35 év tapasztalata érlelte a mindent túlélő gazdálkodás receptjét

Autószerelő-inasként kezdte, nyulakkal és sertéssel, kukoricával és kalászosokkal, aztán félig kényszerből, félig érdeklődésből zöldséggel, zöldítővetőmagokkal, mákkal és repcével folytatta, közben a forgatásról átállt a mulcsos-növénytakarós talajművelésre. Idén pedig megkapja Az Év Agrárembere elismerő címet a Növénytermesztés kategóriában a szerb határ melletti faluban 1200 hektáron gazdálkodó Lipták János. Érdemes e pálya minden részletét megismerni.

Váltott, pedig búcsúzóul még meg is simogatta a buszt…

Azt mondják, jó mezőgépészből előbb válik jó növénytermesztő, mint fordítva. Lipták János három és fél évtizedes gazdálkodói pályája ezt a meglátást igazolja

– Mint akkoriban, a 70-es évek végén sokan, én is autószerelő-inasnak mentem a Volánhoz, de elég hamar ráébredtem, hogy az olajos gépek szerelésénél jobban vonz a kormány, a vezetés. Előbb teherautó-sofőr lettem, majd a katonaság után úgy éreztem, feljebb lépek azzal, ha buszvezető leszek. Szerettem is a szabadságot, a rengeteg utazást, amikor abbahagytam – még a napját is tudom: 1988. november 10-én –, még meg is simogattam búcsúzóul… – mondja a kezdetekről a katymári gazda.

S amiért abbahagyta, az az Antall-kormány népszerű újrakezdési hiteltámogatása volt: János ezzel indította el máig sikeres mezőgazdasági vállalkozásait. De honnan jött az ötlet, ha gépész vonalon indult el?

Első MTZ-jében ülés sem volt

– A buszozás mellett eleinte nyulakkal foglalkoztam, meg besegítettem, tanulgattam édesapámtól a szőlőmetszést, a paradicsomtermesztés, növényvédelmet, ezt-azt. Szerettem bulizni, de szerettem dolgozni és keresni is. Úgyhogy sokszor szabadidőmben, minthogy lakatosságot is tanultam, hulladékvasakból, régi eszközökből magam megcsináltam a nyúlketrecet, az önetetőt. Hamarosan olyan jól ment, hogy többet kerestem a nyulakkal, mint a buszon. Miután kis bérelt kertekben a táp mellé a szénát, kukoricát magam termeltem, még többet kerestem, így amikor jött a hitellehetőség, nem volt kérdés, hogy gazdálkodni kezdek. Addigra nagyszüleimtől kaptam használatra pár hektár kárpótlási földet, vettem és megjavítottam egy öreg MTZ-t, amiben ülés sem volt, sőt, a művelőeszközöket, kultivátort, ekét, rögtörő hengert is magam csináltam leselejtezett vagy sérült maradványokból – folytatja Lipták János, aki hamarosan a sertéstartásba is belefogott. Nem bánta ő azt se, mondja, hogy nála lassabban híztak, mint az üzemi forgóban. – Sokszor volt és van, hogy nincs ára a gabonának. Olyankor jobb „bőrben eladni”, odaadni az állatnak, takarmányként, úgy inkább megtérül a ráfordítás és a munka!

Mákon, zöldségen nőtt fel a gazdaság

A kezdetek azonban hatalmas próbatétellel indultak a szakmában mégiscsak újoncnak számító gazdánál. A 90-es évek első felének száraz időjárásában a dél-bácskai régióban rekordnak számított a 4 tonnás kukorica, ami akkor még az egyik főnövény volt a gazdaságában. A napraforgó sem mutatott jobb képet. – Három és fél évtized alatt ezek ha két-három évben hozták a kornak megfelelő átlagot, akkor sokat mondok. Ma már egyikkel sem foglalkozom, de akkoriban komoly dilemma volt, hogy mi legyen helyettük.

A 2000-es évekre János az állattartást is egyre inkább leépítette, és új, alternatív növények után nézett, hogy gazdaságában jövedelmező fajt termesszen. Az első ilyen a gyógyszeripari célokra termesztett mák volt. Ez annyira bevált, hogy éveken át ebből korszerűsítette gazdasága gépparkját, és növelte méretét. – Akkoriban egy hektáron akár 340 ezer forintos bevétel is volt, olyan jól fizetett. Igaz, hogy egy ideig csak a növényvédelmet volt szabad géppel végezni, de a betakarítást nem, így nagyon sok napszámosnak, családnak adtunk munkát, de persze nekik is nagyon megérte hektáronként 100 ezer forintért – mondja János, aki akkoriban 100 hektáron foglalkozott ezzel.

Párhuzamosan a zöldségtermesztésbe is belefogott, aminek Katymár környékén évszázados hagyományai voltak; a térséget sokáig az ország zöldség-gyümölcskertjének is becézték.

