fbpx

Termálvíz a szárítóban? Bővül a HETECH-szárítók palettája

Írta: Agrárágazat-2023/01. lapszám cikke - 2023 január 12.

Az idei HETECH szakmai nap is tartotta magát a hagyományokhoz: nemcsak szorosan a szárítástechnikába, hanem a technológiát érintő szakterületek életébe is bepillantást nyerhettek november végén a cég kecskeméti telephelyére meghívott vendégek.

A HETECH 1998-ban alakult, s mára Magyarország egyik meghatározó szereplője a gabonatárolók (fémsilórendszerek, horizontális tárolók), terményszárítók és -tisztítók tervezése, építése és ezek komplett technológiai rendszerként való kivitelezése területén. Nevéhez fűződik több mint 300 megvalósult beruházás és közel1 500 000 tonna tárolótér létesítése. A kecskeméti vállalkozás év végi szakmai napján olyan gyakorlati tanácsokkal ruházta fel partnereit, amelyek segítségével alapjaiban változhat meg egy már megfogalmazódott döntés kimenetele. Most sem történt másképp…

A generálkivitelezésben jártas Mérnök-Mátrix Zrt. képviseletében Cserpes Imre például a tervezés előtti fázis jelentőségére hívta fel a figyelmet. Megtudtuk, hogy nemcsak az építőipari árak drasztikus változása, de még a sokat emlegetett klímaváltozás is befolyásolhatja a telephelytervezést. De azt sem mindenki gondolja végig a beruházási ötlet megszületésekor, hogy a rendezési terv előírásainak vajon megfelel-e az elképzelése, a geodéziai viszonyok és a talajszerkezet alkalmas-e arra, hogy később egy jól használható, fejleszthető és stabil rendszert tudjanak felépíteni.

A terményszárítók energiaellátása még sosem volt ilyen sarkalatos kérdés, mint most. Ezért a rendezvény egyik legizgalmasabb kérdése Kardos Lászlótól (GATE Nonprofit Kft.) hangzott el: „Miként lesz elérhető a gázkiváltás lehetősége a HETECH-szárítót már üzemeltetők és az ezután létesítők számára?”. Előadásából kiderült, hogy a megoldáshoz több eszköz működését és azok közös üzemét kell összehangolni, tehát a gázüzemre tervezett terményszárítót, az alternatív energiát előállító technológiát, valamint az alternatív energia átadását egyszerre kell tudni biztosítani. A gázkiváltásnak az egyik megoldásaként a tisztítás és a szárítás során keletkező melléktermékek tüzelési célú hasznosításával fogja a HETECH megvalósítani.

Révész Bulcsú Hetech
A HETECH szakmai nap vendége volt a 15 éves Révész Bulcsú snookerversenyző is, aki a legutóbbi ifjúsági világbajnokság U21 versenyének bronzérmese, az U16 kategóriának ezüstérmese, valamint a Wels Snooker Open I. helyezettje. Bulcsú a kecskeméti vállalkozás támogatását élvezi felkészülése során, most pedig a szárítástechnika rejtelmeibe segített bevonni a rendezvény résztvevőit

Nagy Zsolt és Dusnoki László a HETECH gyártástechnológiájának legújabb eredményeibe avatták be a résztvevőket, így bemutatták azt a hőmérséklet-felügyeleti rendszert is, amely nemcsak a teljes körű naplózást, de az animált visszanézhetőséget is garantálja. Az újdonságok között a differenciált oszlopürítésű hengeres kitároló rendszert is megismerhették a résztvevők, amely pontos adagolással oda-vissza üríti a bal és jobb oszlopot, miközben persze naplózza is a kitárolt mennyiséget. Legújabb fejlesztésük pedig a termálvíz mint új energiaforrás alkalmazása, ami ugyan csak a szárítólevegő előfűtésére lesz használható, tehát a kukorica szárításához szükséges magasabb hőmérsékletet továbbra is gázégőnek kell biztosítania. Viszont a 60-65 oC-os előmelegített levegő napraforgó, repce, szója, cirok szárítására megfelelő lehet, így a szárításuk költségének akár a fele is megtakarítható lesz a jövőben.

Csabai Viktor, a HETECH marketingvezetője a nemrégiben debütált HETECH-applikációt mutatta be a rendezvényen. A technológia kontrollját biztosító alkalmazás kizárólag ellenőrzési céllal készült, olyan információk érhetők el vele, mint hőtérkép, az eseménynapló vagy a teljesítményadatok, de push üzeneteket is képes telefonra küldeni az esetleges meghibásodásokról.

Ha az előző évi Szakmai Napon elhangzottakra is kíváncsi a az olvasó, beszámolókat itt találja.

Sándor Ildikó