Hamarosan nyílik a beadás felület mindkét támogatási programban, amely ötéves kötelezettségvállalást jelent. A beadás időintervalluma 2024. november 25.–december 23. A kötelezettségvállalás 2025. január 1-től indul, és 2029. december 31-ig tart.
A felkészülés időszakában fontos átgondolni a programban való indulást és annak feltételeit a már 2024. október 24-én megjelent KAP pályázati kiírások és mellékletek tükrében.
Ha a szándék megszületett, a programba vinni kívánt területek felmérése/aktualizálása a következő lépés. Fontos figyelembe venni azt, hogy – akinek volt – a korábbi shp file-ok ugyan jók lehetnek, de most már mérési és ellenőrzési pontosságnak az 1 m-es határ került kijelölésre a korábbi 3 m-eshez képest. Tehát kérjük, figyeljenek erre a beadásra való felkészüléskor!
A megjelent mellékletek közül elsősorban a 2. a és 2. b a döntést befolyásoló melléklet, melyek a tematikus előírási csomagokat és azok egyes pontjainak bővebb magyarázatait tartalmazzák. Sajnos helyenként eltérően értelmezhető egy rövid megjegyzés a 2. TECS munkalapon, a 2. b melléklet kifejtéséhez képest, de a NAK-kal együttműködve sokan próbálkozunk az egyértelmű megfogalmazás és magyarázat megszerzésére.
Sajnos a KAP-felületen feltett kérdésekre még visszaigazoló e-mail sem érkezik, hogy a kérdező biztos lehessen legalább abban, hogy látják a feltett kérdését. Egyelőre az ezen a felületen beküldött érdeklődések még a felületen működtetett GY. I. K. (gyakori kérdések és válaszaik) lapon sem találhatók. Ez is azt jelentheti, hogy még képlékeny a jogszabályi megfogalmazás, az eddig feltöltött dokumentumok azonban nem kerültek frissítésre.
Reméljük, a sok beküldött észrevétel és kérdés megválaszolása még a beadási időszak előtt vagy frissített kiírásban, egyéb jogszabályi keretben, de megjelenik!
Pár fontos változás a korábbi gyakorlathoz képest
Kötelező előírás lett a bővített talajvizsgálattal való rendelkezés, azaz a talajminta megvehető, és azt egy laborba el kell juttatni a 2025. évi EK beadásáig. Ennek tényéről a laboratóriumtól igazolást kell kérni.
Továbbra is kiadásra kerül majd egy szűkített növényvédőszer-lista minden évben, de ezenkívül a Magyarországon csak szükséghelyzeti engedéllyel használható készítmények az AKG-ban tiltásra kerültek. Ezek nem lesznek felsorolva az évenkénti tiltó/korlátozó listán, de minden gazda figyeljen rá, hogy ami nálunk szükséghelyzeti engedélyt kap, az az EU tiltott listáján szerepel-e!
Kötelező a növényvédelmi előrejelzés alkalmazása, tehát a korábbi választható előírásból a hatályos növényvédelmi elvárásoknak megfelelően kiemelésre került (43/2010. IV. 23. FVM-rendelet és módosításai).
Ami a belvizes területeket érintő változás
A belvíz, az időszakos vízállás elvezetése tilos! Területe beleszámít az adott kultúra kiterjedésébe. Ez egyszerűbbé teszi az évenkénti kérelembenyújtást és a kultúrák meghatározását egy-egy esetleges esőzés által okozott időszakos probléma áthidalásában.
A kötelezettségvállalás időszakában – 5 év alatt – 1 zöldtrágya, istállótrágya vagy biogáziszap kijuttatása továbbra is kötelező. Fontos változás, hogy az istállótrágyával kijuttatott maximum 170 kg N/ha adott évi hasznosulása a kijuttatást követő növény igényének minimum 40%-át kell hogy biztosítsa, tehát itt az érték csökkent a korábbi 75%-os elváráshoz képest.
Vagyis ha első évben a kijuttatott szerves eredetű nitrogén a maximum 170 kg/ha volt, a hasznosulás mértéke a 3 év alatt 40-40-20%, akkor az első évben hasznosuló 68 kg N az azt követő főnövény igényének minimum 40%-át kell hogy biztosítsa, tehát műtrágyával még adott évben max. 102 kg N-hatóanyag juttatható ki, ha a növény tápanyag-gazdálkodási tervben megállapított igénye eléri a min 170 kg/ha/év mértéket.
A kapás kultúrák esetén a szintvonalas művelés a 12% feletti lejtőkön ugyanúgy elvárt, mint a BISS (alap) támogatáshoz. Az ilyen területen tiltott kultúrák között továbbra sem szerepel a napraforgó, a kukorica és a cirok.
A választható előírások közül továbbra is minimum 2 kell az induláshoz, több természetesen lehet, hiszen több pontot is jelent a bírálat során, de fokozottan felhívjuk a figyelmet a 3. a és 3. b mellékletekre, melyek a meg nem felelés szankcióit tartalmazzák, amelyek jelentősen és nagymértékben változtak a korábbi időszakokhoz képest.