– Lefektettem vagy 10 kilométer táprendszert, fix ágyásos kertészetet alakítottunk ki, itt is vagy 20 családnak adtunk munkát, majd’ minden nap jött is Baranyából a kamion a 6–9-es uborkáért – idézi fel ma is a gazdaságvezető, igaz, keserű szájízzel, mert a konzervipar leépülésével, pár év után ez a szegmens is visszaszorult, a családok munka nélkül maradtak, ismét más után kellett nézni.

Kitörni a főnövények világából

Ám Lipták János számára ez a fordulat sem fásultságot érlelt, hanem fontos tapasztalatot és ösztönzést. – Végképp fontos tapasztalattá vált, hogy érdemes volt kitörnöm a kukorica-kalászos-napraforgó egysíkú vetésforgó szűk kereteiből. Egy gazdaság csak akkor működhet stabilan és jövedelmezően, ha tud rugalmasan váltani, képes több lábon állni, többféle növényfajt előállítani. Nekem is ritkán voltak kiemelkedően jó éveim, de a sokszínű vetésszerkezet révén mindig volt annyi, hogy legyen munkánk, tisztes jövedelmünk, tudjunk lépésről lépésre előrehaladni. Igaz, a profit jó részét mindig is a fejlesztésbe, gyarapításba forgattam – teszi hozzá nyomatékkal.

A folytatás ezek után a zöldítőnövény-vetőmag előállítása lett. Az egyik neves északnyugat-magyarországi vetőmag-forgalmazóval való együttműködése keretében hatalmas területen, bő 250 hektáron állított elő olajretket és más zöldtrágyakeverék-vetőmagokat. – Olyan jól ment, hogy sokan érdeklődtek az eredményeink iránt, és én sokaknak segítettem is. Ennek aztán az lett a vége, hogy olyan sokan kezdtek foglalkozni ezzel, hogy egyre kevésbé volt jövedelmező számunkra, így hát megint váltanunk kellett – mondja mosolyogva a gazda. Akkor persze nem örült ennek a fordulatnak, pedig ebből eredt egy újabb fontos tapasztalat.

Jól feltöltött talajokkal az első repce majd’ 6 tonnát hozott

A következő, ugyancsak sokéves sikertörténet a repcéhez fűződött Lipták János gazdaságában. Noha azelőtt nem foglalkozott ezzel az olajnövénnyel, mindjárt 75 hektáron, sőt, a legjobb földjein vetette. Ami eztán történt, azt ma is hitetlenkedést mímelő jó kedvvel meséli. – Akkor még nem is lepődtem meg, amikor olyan erős és sűrű repcét kaptunk, hogy rá tudtam dőlni a bokrokra, megtartottak. Azt viszont már nem értettem, hogy amikor elkezdtük aratni, a kombájnosom alig ment kettővel. Mondom neki, nyomjad, vár ránk a hatalmas termőterület, ebben a tempóban sose végzünk! Mondja nekem, nem mehet gyorsabban, így is szórunk! Hogyhogy szór, hát vadonatúj a kombájn?! Azt mondja, nézzek hátra. Megfordulok, nem akartam elhinni, amit látok: ami a csövön kifért, vastag sugárban szinte ömlött a mag…! Óriási, majdnem 6 tonnás átlagunk lett abban az évben – teszi hozzá János.

Bár ez a rekord a későbbi években nem ismétlődött meg, továbbra is magasan 4 tonna felett aratták a repcét. János úgy véli, ennek elsősorban az az oka, hogy a korábbi, sokéves zöldtrágyanövény-termesztés kiváló előveteménynek bizonyult. – A gyökereik átlazították a talajt, rengeteg tápanyagot halmoztak fel benne. Továbbá soha semmit nem hoztunk le a tábláról: amikor hagytam megnőni az árvakelést is, szártépővel, mulcsozóval mindent beforgattunk a talajba. Mindez évekig jelentős tápanyag-utánpótlási előnyt biztosított minden kultúránknak.

Sokszínű vetésforgó, extra jó búza

Idővel azért ez a vetésforgó is kimerítette a Lipták-gazdaság talajait. – Észrevettem, hogy még mindig jók, de azért egyre kisebbek a terméseink, bekövetkezett a talajuntság. Ekkor már állatokkal sem foglalkoztam, pedig volt idő, amikor 250 hízót is leadtam egy évben. Kellően fel is voltunk már szerelkezve: volt-van három nagy, egy egészen új kombájnunk, négy 300 lóerő feletti traktor, nagy hidas permetező, egy egész Horsch gépsor a csökkentett forgatásos, talajtakarós technológiához – vezeti fel a következő kísérletet János.

Ez pedig az extra minőségű őszi kalászosok vetését jelentette. – Nem mindig lehet előre tudni, minek lesz piaca, milyen növénybe érdemes fektetni. De amit tudunk, az néha elég a jó megérzéshez. Például azt lehetett tudni, hogy kukoricát, napraforgót ezen a vidéken veszteséges, kockázatos vetni. A mennyiséget hajszoló takarmánykalászosok szintén nem jelentenek jó üzletet, mert annyi orosz, ukrán, francia áruval nem lehet versenyezni. Keresni kezdtem hát a javító minőségű búzát, parcellakísérleteket állítottam be, nézegettem, melyik mit tud mennyiségben, minőségben, termésstabilitásban. Végül, sok gazdatársam meghökkenésére, a GK Pilis búzája bevált. Évek óta vetem, és csak a legrosszabb években vagy egyszer jégverés után volt alacsony az átlaga, amúgy mindig hozza a 7, de volt, hogy a 8 tonnát, úgyhogy most már az utódját, a GK Magvetőt is kipróbálom – mondja János. Árpát is vet, de csakis hibridet, mert annak a gyökérzete mélyebbről képes megszerezni a szükséges vizet.

Mindez tavaly azt eredményezte, hogy 600 hektáros saját, a bérleményekkel együtt összességében 1600 hektáros művelt terület mintegy kétharmadán, 960 hektáron állított elő zöldítő pillangós vetőmagot, emellett árpát és búzát, és a nehéz év ellenére korántsem elégedetlen. Igaz, egy bő 400 hektáros területet, annak rendkívül kedvezőtlen adottságai miatt, vissza kellett, hogy adjon.

Idén a vetésforgóban újra helyet kap a mák, a cukorborsó is, és a gazdaság – „természetesen”, mondja János – ismét részt vesz az AKG-ban 40–50 hektár ugarral. – Kell és jól is jön a fix jövedelem – magyarázza a gazdaságvezető.

Bevált a csökkentett forgatásos talajművelés

Az időjárás és részben a növényvédelem kihívásaira Lipták János szemében a talajművelés ad választ. – Amikor először fogtunk bele a forgatás elhagyásába, eleinte kicsit meg is voltam ijedve, és nem is tetszett a föld. Hiszen én is azt tanultam az öregektől, hogy tarra kell művelni, mindig forgatni kell. Nos, hát azóta is szokásom, hogy kimegyek a táblákra, talajlabdástul kiemelem a növényt, és megnézem a gyökérzetét. Ezt csináltam akkor is, amikor belekezdtünk a repcébe. Azóta is azt tapasztalom, hogy évről évre több a giliszta. Meg azt, hogy a spektrométert nyomni se kell, úgy hatol a termőrétegbe!

János a csökkentett művelés, a mulcstakarós, direktvetéses technológia mellett beszámol az ásógéppel szerzett tapasztalatairól is. – Sokan nem ismerik, néhányan idegenkednek tőle, pedig kevés ilyen hasznos eszköz létezik. Míg korábban 5-6 menetben kellett forgatni, aztán lazítani, zárni, magágyat csinálni, vetni, addig az ásógép egy menetben elvégez négy műveletet, ráadásul előrefelé forog, így kisebb vonóerőigénnyel dolgozik. Míg azelőtt 25 liter gázolaj kellett egy hektárhoz, ma elég 9–14 liter is, nem beszélve arról, hogy az ásógép akkor is boldogul, ha nyár végére kőkemény talajban kellene nekifogni a vetés-előkészítésnek – mondja János. Rámutat: ezzel nem is csak a taposás, a menetszám kevesebb, de a sokmilliós ásógép teljes árát megspórolták a gázolajon, illetve a gyorsabb munka révén a gépkezelők idejét is hatékonyabban használták. A regeneratív gazdálkodást idén kísérletileg nagy mennyiségben fermentált és kijuttatott baktériumtrágya alkalmazása is erősíti.

Büszkeség és boldogság

Lipták János büszkén beszél családjáról, gyermekeiről is. – Büszkeséggel tölt el, hogy lesz kinek átadnom a gazdaságot, ha sor kerül rá. Bianka lányom szám- és könyvviteli szakmával, Petra agrármérnöki diplomával, Andor mezőgazdásági gépésztechnikusként segíti a gazdaságunk munkáját.

János csak egyetlen kérdésemnél húzza el a száját, félszeg mosollyal. – Hogy hogyan fogadtam az Év Agrárembere díjat? Megmondom őszintén, nagyon boldog vagyok, nagyon nagy elismerésnek tartom, hogy ebben a kategóriában engem választottak. Talán nem érdemtelenül kapom, három és fél évtized munkájának elismeréseként. A médiaérdeklődésben csak az a nehéz nekem, hogy nem akarok én amolyan agrárceleb lenni. Megtanultam, hogy nem csodák, szerencse teszi eredményessé az embert, a gazdálkodást, hanem a folyamatos munka, az odafigyelés, a rugalmas változtatni tudás. Nem kiemelkedő éveket, még és még jobb árakat kell várni, hanem bizakodni és dolgozni.

Kohout Zoltán