fbpx

A termelői ár nagyon, a fogyasztói ár kicsit emelkedett

Írta: Barna Ferenc - 2022 október 30.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára 86 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest, ugyanekkor a rövidkaraj fogyasztói ára 35 százalékkal, a sertéscombé 9 százalékkal nőtt – derül ki az az AKI PÁIR legfrissebb, „Élő állat hús” témában megjelent piaci jelentéséből.

Sertés
A vágósertés termelői ára 841 forint/kilogramm (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A hazai adatok

Magyarország élősertés-kivitele 7 százalékkal 17,9 ezer tonnára, az élősertés-behozatala 11 százalékkal 37,2 ezer tonnára csökkent 2022 január–júliusában a 2021. január–júliusi mennyiséghez viszonyítva.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 3 százalékkal (92 ezer tonnára), míg értéke 21 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A sertéshúsimport volumene 42 százalékkal (90 ezer tonna), értéke 40 százalékkal volt nagyobb.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 841 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2022 szeptemberében, ami 86 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 68 százalékkal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 35 százalékkal, a sertéscombé 9 százalékkal nőtt ugyanekkor.

Európai Unió kereskedelme és az árak

A közösség 25 százalékkal kevesebb, 2,22 millió tonna (friss, fagyasztott és feldolgozott) sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2022 január–júniusában, mint egy évvel korábban. Az export 30 százaléka Kínába irányult (676 ezer tonna), további nagy célpiacok voltak a Fülöp-szigetek (253 ezer tonna), illetve Japán (247 ezer tonna).

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 2,10 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2022 szeptemberében, 59 százalékkal nőtt egy év alatt. Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 54 százalékkal emelkedtek 2022 42. hetében az előző év azonos hetének átlagárához képest.

A globális húspiac

Az USA sertéshústermelése várhatóan 1,5 százalékkal csökken 2022 negyedik negyedévében a 2021 október–decemberében előállított mennyiséghez viszonyítva. A szakértők a hízósertés termelői árának 12 százalékos emelkedésére számítanak a vizsgált összehasonlításban.

A belső fogyasztás közel 4 százalékkal lehet kevesebb, ugyanakkor 6 százalékkal több sertéshúst értékesíthetnek a nemzetközi piacon 2022 október–decemberében, mint egy évvel korábban. Az USA élősertés-importja 4 százalékkal lehet több, a sertéshús-behozatala 13 százalékkal bővülhet a jelzett időszakban.

Az USA sertéshústermelése 2 százalékkal mérséklődött 2022 január–szeptemberében a 2021. január–szeptemberi volumenhez képest. A vágások száma 3 százalékkal csökkent, ugyanakkor a vágóhidakra kerülő sertések élősúlya 1 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban.

Az USDA adatai szerint a sertés ára 2,12 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2022 szeptemberében, ami 3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Brazíliában a sertés ára (9,37 brazil reál/kilogramm hasított hideg súly) 2 százalékkal mérséklődött a megfigyelt időszakban. A brazíliai sertés- és baromfitenyésztők szövetségének (ABPA) adatai szerint a sertéshúskivitel 5 százalékkal 825 ezer tonnára csökkent 2022 január–szeptemberében a 2021. január–szeptemberi mennyiséghez képest.

A teljes anyag elérhető az Agrárközgazdasági Intézet honlapján.

További gazdasági témájú híreinket portálunk megfelelő rovatában olvashat.

Forrás: AKI PÁIR
Összeállította: Barna Ferenc