Átmeneti viharfelhők a juhászok felett.

Nem romlott, igaz, nem is javult a hazai juhágazat helyzete, noha a hat éve tartó csendes állománycsökkenés nem állt meg. Ha nem változik semmi, 2012-től megszűnik a EU-s juhtámogatás. Késleltetik az állattartóknak inkább kedvező agrártámogatásokról szóló döntéseket, nélküle nem lehet semerre sem elindulni. Eközben a hazai bárány változatlanul keresett csemege az itáliai konyhákban.

Még nem ette meg a juh a farkast, erre utal, hogy a hazai többcsillagos szállodák harmada már magyar bárányhúst vett fel étlapjára az eddig egyeduralkodó új-zélandi helyett. Ugyanakkor a hodályok körüli bizonytalanságok miatt könnyen fejére állhat a világ. Unió-szerte csökken, miként idehaza is a juhállomány – évente 50-60 ezer egyeddel. Juhászaink szinte kizárólag külpiacokra nevelik a kiskérődző állatot, mivel a vágójuhhús, a gyapjú és a tejtermékek zöme határainkon túl talál vevőre. A hazai fogyasztás továbbra is nagyon alacsony, amely nem képes hatást gyakorolni a termelésre, és annak esetleges piaci problémáit sem képes kezelni. Nyugat-Európában sem változott jelentősen az értékesítés a sokak szerint elhibázott 2003-as támogatási döntés következtében. Tavaly mintegy 100 millióra csökkent a juhállomány és a juhhús önellátási szint, és mérséklődött a fogyasztás is. Az unió 25-35 százalék húsbehozatalra szorul, egyik tagországban sincs túltermelés, vagyis lenne tere a fejlődésnek.

Ilyen előzményekkel és adottságokkal felvértezve április végén egy kisebb magyar csoport utazik a négyévente nyíló Merinó Világkonferenciára, amelynek ezúttal Franciaország ad otthont. A juhászati túra érinti a francia Aix en Provence-t, a spanyol Zafra és a portugál Ovibeja városokat, ahol egy-egy farmlátogatás ad keretet az ágazat helyzetének elemzéséhez. A világszövetség fórumain megvitatják a fajtahasználattal, nemesítéssel, tartással kapcsolatos szakmai kérdéseket, valamint a nálunk sajnos hangsúlytalanná lett minőségű gyapjú termelését és textilipari feldolgozását.

Magyarországon a 2004 óta tartó lassú sorvadás az utóbbi évben sem állt meg. Az esztendő végére a nőivarú juhok száma épphogy meghaladta az egymilliót (hat éve 1,2 millió volt), ugyanakkor a termelő anyajuhoké 900 ezerre apadt, és ha lenne fogyasztói igény a selejt anyajuhok iránt, még nagyobb lenne a visszaesés. A Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének legutóbbi, decemberi közgyűlésén jó esetben 2012-ig látták az ágazat jövőjét. A bizonytalanság egyik fő okát a földalapú támogatási rendszerben találták meg. A jellemzően családi tulajdonban működtetett juhászati vállalkozások hatvan százaléka bérlegelőkön, bérelt földeken gazdálkodik, így támogatást sem kapnak, vagy a támogatás jelentős részét a földbérleti díjra fordítják. Bizonytalanságukat növeli, hogy az új támogatási formáról, vagy akár a régi megtartásáról már jó ideje nem dönt az Alkotmánybíróság. Vészesen múlik az idő, másfél év múlva a juhágazat elveszítheti az évente egyébként is csökkenő uniós támogatást. A válságra hivatkozva a kiegészítő nemzeti támogatás tavaly már jelentősen csökkent, a GOFR növények termőterülete után a hektáronkénti támogatást már meg sem hirdették. Ám ennél is nagyobb baj: milyen tervet készítsen egy vállalkozó jövőt teremtő fejlesztési igénnyel, ha nem láthat legalább 4-5 évet előre? Vajon tudják Budapesten, hogy míg egy konyhakész bárányborda néhány perc alatt ízletesen átsül, addig egy anyajuh és annak szaporulatának felneveléshez legalább 3,5 év kell, sőt inkább 4,5? Hajduk Péter, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint a számos gond mellett kapaszkodási pontot jelentenek az agrár-környezetgazdálkodási program előírásai, abban ugyanis két juhot lehet és kell tartani hektáronként, ami kicsit visszafogja az állománycsökkenést. „A visszaesés milliárdokba fog kerülni az államnak (és a gazdáknak), mert nő a gyomos, elhanyagolt területek nagysága. A gyom, a parlagfű ellen védekezni a legeltetéssel lehet leghatékonyabban. A magukra hagyott juhászok és családtagjaik gyarapítani fogják a vidéki munkanélküliek táborát, s azok állnak sorba segélyért, akik most környezetünket rendben tartják. Érdemesebb lenne ezeket a milliárdokat a kiskérődző ágazat fejlesztésére költeni, a fejlesztéseknek lenne értelme, hiszen az unió csak 75 százalékban önellátó bárány- és birkahúsból.”

Az olaszok fiatalon és frissen szeretik

A bárány- és birkahús idehaza soha nem tartozott a hétköznapok élelmiszerének, sokaknak ma is ünnepi étek, hiszen csontos kiszerelésű kilogrammonkénti ára 2500-3000  forint. Az olasz ünnepi konyha híres receptjei a tejes bárányt részesítik előnyben, főleg húsvétkor, Ferragosto, vagyis az augusztus közepi Nagyboldogasszony napján és karácsonykor.

A szövetség ügyvezetője kénytelen rögzíteni, hogy a magyar tenyésztők és húsfeldolgozók nem versenyképesek az új-zélandi és ausztrál kínálattal szemben. Az ottani legelőkön nem ritkán egy éven át, sőt azon felül hizlalt birka húsa jellegzetesen vörös színű, amit húsfeldolgozó hajókon előhűtve és ideszállítva, kilogrammját 800-1200 forintért értékesítik az európai nagyfelvásárlóknak. Magyarország erénye, hogy friss húsnak való, alig két-három hónapos bárányt tudunk az év szinte bármely időszakában szállítani. Élőjuh-kivitelünk 90 százaléka hagyományosan Olaszországba irányul. Kelendő a magyar bárány a német, görög és a francia üzletekben is, sőt újabban Bécsbe is jut belőle, ahonnan a magyar szállodák árubeszerzői gyakran itthonról származó bárányhússal térnek haza.

Speciális igényeket elégítünk ki, szinte személyre szabott vásárlói elvárásokat, hiszen a magyar bárányt Itáliában kis vágóhidakon vágják le a napi keresletnek megfelelően. Az olasz háziasszonyok pontosan tudják, hogy egy friss, minőséget nyújtó, rózsaszínű, hártyás magyar bárányhússal köszönő viszonyban sincs a tengerentúlról érkezett hús, amit az állat kora miatt inkább birkahúsnak illene nevezni, semmint bárányhúsnak. A bárány- és a juhhús főként a déli, illetve a nyugati országokban kerül gyakran az asztalra. Az általunk kedvelt birkapörkölt a felnőtt egyed húsából az igazi. Itt jegyeznénk meg, érett húsból bőséges a kínálat az öreg kontinensen, részben a hagyományos termelő vidékeknek és a világ nagy exportőreinek köszönhetően. A mi termelőink, illetve feldolgozóink egy szűk vársárlói réteget célozhatnak meg, azokat, akik előnyben részesítik a friss bárányhúst, illetve a friss juhhúst. E lehetőségekkel élve Magyarországon két vágóhíd, a hetesi és a hajdúnánási működik sikeresen, konyhakész termékeikkel ott vannak a hazai bevásárlóközpontokban, szállodákban, éttermekben.

Ötven éves mélyponton

A világ egyik legnagyobb juhhús exportáló országában, Új-Zélandon a juhtenyésztés gyenge jövedelmezősége, növekvő költsége, a kiszámíthatatlan időjárás és az eredetileg juhtartásra használt földek más hasznosítási módjának előtérbe kerülése miatt a juhállomány 50 éves mélyponton áll. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet decemberi jelentése arról számol be, hogy a szűk kínálat miatt 19 százalékkal emelkedtek az árak a távoli országban, míg a másik nagyhatalomnak számító Ausztráliában 15 százalékkal. Európában 2009. január-november között a könnyű bárány ára forintban jegyezve 17 százalékkal emelkedett az előző évi hasonló időszakhoz képest. Ezen belül az első hónapokban csökkentek az árak, majd jelentősen emelkedtek. A húsvéti szezonális emelkedés tavaly mérsékelt volt.

Az előttünk álló tavaszi árak ismét meglepően formálódnak, folytatja Hajduk Péter. Idén kora áprilisra esett a húsvét, érthetően ilyenkor még kevés bárányt lehet felhajtani a velünk versenyző, jellemzően ridegtartással dolgozó román, lengyel, szlovák gazdáktól. A meglepetés oka, hogy miközben nő a bárány iránti fogyasztói kereslet, ezzel azonos időben idehaza lefelé tartanak a felvásárlói árak! Tenyésztői kezdeményezésre egy országos, de nem több mint 2-3 termelői és értékesítő szervezet létrehozása sokak véleménye szerint elejét vehetné az árak hektikus és érthetetlen ingadozásának, csakhogy a szövetség által felkarolt önszerveződési forma mellett egyelőre nem állt ki a hazai juhászati társadalom. Az ágazati közös ügyekhez alig 98 tenyészet adta a nevét a 7400 juhtartó gazda közül. Így könnyű a báránynak vérét venni.

Macerás jelölés kontra élelmiszerbiztonság

Emberemlékezet óta nem akadt olyan év, hogy az olasz felvásárlók, és a kezükre játszó ottani hatóságok ne kötöttek volna bele a húsvét előtti heteken a kelet-közép-európai szállítmányokba, közte a magyar bárányba. Ha jól teleltek és könnyen ellettek az olasz anyák, akkor előre borítékolni lehetett, hogy találnak valamilyen okot a szállítmányok visszatartására. Esetenként csupán árletörési szándékkal mutatták rá egy-egy ártatlan állatra, mondván, hogy bogáncs tapad a bundájára. Most csend van, illetve ezúttal a magyar juhászok emelték fel a hangjukat a kötelező új jelölési eljárás és annak szerintük túlzó költségei miatt. Idén januártól akár vágóhídra, akár máshová szállítják az alig két-három hónapos bárányt, a krotália mellett elektronikus azonosítóval is el kell látni. Az tény, hogy a juh jelölés és nyilvántartás területén jelentős javulásra van szükség, a hét évvel ezelőtti angliai járvány ismétlődése aligha tenne jót az európai juhászatnak. Több évtizedes megszokásokat nehéz egyik napról a másikra megváltoztatni, és első látásra pénzkidobásnak tűnhet a tejes bárányok költséges jelölése, amit a vágóhidakon amúgy ki kell vágni, veszélyes hulladékként kell kezelni – szóval macera az állattartóknak, nyűg a henteseknek egyaránt. De egy chip-pel nyomon követhető az állat teljes élete a születésétől a fogyasztó asztaláig, s használatával elejét lehetne venni legalább a mondvacsinált felvásárlói kifogásoknak. „Felnőtt állatok esetében lenne praktikus az elektronikus azonosítás” – érvel Hajduk Péter, aki nem rejti véka alá az ágazat panaszait. „Valójában a 4-5 olasz nagykereskedő 8-10 nekik beszállító magyar kereskedő alkuja keretében 50-60 lánckereskedő vásárolja fel a 800 ezer hazai bárányt. Tízezer bárányként eltartunk egy kereskedőt. Ilyen a világon nincs! A juhászaink pedig úgy cselekednek, mint a mesebeli Piroska, aki tudja, hogy megeszi a farkas, mégis rendre kimegy az erdőbe.”

A szövetkezés gondolata nemzetközi példákon nyugszik. Nyugat-Európában, főleg Spanyolországban és Franciaországban összefognak, zárják soraikat a gazdák, milliós egyedszámot átfogó termelői és értékesítő csoportokat, szervezeteket hoztak, hoznak létre. A magyar juhtartók valami külső hatalmasságoktól várnak támogatást, s még nem döbbentek rá arra, hogy egyedül, illetve egymástól elszigetelten nem fognak tudni változtatni a kiszolgáltatottságukon. A piacot befolyásolni csak programozottan, nagy tételben előállított egységes, jó minőségű termékkel lehet. Most mindenki azt csinál, amit akar. Már a nagyapám is így csinálta – mondják – és ezzel le is tudják az innovációt, az összetartást. Nem tekintenek a szomszédba, ahol letisztult állományt nevelnek, 4-5 fajta állományt tartanak, s nem csinálnak „állatkertet” a gazdaságukon. Ezzel szemben Magyarországon 22 fajta legelészik, mindenki keresztez mindennel, holott „a gazdaságos tenyésztés érdekében okszerű fajtahasználattal és egységes technológiával növelni kellene a hazai állományok termelési mutatóit, mindenekelőtt a szaporasági- és felnevelési eredményeket. A megfelelő fajtájú terminál tenyészkosok használatával minőségi bárány tenyésztésre kellene törekedni” – olvasható a Magyar Juhszövetség és Kecskeszövetség éves beszámoló jelentésében.

