fbpx

Nagymértékű beruházások: sertéstelepek fejlesztése

Írta: Barna Ferenc - 2022 február 28.

Nyolcmilliárd forintos beruházás alapkövét tették le a Békés megyei Pusztaföldváron, a dán tulajdonú cég a fejlesztéshez csaknem 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott, a tervek szerint malacnevelő -, fiaztató – és koca süldő telep, ezen túl karantén istálló épül.

Alapkőletétel
A fejlesztés több telepet érint a vállalkozáson belül (Fotó: FirstFarms/Facebook)

4500 kocaférőhelyes vállalattá bővül a vállalkozás

A magyar húsfogyasztás évente átlagosan 68 kilogramm személyenként, az elmúlt évtizedben mind a sertés-, mind a baromfifogyasztás nőtt. Ez mellett az Európai Unió sertésexportja 4 százalékkal csökkent, az import viszont 14 százalékkal nőtt, vagyis van a sertéshúsnak piaca – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a FirstFarms Hungary Kft. rendezvényén.

Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, Telekgerendáson kétezer kocának férőhelyet biztosító fiaztató telep épül; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep, valamint egy karantén istálló és koca süldő telep. A két új teleppel 4500 kocaférőhelyes vállalattá bővül a FirstFarms Hungary Kft.

A beruházás várhatóan 2023 tavaszán készül el

Kétezer kocával növeli a hazai kocaállományt, így fontos szerepet tölt be a sertésstratégiai célkitűzések elérésében.

A telepeken automatizált rendszereket telepítenek, az áramellátást napelemek biztosítják, az optimális hőmérsékletet pedig a hígtrágyából visszanyert hő adja majd a sertések számára. A szerves trágya helyi felhasználhatósága segítheti a térség mezőgazdasági termelőit.

Évente 100 ezer hízó

A FirstFarms közel 400 alkalmazottat foglalkoztat, négy országban van leányvállalata, a termelés 17 telephelyen zajlik. Szlovákiában háromezer termelő tehenük van; Szlovákiában, Csehországon és Magyarországon évente 165 ezer malacot és 100 ezer hízót tenyésztenek. Összesen 21 ezer hektáron gazdálkodnak.

Anders Norgaard, a FirstFarms csoport vezérigazgatója megjegyezte, Magyarországon vizsgálják a gabonaelőállítás lehetőségeit is.

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc