fbpx

Algafix sűrítmény – a termésbiztonság növelésének természetes eszköze

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 19.

Sokáig a lombtrágya egyértelműen és kizárólagosan vegyipari-kémiai terméket jelentett, amely a növény számára szükséges makro-, mezo- és legfőképpen mikroelemeket tartalmaz. Ezek a termékek is sokat fejlődtek az évek során, hiszen a gyártók egyre nagyobb töménységű anyagokat tudtak előállítani és a növények igényének egyre jobb megismerésével és a választéki termékpolitika megvalósításával úgynevezett növényspecifikus kémiai lombtrágyák kerültek a piacra. A talajviszonyok romlásával és az egyre igényesebb – kiemelkedő termőképességű – hibridek megjelenésével a kémiai lombtrágyák pozíciója megerősödött, hiszen számos mikroelemből már sokszor hiány van a talajokban, vagy a romló talajállapot miatt a növény a gyökerén nem képes felvenni elegendő tápanyagot. Ilyen esetekben a levélre permetezett műtrágyák segítik a növény megfelelő fejlődését növelik a terméshozamot.

Az Algafix mikrobiológiai lombtrágya új fejezetet nyitott a lombtrágyák történetében

A régi rómaiak is tudták, hogy „simile similis gaudet” vagyis a hasonló a hasonlót szereti. A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát az innovatív mikrobiológiai készítmény – az Algafix – egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák. Az élő zöldalgákat tartalmazó mikrobiológiai lombtrágya egyedülálló hatásának köszönhetően vitalizálja a kezelt növényt, gyorsítja annak fejlődését és fokozza a stresszhatásokkal (biotikus és klimatikus) szembeni természetes ellenálló képességét. Nagyon fontos megjegyezni és kiemelni, hogy az Algafix nem algakivonatot tartalmaz, hanem élő algasejteket, amelyek a levélre kerülve tovább élnek – jó esetben még szaporodnak -, és miután elpusztultak a sejtjükből, valamint a fermentléből a növény számára értékes anyagok (növényi hormonok és biológiailag hatékony fehérjék) beszívódnak a levelekbe.

Bácsbokod határában (Bács-Kiskun megye) területi képviselő kollegánk készítette a fenti képet, amelyen Drobits Sándor gazdálkodó 10 hektáros búzatáblájának egy részlete látható. A BactoFil (baktériumtrágya) termékeket már sikeresen használó termelő, bölcs gazda módjára próbaképpen lekezelt egy 2 hektáros területet a táblán Algafix mikrobiológiai lombtrágyával. 2 héttel a kezelés után markáns különbség volt látható mind a levélszín, mind a sűrűség vonatkozásában.

Algafix – mostantól sűrített változatban?

Az Algafix adagja a korábbi években 10 l/ha volt, amelyet megosztva, két alkalommal kijuttatva (2×5 l/ha) javasoltunk. A folyamatos kutató-fejlesztő munkának és a csúcstechnológiát alkalmazó gyártásnak köszönhetően a múlt év végére sikerült elkészíteni az Algafix sűrített változatát, amely Algafix sűrítmény néven megkapta a forgalmazási engedélyt. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően az Algafix sűrítmény adagja a szántóföldi kultúrák esetében 2 l/ha, amelynek kijuttatása történhet egyszerre, vagy megosztva két alkalommal. A készítmény a gomba- és rovarölőszerek és gyomirtók nagy részével az algák károsodása nélkül keverhető (keverés előtt érdeklődjenek területi képviselőinknél).

A kijuttatásnál – akárcsak a gombaölőszerek esetében – a maximális hatékonyság érdekében ügyelni kell a megfelelő permetborításra. Ehhez kettős sugarú fúvókák használata ajánlott, hiszen ezek biztosítják a legjobb fedettséget a levelek fonáki részén is.

A gyomirtószer (+maradék) és a kezdeti fejlődési stádiumban jelentkező stresszhatások kivédésére, hatásának minimalizálására javasolható az Algafix használata úgynevezett AntiStressz technológiában, amely a sorok kezelését teszi lehetővé. Az ehhez szükséges – minden szántóföldi permetezőgépre felszerelhető – eszközök is megtalálhatók az AGRO.bio Hungary Kft. kínálatában.

Sárospataki György