fbpx

Űrtechnológián alapuló döntéstámogatás

Írta: Barna Ferenc - 2022 október 26.

Mesterséges intelligencia az agráriumban; űrtechnológián alapuló döntéstámogatás; fenntarthatóbb gazdálkodás digitális megoldásokkal – ezek is a témái a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) NAK TechLab programja által szervezett Agtech SUMMIT (AS) konferenciának.

Innovativ technológia a mezőgazdaságban
A tavalyi rendezvényen bemutatott fejlesztések egyike (fotó: NAK)

A középpontban a hazai agrárium digitalizációja

Az AS kiemelt célja, hogy összehozza a fiatal fejlesztőket és a szakértőket, akik az agrárium aktuális kihívásaira a legmodernebb megoldásokkal tudnak reagálni. 

A NAK TechLab program közel négy éve segíti a hazai agrár startup vállalkozásokat. Az eredmények átfogó bemutatása érdekében jött létre az idei rendezvény, melyet 2022. november 24-én második alkalommal rendeznek meg. Az esemény kiemelt célja, hogy szakmai előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és gyakorlati bemutatókkal szemléltesse az agrárium legfontosabb fejlesztéseit, illetve átfogó képet adjon a szektor jövőjéről.

„A startupok agráriumba csábításával érdemi előrelépést tettünk annak érdekében, hogy gyorsabb legyen a szektor modernizációja. Azzal, hogy ilyen új megoldásokat támogatunk, rengeteget tudunk segíteni a teljes ágazatnak; nem mellékes, hogy ezekkel a friss, innovatív megoldásokkal még több fiatal figyelmét fordítjuk az agráriumra” – hangsúlyozza Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Mészáros Dávid, SMARTKAS
Mészáros Dávid, SMARTKAS alapítója és ügyvezetője a tavalyi rendezvényen (fotó: NAK)

Véleménycserék, előadások, beszélgetések

Az eseményen hazánk legnagyobb agrárvállalatainak döntéshozói magyar startupperekkel tudnak fontos témákat megvitatni, a legjobb agrár szakértők tartanak előadásokat a legégetőbb kihívásokról, a befektetők pedig dönthetnek arról, hogy melyik magyar fejlesztőcsapatokkal kívánnak a jövőben együtt gondolkozni, dolgozni.

A nap zárásaként kiderül az is, hogy a NAK TechLab negyedik inkubációs programja során a startup csapatok milyen közös fejlesztéseket indítottak el a legmeghatározóbb agrár nagyvállalatokkal együttműködve. Az inkubációs program fő célja, hogy ezen cégek a fiatal magyar startupperekkel közösen olyan új és formabontó digitális megoldásokat fejlesszenek, amelyek gyorsan és széles körben eljutnak a magyar gazdálkodók hétköznapjaiba.

Dr. Feldman Zsolt, Agrárminisztérium
Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tavalyi rendezvényen (fotó: NAK)

A 2022. november 24-i Agtech SUMMIT eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mely az esemény weblapjáról kiindulva megoldható.

A tavalyi esemény összefoglaló videója a NAK csatornáján megtekinthető.

Forrás: NAK/Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc