fbpx

Augusztusig 4 millió tonna búza: nőttek az árak

Írta: Kohout Zoltán - 2020 augusztus 14.

A legfrissebb jelentések alapján jócskán 90%-nál jár a búza-betakarítás Magyarországon. A világban a tavalyival nagyjából azonos mennyiség várható idén.

 

Ennyivel drágább

Magyarországon az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az előre jelzett terület 86 százalékáról, 5,2 tonna/hektár termésátlag mellett, 4,1 millió tonna őszi búzát takarítottak be a gazdák július 29-ig – jelentette be a tárca közlése alapján az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI). A NAIK AKI PÁIR adatai szerint itthon az egy évvel korábbinál csaknem 6%-kal magasabb, átlagosan 51,8 ezer forintos tonnánkénti áron (áfa és szállítási költség nélküli termelői áron) kereskedtek az étkezési búzával július végén. A takarmánybúza 51,6 ezer forint/tonna áron forgott ugyanekkor, ami 8%-kal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

 

 

Nőnek a készletek

Közben a globális búzapiacon – a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi prognózisa szerint – a tavalyival nagyjából azonos, 762 millió tonnás termés várható a 2020/2021. gazdasági évben. Ez elegendő a 750 millió tonnás világszerte jelentkező igény fedezéséhez, vagyis 4%-kal 288 millió tonnára bővülhetnek az átmenőkészletek.

 

Az oroszoknál 3,6 az átlag

Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban együttvéve az egy évvel korábbinál 11%-kal kevesebb, alig több mint 130 millió tonnás búzatermést várnak. Az Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériuma (USDA) szerint az USA-ban az őszi búza 81%-a került a raktárakba július 26-ig, szemben az egy évvel korábbi 73-mal. Oroszországban július 30-ig 12,8 millió hektárról – 3,63 tonna hektáronkénti termésátlag mellett – 46,4 millió tonna búzát tároltak be. Ukrajnában július 23-ig az előirányzott terület 53%-áról 12,8 millió tonna terményt arattak. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza szeptemberi jegyzése 192–198 dollár (USD)/tonna tartományban mozgott 2020. július 20. és 31. között. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 181–186 euró/tonna között hullámzott a termény szeptemberi tőzsdei elszámolóára ugyanekkor – közölte az AKI.