A juhtenyésztés korszerű takarmányozásának szakavatott tanítója Bedő Sándor, aki évtizedeken át oktatta a jövő állattartó agrármérnökeit. Mint mondja, nem csak fajtakérdéssel javítható az ágazat jövője, hanem többek között legelőkertek kialakításával és használatával, a téli takarmányozás javításával, a jerkék (és az anyák) ovulációját befolyásoló, magasabb táplálóértékű takarmányozással, a vemhes és a bárányt szoptató állatok igényes táplálásával.

„A gyepek terméshozama az elmúlt 140-150 év alatt alig változott, viszont a hazai merinó állomány egyedeinek testsúlya 30 kilogrammról 50-55-re gyarapodott. A merinót nem tudjuk úgy takarmányozni, amit a piac megkövetel, jóllehet az állatok genetikai adottságai ezt lehetővé tennék. Hazánkban évszázadok óta a pásztoroló legeltetést alkalmazzák a juhtenyésztők, amely nagy taposási veszteséget okoz. Az összetömörült nyáj egyedei egymást zavarják a legelésben, nem laknak jól. A legelő egy részét többször, másik részét kevésbé legelik az állatok. Nagy lépést jelentene a szakaszos legeltetés alkalmazása.” Bedő Sándor felhívja a figyelmet a gyepek változó jellemzőire a legeltetési időszakban, például a szárazanyag és nyersrost tartalma növekszik, a fehérje csökken. Az áprilisi 7-9 kilogramm fűfelvétel fokozatosan csökken, szeptemberben, amikor a fű szárazanyag-tartalma 35-40 százalék, már csak 4-5 kilogrammot legelnek az állatok, vagyis ekkortól gondoskodni kell a kiegészítő takarmányról. A novemberi legelőről az állatok közepes kondícióval térnek téli szálláshelyükre. Széna, szilázs, fonnyasztott szilázs és széna kerüljön eléjük, hogy ne romoljon a kondíciójuk. Sajnos előfordul, hogy harmadosztályú szénát, esetleg szalmát kapnak, mert tartja magát az a szemlélet, hogy majd tavasszal „megüdülnek” a legelőn.

Korszerű takarmányozással

A bárány előállítás növelése érdekében fokozni kell a hazai állományok szaporaságát. A szaporaság örökölhetősége kicsi, így a genetikai előrehaladás nagyon lassú, szigorú szelekció, illetőleg keresztezési eljárás szükséges. A tömegtakarmány ellátás javításán kívül a kondíciótól függően anyajuh táp etetésével javítani lehet az ovulációs hányadot. Szemes rozs, árpa vagy zab mellett kívánatos a mikro- és makro elemeket és vitaminokat tartalmazó nyalósók használata. Az előkészítő takarmányozást a párosítás után mintegy két hétig tartsuk meg, hogy a megtermékenyített petesejt a méhfalban megtapadjon. Nem kell külön ecsetelni, hogy milyen fontos a vemhes juhok táplálóanyag-ellátása. A legjobb gyepre engedjük az anyákat, kapjanak tápot, télen a tejtermelést növelő takarmányokat. Bedő Sándor szerint hibához vezet, ha a merinó jó alkalmazkodó képessége mellett megfeledkeznénk arról, hogy a juhtermékeket előállító állományaink nem igénytelenek. A bárányok húsminőségét is javítani kell, hogy vágott állapotban is versenyképes legyen.

A szövetséghez tartozó gazdák jelenleg 22 juhfajtát tenyésztenek, ebből 11 az elismert fajták száma. Egy árutermelő juhásznak – folytatja Hajduk Péter, – 3-4 tisztavérű fajta mellett kellene kiállnia – a baromfi, a sertés, a szarvasmarha ágazathoz hasonlóan, itt is élni kellene a szelekció adta tartási előnyökkel. A hazai merinó kiváló alapfajta (a tenyészkosaink keresettek Romániában), az év minden időszakában ellethető, ellentétben több húshasznú fajtával. Az ágazat képviselői szerint javítaná a piaci jelenlétünket, ha a főidénynek számító tavasztól augusztusig tartó időszakon túl az év második felére több anyát elletnénk. Az év elejétől a végéig változatlanul folyamatosan szállítanánk, míg az év második felén, főleg karácsony táján nagyobb esélyünk lenne az értékesítésben, sőt, az árak is magasabbak ilyenkor a dömping időszakokhoz képest.

