fbpx

9 év után valami furcsa történik a mezőgazdasági géppiacon

Írta: Kohout Zoltán - 2023 szeptember 19.

Súlyos visszaesés? Erőgyűjtés egy újabb ugrás előtt? Támogatási pályázatra vagy használt gépek átalakítására apellálnak most a gazdák? Ellentmondásos helyzet és kilátások a mezőgazdasági gépek piacán.

Majdnem tízéves trend fordult meg nyáron

Kilenc év óta először fordul elő, hogy a mezőgazdasági gépek piacán a 2. negyedévi eredmények rosszabbak – méghozzá jelentősen, 20 százalékkal! – mint az első negyedévben. Az első negyedév még semmit sem árult el a várható fordulatról: akkor újabb rekord született a korábbi évekhez képest. Így összességében az első féléves eredmény is jobb, mint a korábbi éveké. Ugyanakkor a 2. negyedévi visszaesés, összevetve a magyar gazdaság általános visszaesésével, már komoly figyelmeztetés.

Ugyancsak beszédes, hogy az alkatrészforgalomnál ugyanez a 2. negyedévi csökkenés egyáltalán nem következett be, sőt, a tavaly ilyenkori szintet több milliárddal (és 2 százalékkal) felülmúlta a forgalmazás.

Új helyett korszerűsítés, karbantartás

Mindez egybevág piaci szereplők azon tapasztalatával, hogy a tavasztól a gazdák inkább a használt gépek, a gépátalakítások, a mezőgazdasági géppark karbantartással való szinten tartása mellett döntöttek, nem pedig új gép vásárlása mellett. A GÉPmax szaklap nemrég arról írt, hogy nagy lendületet vett például a régi-régebbi típusú traktorok-kombájnok robotkormány-rendszerrel való felszerelése. Ez ugyan nem újkeletű korszerűsítés, de a korábbinál nagyobb ütemben fogynak ezek a berendezések. Több, lapunknak nyilatkozó gépforgalmazó azt közölte, hogy a jelentős várakozás van a gazdákban a következő, tematikus pályázatok kiírása iránt.

Az utolsó nagy hullám, aztán visszaesés

Alighanem ez is benne lehet abban az ellentmondásos helyzetben, amit a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók (MEGFOSZ) sugallt minapi közleményében. A szakmai szervezet szerint idén kiemelkedő forgalmat érhet el a hazai mezőgéppiac, de utána visszaesés várhat az ágazatra. Bár a gyártók számos, forradalmian új megoldással várják a gazdálkodókat, a bizonytalan piaci helyzet és a támogatások hiánya miatt a legtöbben kivárnak a beruházásokkal. A mezőgép-forgalmazók három fő irányban várják a vásárlók érdeklődésének élénkülését: a precíz kijuttatási technológiákban, a talajkímélő művelésmódokat kiszolgáló technikai eszközökben és általában a precíziós technológiák térnyerésében.

A szervezet úgy ítéli meg, idén kiemelkedő forgalom várható a hazai mezőgéppiacon. Sajnos azonban ennek nem strukturális, hanem logisztikai okai vannak: a korábbi precíziós pályázaton megrendelt gépeket a szállítási nehézségek miatt idén vehetik át a gazdálkodók. Ám ezután visszaesést prognosztizálnak: a kedvezőtlen piaci helyzet visszaveti a gazdálkodók beruházási kedvét.

Mindenki a KAP-ra és a pályázatokra vár

Ezzel párhuzamosan a NAK és az AKI közlései is kimutatják, hogy míg korábban az erőgépek húzták a mezőgazdasági gépek piacát, addig az utóbbi időkben, idén pedig különösen a munkagépek kerültek előtérbe. Az agrárkamara megerősíti, hogy sokan az új Közös Agrárpolitika pályázataira várnak; most nincsenek támogatási lehetőségek. Az Agrárminisztérium szerint az új támogatási ciklusban is elérhetőek lesznek a korábbi jogcímek, így a precíziós pályázatot is újra meghirdethetik. A pályázatra nagy szükség van, hiszen a támogatásnak köszönhetően tovább javulhat a mezőgazdasági termelés hatékonysága Magyarországon – erősíti meg a MEGFOSZ közleménye is. A szakmai érdekképviselet szerint egy új felhívás megjelenése jelentős mértékben ösztönözné a beruházási hajlandóságot is.