Kezdőlap 450 milliós támogatás az agrárlogisztikai központnak

450 milliós támogatás az agrárlogisztikai központnak

A Terület- és településfejlesztési operatív program 450 millió forintos támogatásával épült meg a bonyhádi agrárlogisztikai központ – adta hírül a héten a város önkormányzata tájékoztatójában.

 

Az agrárlogisztikai központ segíti a helyi termelőket (Fotó: Bonyhád Város Önkormányzata)

 

A logisztikai központ a helyi termelőket fogja össze

A központ egy integrált beszállítói rendszerként működik, ezzel segítve a térség termelőit termékeik piaci elhelyezésében és jövedelemtermelő képességük növelésében.

Az agrárlogisztikai központ szolgáltatásként elsődlegesen feldolgozza, tárolja és hűti a helyi termelők áruit, ezt a tevékenységet szerződéses jogviszony alapján látja el nonprofit működés keretében.

A létesítmény alapterülete 1076 négyzetméter, amiből fedett, nyitott szín 118 négyzetméter. A 958 négyzetméternyi hasznos terület 51 százaléka hűtő, illetve hűtött tér.

 

A témában 2016-ban pályázott sikeresen a város

A projekt gazdája, a központ megvalósítója és üzemeltetője Bonyhád Város Önkormányzata.

Az önkormányzat tizennégy gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozással kötött megállapodást, melyek szándéknyilatkozatuk szerint, igényelnék a központ szolgáltatásait.

A tárolókapacitás a helyi közétkeztetés friss gyümölccsel való ellátását is segítheti.

 

A központ felépítése:

  • tárolók;
  • válogató;
  • csomagoló;
  • hűtött raktári terület;
  • szociális blokk (öltöző, étkező);
  • irodák;
  • gépészeti helyiségek

 

Forrás: MTI

Contact Us

0
Exit mobile version