyen esetekben válhatnak természetes ellenségként jelentős fajjá a szegélyekben élő predátorok. A talaj közelében élő pókoknak fontos szerepük van a kártevők elfogásában, melyek egyik növényről a másikra mozognak (Sunderland, 1999).

Gyepfoltokon, szegélyeken

Például Mezőföldön a Philodromidae családba tartozó Tibellus oblongus (Walckenaer, 1802) egy jól ismert agrobiont pókfaj, amely nagy számban fordul elő réteken és gabonaföldek melletti táblaszegélyeken. A kabóca konkrét élőhelyén – vagyis a gabona vagy a fűfélék levelein – ez a leggyakoribb generalista ragadozófaj. A pókpopuláció késő nyáron tetőzik, szinkronban a Psammotettix alienus populációk éves csúcsával, emiatt lehetséges az, hogy a pókfaj a tarlókról a gyepekbe vándorló kabócafajnak predátora, ezáltal komoly szerepe lehet a kabócák visszaszorításában.

2. kép. Tibellus oblongus, sovány karolópók fiatal egyede

Egy potenciális természetes ellenségnek nem kell feltétlenül a legdominánsabb fajnak lennie egy adott szántóföldön, az is elegendő lehet, ha a faj a környező élőhelyeken magas egyedsűrűségben található. Egyre inkább elismert, hogy a tájképi elemek, mint például a gyepfoltok, szegélyek, szerepet játszanak a biodiverzitásban, a növényvédelemben és más ökoszisztéma-szolgáltatásokban, mint például a beporzás (Lovei et al., 2006; Oberg et al., 2007; Westphal et al., 2006). A szegélyek nemcsak közönséges, féltermészetes elemei a mezőgazdasági tájnak, hanem olyan habitatok, ahol nagy lehet a fajbőség és az egyes fajok egyedsűrűsége. Az ilyen szegélyekben felszaporodhatnak az ízeltlábú predátorok (Girma et al., 2000; Lovei et al., 2006; Muff et al., 2009).

Valószínűleg azért találjuk meg ezeket a fajokat ilyen magas számban a gyepek szegélyében, mert az általuk preferált füves habitatban élhetnek, viszont mind a szántókról, mind a gyepekről foghatnak prédát. Eltekintve attól, hogy kártevők elsődleges vagy másodlagos élőhelyén találhatóak meg a pókok, a hatékonyságuk nagyban függ attól, hogy a kártevőével megegyező mikrohabitatban élnek-e. A legtöbb agrobiont pókfaj, amit Magyarországon találtunk (Samués Szinetár, 2002) a talajfelszínen vagy annak közelében él. A vitorláspókok (Linyphiidae) az egyik leggyakoribb pókcsalád a mezőgazdasági élőhelyeken, hálójukat a talaj közelében szövik a gabona szárai közé, vagy akár a durvább talajrögökhöz is erősíthetik (Harwood et al., 2003; Sunderland et al., 1986).

A pókok egyedei egyenetlenül oszlanak el a gyepfoltok között, és a gyepek tábla felőli szegélyében akár kétszer annyi egyed található, mint a gyepek belsejében (Beleznai et al, 2013.).

Ezért is fontos a mezőgazdasági területek mellett lévő természetes gyepek és gyomos társulások védelme, hiszen elsősorban itt találhatóak meg a pókok. A pókok érzékenyek a peszticidekre, fontos ügyelni, hogy a kijuttatott szerek ne sodródjanak el, ne kerüljenek ezekre a vegetációkra!

Dr. Beleznai Orsolya
növényorvos