Érdemes nagyon megfontolni azt, mely vállalások illeszthetők bele a már kialakult technológiai sorba, mert egy vállalás nem teljesítése akár az adott KET utolsó évre számolt teljes összegének megvonását eredményezheti!
Mivel a szankciók jelentősen változtak, a felkészülési időben tanácsoljuk egy ötéves vetésforgó megtervezését minden támogatásra bevinni tervezett KET-re, az abban kialakításra tervezett táblákra leosztva, hogy könnyebb legyen a vállalásokat térben és időben elhelyezni. A tervezés során ajánljuk az első 3 évre a legtöbb vállalás ütemezését, hogy ha valahol egy vetésszerkezeti módosítás történik, lehetőség legyen még a betervezett vállalás teljesítésére.
Mivel változott az állandó kultúrák területen tartásának előírása is (már megszűnt a zöldugar 3 évig azonos helyen történő megőrzése!), biztosítani kell a lehetőséget a vetésszerkezeti vállalás áthelyezésére, hogy minden kötelezettség teljesíthető legyen az összes KET 100%-án! Egyes előírások be nem tartása a KET területének 5%-át meghaladó mértékben az utolsó évben a teljes KET AKG-támogatásának megvonását eredményezheti!
Zöldítés
Egyre inkább az látható, hogy a vetésforgóba erősen ajánlott visszahozni a szálas pillangós, zöldugarnövényeket.
Zöldugar: az összetételi elvárás nem változott, azonban nincs már kötelezettség a min. 3 évig adott helyen történő megőrzésre, tehát akár évente, kétévente is áthelyezhető, ami fontos változás a BISS előírás HMKÁ 6 pontjának figyelembevételével. A szálas, pillangós takarmánynövény, a zöldugar és méhlegelő-kultúrák esetén a feltörés lehetséges ideje szeptember 30-ra módosult.
Fontos változás a korábbi AKG-hoz képest, hogy a horizontális szántó tematikus előíráscsoport utolsó vállalásában szerepel az aszály- vagy erózióérzékeny területekre választható vetésszerkezeti korlátozás, az évente vizsgált maximum 20% kapás kultúra jelenléte (a MEPAR-ban lehatárolt fedvénnyel borított KET-ekre). Ebben az esetben a kapás kultúrák közé besorolásra került a napraforgó és kukorica is, azonban a cirok továbbra sem korlátozott kultúra.
Új TECS-ként jelent meg a talajmegújító horizontális szántó, ami szintén az ország egész területén pályázható.
Az előírások nagyon hasonlóak a horizontális szántóhoz, itt azonban megjelenik két olyan pont, melyek közül az egyiket kötelező választani.
Az egyik a sávos művelés választásának lehetősége (strip-till), a másik pedig a talajművelés nélküli (no-till) termesztéstechnológia alkalmazása. Természetesen minden vállalást az adott TECS-csomagba bejelentett területekre kell csak betartani. Egy-egy gazdálkodó indulhat akár több TECS-ben vagy adott TECS-en belül maximum két támogatási csomagot alakíthat ki, melyeknél az az előírás, hogy legalább egy vállalásban eltérjenek egymástól.
Szaktanácsadóként a napokban leggyakrabban hallott kérdés, amit a gazdálkodók feltesznek: „Érdemes belépni az AKG-ba vagy nem?” Mi a következő álláspontot képviseljük: az AKG-programban való részvétellel megszerezhető támogatás túl nagy összeg (hektáronként 100 ezer Ft körüli, ami meghaladja a közvetlen támogatások – BISS/CRIS/AÖP – összegét) ahhoz, hogy az ember könnyelműen legyintsen rá, mondván, „engem nem érdekel”. Ugyanakkor nagyon jelentős és átgondolt tervezést igényel, hogy melyik területekre és milyen kötelezettséget lehet bevállalni. A „mindent bevállalunk, csak jöjjön a támogatás” szemlélet szinte biztos szankciót hoz a program végére. Aki most öt évre lemodellezi a tábláin a vetéstervet és az ott teljesítendő kötelezettségek időbeni elhelyezését, és meggyőződik arról, hogy amit vállalni akar, az mindenhol teljesül is, az bátran adja be a kérelmét, és nyugodtan vágjon bele a programba.
Zárszóként csak még egy emlékeztetés: az AKG-program egy pályázat, pontozással bírálják a kérelmeket, nem mindenki kerül majd be, nem minősül normatív támogatásnak.
A cikk leadását követően, november 15.-én, pénteken délután megjelentette a Nemzeti Irányító Hatóság 58/2024. számú közleménye az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG)” című (KAP-RD19a-1-24 kódszámú) felhívás módosításáról.
Mindenkinek átgondolt felkészülést, sikeres pályázást és eredményes AKG-s gazdálkodást kívánunk!
Szabó Gabriella ügyvezető
Talaj-Agro Kft.