Kombájn és adapter: amikor minden szem számít

Nagy Ádámék családi gazdaságában a szántóföldi főnövények mellett dohányt is termesztenek

Nagy Ádám családi gazdasága a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén 120 hektárt művel, ezen – a hagyományos szántóföldi növények mellett – 35 hektáron dohányt termeszt. Az időjárásnak kitett, jellemzően gyenge homoktalajokon meg kell küzdeni a növénytermesztés sikeréért.

A termés minden kilója számít, különösen a terményárak és az energia-, meg inputanyagárak utóbbi egy évben tapasztalt robbanása miatt. Így aztán látogatásunkkor éppen kapóra jött, hogy Ádáméknál összefutottunk egy kombájn betakarító adapterekkel is foglalkozó gépgyártó képviselőjével, így a bekarításkori terményveszteség témáját is érinthettük Gazdaszemmel rovatunk e havi fejezetében.

Távolról kezdték

Ádámék családi gazdaságát még édesapja alapította a 90-es évek elején. – Nem a mezőgazdaságból jött, sőt, igen távoli szakterületről. Víz- és gázszerelő volt, de egyszer csak ráébredt, hogy megunta a szakmát, és valami újat szeretne. A család annak idején nem is rendelkezett földekkel, legfeljebb nagyszüleim egy-két hektárja jelentette a gazdálkodást nálunk. Némi gyümölcsös és 5–10 hektár dohány: ez volt minden – vezeti vissza a szálakat Ádám. Kékcsei gazdaságának telephelyén látszanak a részben még folyamatban lévő építkezések, beruházások nyomai. Azt azonban rögtön érezni, hogy a kisgazdasági státusz már a múlté: nagykategóriás kombájnok korszerű felszerelésekkel, szárítóüzem mutatja, hogy fejlődő, prosperáló gazdaságról van szó.

Erre már nem lehet legyinteni

– Meg is kell küzdenünk érte – veszi vissza a szót Nagy Ádám. Az idők során 120 hektárosra bővült saját területeik nagy része gyenge minőségű homoktalaj. Ezeken még ma is van néhány gyümölcsös, de ezeket hamarosan felszámolják – nincs munkaerő a folytatáshoz. A kötöttebb, jobb minőségű termőterületekre kerül a napraforgó és a kukorica, meg a vetésforgóba illesztett kalászosok. A család 2020-ra jutott el odáig, hogy térségi felvásárlókká váltak, szárítót építettek, és belevágtak a talajművelésbe a környékbeli gazdák földjén, szolgáltatásként.

– Ezekkel összesen körülbelül 420 hektáron vagyunk jelen. Ez már az a mérték, amikor nem lehet legyintéssel elintézni, a véletlenre bízni a munkát. Aki bérben rendel tőlünk betakarítást, az joggal várja el, hogy ugyanúgy csináljuk, mintha a sajátunkat aratnánk. Van gazda, aki ott áll végig a tábla sarkában, és figyeli, milyen sebességgel megyek a kombájnnal, milyen a szemveszteség. Ezt a bizalmat csak egyszer lehet eljátszani, mert utána nincs több – érzékelteti a szolgáltatói felelősség súlyát Ádám.

Jó kombájnnal kevesebb a menet

A tavalyi év történelmi szárazsága ezen a tájon is megkövetelte a magáét. Voltak táblák, ahol a 1,5 tonnát is alig érte el például a kukorica hektáronkénti terméshozama. – Csak két oka volt, hogy nem tárcsáztuk be az egészet – mondja még ma is érezhető keserűséggel a termelő, amikor arról beszél, miért aratták le ezeket az aszály sújtotta táblákat. – Egyrészt a mai árak mellett még az százötven-kétszáz mázsa is hozott valami keveset. Másrészt viszont azért vágtuk le kombájnnal, mert a mi adapterünk olyan szépen zúzza a szárat, hogy utána az sokkal jobban bedolgozható. Továbbá ez a kártevők jelentette fenyegetést is mérsékeli. Azzal, hogy kihagyhatjuk a külön menettel végzett szártépést, üzemanyagot, munkaidőt spórolunk meg, és a talajt is kevesebb taposás terhelte – érvel a gazda.

Amikor nem bízzák a véletlenre

Így aztán Ádámék családi gazdasága válaszút elé állt például a betakarítóadaptereket illetően. – Egy darabig elboldogultunk a kukoricaadapterünkkel. Ha az ember magának csinálja kis területen, akkor a tavaszi kapás kultúrák, főleg a kukorica és a napraforgó (napraforgóbetéttel) még leszedhető egy adapterrel, kiegészítővel, óvatossággal. De ha 150–200 hektár felett kell jó eredményt produkálnunk, akkor már nem szabad a véletlenre bízni a dolgot – mondja a gazda.

