fbpx

Szója, Panama: politikai okból veszi a drágább babot Kína

Írta: Kohout Zoltán - 2023 december 20.

Még hogy a politikában nincsenek igazi ellenségek és barátok…!? Miközben a színfalak előtt Kína és az USA civakodnak a fő világhatalmi státuszért, Kína előzékenyen hatalmas szójatételeket vásárol az USA-ból, holott lenne olcsóbb brazil bab.

Az elnökök levajazzák

A kínai állami tulajdonú Sinograin sajtóhírek szerint december második hetében folyamatosan vásárolt amerikai szójababot. Ez a Panama-csatornán kialakult helyzet miatt figyelemre méltó: nyár vége óta egyre kevesebb hajót engednek át az aszály, az alacsony vízállás folytán. Ez a világ legforgalmasabb vízi közlekedési csomópontja, és most sok hajónak körbe kell kerülnie a fél világot, hogy eljuttassák az észak-amerikai gabonát például Kínába (vagyis a csendes-óceáni irány helyett a Szuezi-csatorna, majd az Indiai-óceán felé). Mint laptársunk, a MezőHír a Reuters alapján beszámol róla, ez nyilván drágítja is a szállításokat, hiszen távolságban-időben, üzemanyagban nagyobb ráfordítást követel. Ezért az USA szójája például drágább, mint a braziloké – Kína mégis onnan vásárol szójababot. Nem is keveset: a Sinograin szerint 80-85 rakományt vett novemberben, a múlt héten pedig összesen 25 rakományt. Az AgriCensus értesülése szerint a Sinograin novemberi vásárlásainak nagy része politikai indíttatású volt, tekintettel a Kína-USA kapcsolat felmelegedésére: Hszi Csin-ping kínai elnök novemberben négyszemközt tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel.

Panama-csatorna hajózás

Tárolástechnikai okok is vannak

A Panama-csatorna várhatóan legalább a következő hat hónapban nem szabadul az alacsony vízállás és a felhalmozódó forgalom nyomásától. A hatóságok szerint január közepétől 22-ről 24-re emelkedik a naponta áthaladó hajók száma. Ennek ellenére ez a megnövekedett áteresztőképesség még mindig jóval alacsonyabb, mint a normál időkben megengedett napi 34-36 hajó. A politikai mellett egyébként létezhetnek agrártechnológiai, takarmány- és élelmiszeripari feldolgozói szempontok, amiért a kínaiak az észak-amerikai szóját veszik. Az amerikai és az argentin szójabab olajtartalma jellemzően alacsonyabb, mint a brazilé, így alkalmasabb a tárolásra. Argentínában viszont korlátozott a szójabab elérhetősége a 2023-as hatalmas termésveszteség miatt – erről itt írtunk nemrég.