fbpx

Így gyümölcsözött a 2017-es év

Írta: Kohout Zoltán - 2018 december 19.

Kevés az öntözött ültetvény, de terjed az ökogazdálkodás és a hozzáértés

Alma, a hatalmas

Szervezkedés lehet a válasz a piac méltánytalanságaira

A válasz a problémára – többek között – a kissé még mindig tétova folyamat, a szakmai-termelői érdekszövetségek kialakítása lehet. Ebből a szempontból kedvező, hogy viszonylag magas (csaknem 70%-os) a valamilyen értékesítési szövetkezetbe tömörülő gazdaságok száma. A gazdaságok a leggyakrabban kereskedővel vagy feldolgozóval állnak többéves kapcsolatban, de viszonylag nagy (26%-os) arányban termelői-értékesítői szervezetnek (tész), vagy termelői csoportnak (tcs) tagjai. A feldolgozóval többéves kapcsolatban álló gazdaságok aránya (55%) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, míg a tész- vagy tcs-tagság Fejér megyében a leggyakoribb (szintén 55%).

Öntözés, tárolás – a feladat prolongálva

Országos átlagban a gazdaságok 13%-a használ tárolót, ami a Nyugat- és Dél-Dunántúl megyéi mellett Csongrádban a leggyakoribb. Győr-Moson-Sopron megyében a gazdaságok majdnem harmada használt tárolót, sőt: ott a gazdaságok 18%-a saját tárolóval is rendelkezett. Ez utóbbi, a saját tulajdonú tárolóval bírók halmaza országos átlagban csupán 8%-ra tehető: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a legkevesebb (3%) ilyen, de még a legnagyobb gyümölcsterülettel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is csak 6%-nak van saját tárolója.

Öko, bio, dió

Biogyümölcsösök a legnagyobb arányban Komárom-Esztergom megyében vannak: ott az érintett gyümölcsfajok mintegy harmada ökoterületen terem meg. Ez a hányad egyébként Zala és Csongrád megyében volt a legkisebb.

Kölcsönös kapcsolatok

Védelem és védhetetlen

A KSH felmérése a kapott válaszok alapján arra számít, hogy a következő 5 évben a meggy és a dió területében várható jelentős növekedés. A legnagyobb területen alma- és meggyfákat terveznek telepíteni a gazdálkodók. Az őszibarack az egyetlen, amelynek esetében nagyobb területet vágnának ki a közeljövőben a gazdálkodók, mint amekkorát telepítenének.

Összeállította: Kohout Zoltán