Sertéságazat: egyensúlyi helyzet van, de a jövő borús

Az állattenyésztés nem rendezkedhet be átmeneti időszakokra, bármilyen beavatkozás hónapokat, egy-másfél évet vesz igénybe. A globális árhatások azonban ugyanúgy megtépázzák ezt a szektort is, mint a többi ágazatot. Ebben a helyzetben a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége álláspontja szerint több stabilitásra és a feldolgozott termékek körének bővítésére van szükség. Interjú Horváth Istvánnal, a szövetség elnökével.

Egy-másfél hónapja még tömegesen gondolták-gondolhatták úgy sertéstartók, hogy befejezik a működésüket az elszabadult takarmányárak és az alacsony felvásárlási árak miatt. Aztán jött az európai kibocsátóknál bejelentett csökkenés, a háború és a várható élelmiszerhiány, ami emelte a felvásárlási árakat. Továbbá jött a sertéskocatartók krízistámogatása. Most sok helyen új lendületet vesznek az ágazati szereplők, de vajon tartós vagy csak átmeneti fordulat bontakozik ki?

– A Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége tavaly év végén készített felmérése alapján a hazai kocaállomány 10–40 százalékáról nyilatkoztak úgy a sertéstartók, hogy eltűnhet az ágazatból. A sertéstartók 60 százaléka gondolkozott el azon, hogy teljes egészében felhagy a tartással. Ennek egyértelműen az elhúzódó válság az oka. A 2022. évi összesített adatok kismértékű állománycsökkenést mutattak is. A tartás költségei rendkívüli mértékben megnövekedtek, a takarmány-alapanyagok árai az egekbe szöktek, miközben az élő sertés felvásárlási ára annyira alacsony volt, hogy 5–10 ezer forint veszteséget könyveltek el a tartók hízónként. 2021-ban több olyan hónap volt, amikor a malac-előállítók/kocatartókn átlagosan egy 1000 kocás telepre vetítve 20–25 milliós veszteséget realizáltak havonta! A kilátástalan helyzetben és nyilván gazdasági megfontolások miatt is a hizlaláshoz kevesebb alapanyagra volt szükség, így a malac ára is mélyponton volt. A sertéstartók óriásit buktak, nem tudták érvényesíteni a megnövekedett költségeket az értékesítési árakban. A korábbi tartalékaik terhére voltak kénytelenek termelni, hiszen mint minden állattenyésztési ágazat, élő szervezettel dolgozunk, nem lehet felfüggeszteni a termelést, és a „home office” sem életszerű. Egy telepleürítés több hónap, míg egy újratelepítés akár 1-1,5 évet is igénybe vehet. Erre nincs lehetősége egy sertéstartónak. Vagy végzi a tevékenységét, vagy felszámolja az állományát. Több európai ország, például Németország, Hollandia csökkentette a sertésállományát, de a 2021. évi kibocsátás nem tudott akkora mértékben csökkenni, hogy trendfordulót hozzon el. Európa nagyságrendileg 27 százalékkal több sertést termel, mint amire szükség van a földrészen, de eddig az exportpiacok kiváló értékesítési lehetőséget biztosítottak. Jelen pillanatban úgy látjuk, egyensúlyi helyzet van, tudunk értékesíteni, magasnak tűnő felvásárlási árakon. De ha mellétesszük, hogy az árpa 112 forint, a kukorica 120 forint, ami a két évvel ezelőtti árak háromszorosa, akkor egy sokkal borúsabb képet látunk.

A gáz árakról, munkaerőköltségekről és minden egyéb alapanyag drágulásáról szintén említést kell tenni. A sertéságazatban mindig is jelentős áringadozás volt, de amit a Covid, a kínai export és az orosz-ukrán konfliktus hozott, arra nem lehetett felkészülni.