Delegáció készül Brüsszelbe

Most a bizonytalanság uralja az ágazatot a 2010-2013. évek támogatási formájával kapcsolatban. Változik-e a helyzet? – tettük fel a kérdést Hajduk Péternek, arra alapozva, hogy Dacian Ciolos személyében román nemzetiségű agrárszakértő lett az Európai Unió mezőgazdasági főbiztosa. (Kezünkre játszhat, hogy a kiskérődző ágazat Románia sikerágazata, juhállománya 8 millió, amely évről-évre növekszik. Az olasz piacon az egyik legnagyobb vetélytársunk a lengyelek, a franciák és a spanyolok mellett.) A magyar szövetség már túl van a bemutatkozó látogatáson, már készülnek egy újabb brüsszeli találkozásra. „A tárgyalások nyomán érdemi változást elérni csak a 2013 után lehet. Delegációnk az elektronikus állatjelölés aktuális kérdéseit, illetve ellentmondásait vitatná meg a főbiztos úrral” – árulta el a találkozó egyik lehetséges központi témáját a magyar szakember.

Az írek már egy ideje szorgalmazzák az EU-ban a juhágazat új pályára állítását. Kezdeményezték az anyaállat támogatás korábbi rendszerének a visszaállítását, sőt, emeltek a téten, 30 eurót javasolnak. „Az uniós csatlakozási tárgyalások idején még azt hittük, hogy a magyar juhászok is megkapják a 21 euró/anyajuh támogatást. 2009. évtől pedig szerettük volna a részben föld-, részben állatalapú támogatást, illetve a magyar parlament által 2008-ban elfogadott egységes mezőgazdasági támogatási rendszer mielőbbi bevezetését. Politikusaink okosabbak voltak a pápánál, a támogatási forma jogászkodásba torkollott, így a máig fenntartott SAPS-TOPUP rendszer elsorvasztja, ellehetetleníti az ágazatot. Ma csak az tud talpon maradni, aki egyszerre igénybe tudja venni az állatállománya, földterülete utáni támogatást, részt vesz az agrár-környezetgazdálkodási programban, okszerűen gazdálkodik. Ám hogy alkalmazottat foglalkoztasson, már nem álmodozik, mindent maga csinál, legfeljebb a család tagjait vonja be a munkába. Most kevés fiatal lát fantáziát juhászatban, szemben a szántóföldi növénytermesztéssel, ahol a földterület műveléséért adott támogatással kiegészített jövedelemből tisztességes módon, és lényegesen kevesebb vesződséggel lehet megélni” – enged bepillantást a színfalak mögé a szövetség ügyvezetője, aki keserűen elismerte, hogy az ágazat gondjait megértő, netán azt támogató politikussal a sors még nem hozta össze az elmúlt évtizedekben.

Pedig lenne még miről szót váltani a törvényalkotókkal. A német, olasz, francia, osztrák vendéglősök vendégcsalogató hírveréssel írják fel étlapjukra a helyi gazdák által szállított friss húst. Idehaza más felütéssel igazodtunk a fejlett országokhoz, amikor uniós szabályok ürügyén, ájult odaadással tűzzel-vassal megszüntették a helyi vágóhidakat. Helyükre nagyvállalkozások, a világ bármely pontjára szállítani képes, de drágán működő vágóhidak léptek. Magyarországon miért nem szakmapolitikai kérdés a kényszervágás, a selejt állat hasznosítása vagy akár a helyi termékek helybeni feldolgozása és piacra juttatása? Egyes hatóságok csak uniós szintű és igényű komplett vágóhidakban képesek gondolkodni, holott a Pinka patakon túli hodályok mentén helyi vágóhidak is működnek állatorvosi ellenőrzés mellett, az utca felőli fronton helyi húsbolt üzemel, ahol kimérik a levágott állatot. Kis mennyiségben a helyi hentes idehaza is pultra tenné, a vendéglős is felhasználná a friss bárány- és juhhúst, s megfizethető áron terítene meg a betérő vendégnek.

 

Bálint Tóth János

állattenyésztés élelmiszerbiztonság juh juhtartás mélypont takarmányozás támogatás