Amikor a teljesítményt már nem szabad a véletlenre bízni

Ádám és a helyszínen járó mezőgépész szakemberek egyetértettek a Nagy család döntésével abban, hogy amint nagyobb terület művelését, betakarítását vállalták, már nem elégedtek meg egyetlen kukoricaadapterrel. Vásároltak hát egy napraforgó-betakarító adaptert. – A megfelelő kultúrához kifejlesztett adapter biztosítja, hogy lényegében szemveszteség nélkül lehet betakarítani a napraforgót. A napraforgónál is döntő ugyanis, hogy szinte centiméteres pontossággal kövessék a csúcsok a vetőtávolságot. Fontos továbbá, hogy a tányér alatt 8–10 centis magasságban vágjon a gép, de a lehető legkevesebb rázással, mozgatással továbbítsa a kombájn felé, nehogy a száraz tányérból a talajon végezze a mag. Mindez ugyanígy fontos a kukoricánál. Az adapter csúcsai közti törőegységek itt is pontosan követik a sortávolságot, a törőhengerek lehúzzák a szárat, hogy a törőlécek letörjék a csöveket, majd a behordócsiga veszteség nélkül továbbítja a terményt. A jelenlévő gépészek ehhez persze azt is hozzáteszik, hogy a gépkezelőnek a megfelelő, a gyári beállításokban megadott sebességgel kell haladnia. Ha ezt nem tartják be, akkor máris csorbul a betakarítás hatékonysága és a begyűjtőtálcán haladó termény precíz továbbítása – vagyis újra csak nagyobb szemveszteséggel kell számolni…

Ádám azt is elmeséli, hogyan választotta a nagy múltú OROS Sun, illetve Cornado típusú adaptereit. – Amikor eldöntöttük, hogy beruházunk OROS adapterekbe is, egy környékbeli gazdatársunk a saját tapasztalatai alapján egyértelműen ezt ajánlotta. Elsősorban a minimális szemveszteség, a tartósság volt a fő érve. Aztán a kínálatban körülnézve magunk is azt láttuk, hogy ár-érték arányban ez a legjobb választás – mondja.

A gépforgalmazó képviselői azt is hozzáteszik ehhez, hogy a fejlesztések eredményeként felhasznált autóipari minőségű, erős, de könnyű alumínium hajtásházak révén is kisebb az üzemanyag-felhasználás. Ugyancsak a gazdák pénztárcáját kíméli a csonktaposó, ami a levágott szárat letapossa, elsimítja a talajon, így a lándzsahegyes szár nem sérti, károsítja a drága gumiabroncsot a betakarítás során. Nem is csoda, hogy ezeknek az adaptereknek a használtpiacon is jó áruk van.

Tisztulás indulhat a dohánytermesztésben

Van azonban, amit egy középgazdaság nem tud gépesíteni – ez pedig a dohány. Mint Nagy Ádám elmondja, vannak a szabolcsi térségben is gazdaságok, ahol vásároltak a dohánylevelek folyamatos szedésére alkalmas technikát. – De ahhoz, hogy az emberi munkaerő minőségével azonos munkát végezzünk géppel, ahhoz nagyon-nagyon jól beállított, kifinomult munkára képes eszközre van – vagy volna szükség. Azt kell mondjam, hogy egyelőre a kézzel végzett munka minőségét aligha lehet utolérni. Ha például a növény nem teljesen egyenes, vagy ha szedés közben a levél sérül, akkor máris romlik a munka minősége. Így a gép árának a megtérülése is kérdéses – fejti ki a gazdálkodó.

A dohányra amúgy is elég nehéz idők járnak. A munkaerő-utánpótlás problémáit manapság senki előtt sem kell ecsetelni. Ádám is tapasztalja, hogy ma már korrekt bérért sem mindig találni alkalmas napszámost. A dohány piaca – miután a Nagy családnak fix felvásárlói szerződése van – relatíve stabil, de például a termeléshez kötött támogatás nemrég jelentősen csökkent. – A hektáronkénti támogatás tisztes profithoz segítené a gazdaságot, de a kiadásaink is nagyok. A dohány levelét a nyár elejétől őszig folyamatosan szedjük, főszezonban a napszámosok kifizetése is magas – árnyalja a képet Ádám.

A dohányhoz fűződő nagyvonalú uniós-állami támogatás persze sokakat arra indított, hogy önmagában a dotációért vessék a növényt, de a valós technológiai sort a szezonban már nem vitték végig. A dohánytermesztést érintő változások – például a támogatások folyósításának minimális hozamhoz kötése – előmozdíthatja a piac tisztulását.

Kohout Zoltán