A trendforduló azért is fontos lenne a szektor szereplőinek, mert az utóbbi években mintha kifogyott volna az ötletekből az ágazat: nem igazán nő a hazai fogyasztás, a szektor kevéssé versenyképes a nagy sertéskibocsátó országokkal szemben. Ha néhány pontban összefoglalja a kilábalás útjait, melyek azok?

– Az elmúlt tíz évben 25 kg-ról 30 kg-ra sikerült növelni a hazai sertéshúsfogyasztást, ami örvendetes, és folytatni kell ezt a munkát, bár az ágazatnak van félelme azzal kapcsolatban, hogy ha jelentős mértékben drágul a polcokon a sertéshús (márpedig a költségnövekedéseket látva ez elengedhetetlen), akkor fogyasztáscsökkenéssel kell-e majd számolni? Valószínűleg igen. Amennyiben a jóslatok beigazolódnak, és recesszió lesz, vagy a gazdasági teljesítmény nem tud a kívánt mértékben növekedni, annak vajon milyen hatásai lesznek az ágazatra? Erre kell készülni, és mindent meg kell tenni azért, hogy az ágazatot a legkevésbé sújtsák az előttünk álló időszak különböző hatásai. Nehéz egy jó taktikát, stratégáit megfogalmazni, de vannak olyan alapvető intézkedések, amelyeket feltétlenül át kell gondolni és meg kell valósítani. A Vidékfejlesztési Program beruházásai soha nem látott mértékű fejlesztési forrásokat biztosítanak a sertéstartóknak. Ezzel a lehetőséggel élni kell, és minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a termelők meg tudják valósítani ezeket a beruházásokat.

Miért olyan fontos ez? Mert a jól felhasznált források óriási lendületet adhatnak a hatékonyság, a versenyképesség, a járványvédelem területén. Sajnos a tavalyi év eredményével nehéz meggyőzni a bankokat a finanszírozásra, de erre megoldást kell találni. Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy a termelők az elmúlt 1-1,5 évben likviditási problémákkal küzdöttek, és ilyen könyvelt veszteségek után küzdenek ma is. Megoldást kell találni erre a problémára, és egy kiszámíthatóbb, biztos jövedelmet generáló sertéságazatra van szükség.

Üdvözlendő, hogy a diszkontok, értékesítési pontok elkötelezték magukat a hazai sertéshús értékesítése mellett, reméljük, minden jövőbeli nehézség ellenére kitartanak a termelők mellett. Amiben még fejlődni kell, hogy ne csak az alapanyag területén, hanem a sertéshúsból készült, feldolgozott termékek esetében is növeljük a hazai termékek piaci részesedését; jelenleg kb. 38 százalékban találunk a polcokon hazai termékeket sonkából, szárazáruból, szalámiból. Itt szintén beruházási forrásokra, rengeteg fejlesztésre van szükség. Régi, elhúzódó probléma, hogy a hazai húsminősítés rendszerét meg kellene újítani. Meg kell találni a kompromisszumot a vágóhidak és a termelők között, és egy olyan, részben új rendszert kell elfogadni és bevezetni, amely mindkét fél és a fogyasztó számára is egyértelműsíti, hogy a magyar sertéshús kiváló minőséget képvisel. A termelői csoportok, integrációk szerepe elengedhetetlen a világpiacon. Azok az európai országok tudnak igazán sikeresek lenni, amelyeknél ennek hagyománya van, és egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatokat. Sajnos Magyarországon érdemben nagyon le vagyunk maradva, mind a horizontális mind a vertikális kapcsolatok hiánya megfigyelhető. Ez egy nagyon nehéz feladat, nem is igazán sikerült előrelépni az elmúlt években ezen a területen.

Nemrég egy konferencián elhangzott, hogy azok az országok sikeresek válságos időszakokban, ahol kiterjedt vertikális integráció áll az adott szektor mögött. Hogyan látja ennek a lehetőségét a hazai ágazatban? Megvan-e az ágazat szereplőiben – a kistermelőtől a törvényhozásig – a szándék egy ilyen nemzeti szintű összefogás megszervezésére, létrehozására?

– Úgy látom, a szándék mindig megvan, de amikor a tettek mezejére kell lépni, akkor ezek a kezdeményezések nem tudnak teret nyerni. Úgy gondolom, nagyon fontos lenne, hogy alulról jövő kezdeményezés mentén szerveződjön az ágazat, de biztos vagyok benne, hogy mind az Agrárminisztérium, mind a kormányzat tudja majd támogatni ezt. Messzire nem kell menni, Ausztria kiváló példája annak, hogy kell ezt csinálni. De ha Spanyolország vezető sertéságazati szerepét mélyebben vizsgáljuk, egyértelműen kimutatható, hogy a siker egyik kulcsa a szerveződésükben rejlik.

Az EU és a magyar állam láthatóan igyekszik kivenni a részét a tartástechnológia fejlesztéséből. Mi a véleménye, hogyan érvényesültek, hogyan hasznosultak az utóbbi 2-3 év ilyen irányú fejlesztési-beruházási pályázatai az ágazatban?

– Jelentős források álltak rendelkezésre, és mint korábban említettem, a Vidékfejlesztési Program továbbra is beruházási keretet biztosít Állattartó Telepek Fejlesztésére és új telepek létrehozására is. Utóbbi, tehát a teljesen zöldmezős beruházás az, ami a leginkább segíti a hatékonyságnövelést, a termelékenységet. Továbbra is úgy gondolom, hogy mind a PRRS-mentesítés elért eredményeinek megőrzése miatt, mind nemzetgazdasági szempontból a hazai tenyészállat-állományhoz kapcsolódó beruházásokat kell sürgetni, egyébként ők állítják elő a kibocsátott sertés 60–70 százalékát is. Sokszor nem hangsúlyozzuk ki eléggé, hogy csökken ugyan a kocaállomány, de a vágásra küldött sertések száma nem. Ennek nem az az oka, hogy egyre több hízót hozunk be külföldről, hanem az, hogy nőtt a termelékenység, nőtt az éves választott malacszám, nőttek a termelési eredmények. Főleg a beruházások eredményeképp, illetve az állománycseréknek, a frissebb genetikai állományoknak köszönhetően.

Az AKI szerint tavaly az élősertés-kivitel is jelentősen (az import mérsékeltebben) csökkent, már alig haladja meg a 30 ezer tonnát. Ugyanakkor sokan sürgetik, hogy ne az alapanyag, hanem a magasabb hozzáadott értékű, feldolgozott termékek kivitele nőjön, ami több bevételhez juttatja közvetetten a termelőt is. Érintettük már, de lát esélyt egy ilyen jellegű előrelépésre?

– Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a feldolgozott termékek részaránya növekedjen, hiszen magas hozzáadott értékű termékekkel magasabb profitot érhetünk el. Úgy gondolom, ma is elérhetőek kiváló minőségű, Magyarországon gyártott termékek, amikre büszkék lehetünk. Az élő sertés felvásárlási árát jelenleg ma a német ZMP-jegyzéshez kötjük Magyarországon. Szakmai körökben többször felmerült már, hogy mennyire lehetne ettől elszakadni, hiszen a németországi ASP megjelenése és ezáltal a harmadik országokból történő kitiltásuk hatással volt egész Európára, de Magyarországra is, nyilván az élő sertés felvásárlási ára csökkent. Valószínűleg több tényezőt is figyelembe kellene venni az árak meghatározásánál. Ezáltal ennyire szoros, közvetlen összefüggést nem látok a feldolgozott termékek kivitelének növekedése és az élő sertés felvásárlási ára között, de nyilván sokkal biztosítottabb lenne az élősertés-értékesítés. Egyelőre a piac nem fizeti meg az ASP-vel nem fertőzött területről származó sertést, nincs különbség a két ár között. Hogy ez ne így legyen, többek között ezért is lenne fontos, hogy minél szorosabb együttműködések alakuljanak ki az ágazati szereplők között.

Kohout Zoltán