fbpx

Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás földhasználattal kapcsolatos tudnivalói

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 21.

Földhasználati terv: a földhasználó által egy gazdálkodási évre vonatkozóan évente, a szántóföldi célprogram csoportba vont földterületek vonatkozásában célprogramonként külön készített dokumentáció, mely a termőhelyi adottságok, a tápanyag-gazdálkodási terven túl figyelembe veszi a vetésszerkezet tervezése során

1. a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) alábbi előírásait:

a) Egymás után két évig termeszthető: rozs, búza, tritikálé, árpa;

b) Egymás után legfeljebb három évig termeszthető: kukorica és dohány;

c) Több évig termeszthető maga után: évelő kertészeti kultúrák, évelő takarmánynövények, fűmagtermesztés, méhlegelő céljából vetett növények, illetve energetikai hasznosítás céljából vetett többéves növények, valamint a rizs;

d) Minden egyéb növény egy évig termeszthető.

2. az AKG rendelet vetésváltási szabályait a másodvetést is figyelembe kell venni –, melyek táblaszinten a következők:

a) cukorrépa, cékla, takarmányrépa, burgonya, lóbab, szója és csillagfürt csak egyszer termeszthető 4 éven belül;

b) napraforgó, szárazborsó csak egyszer termeszthető 5 éven belül;

c) két hüvelyes növény, illetve hüvelyes növény és szálas pillangós takarmánynövény termesztése között legalább két évnek kell eltelnie;

d) lucerna után hüvelyes növény nem termeszthető;

e) szója, olajrepce, napraforgó nem követheti egymást a vetésváltásban.

3. vetésszerkezet szabályozását: a vetésszerkezetre vonatkozó előírásokat a teljes támogatási időszak alatt – 5 év átlagában – a célprogramban támogatott területen, célprogramonként, fővetésű növények tekintetében kell betartani.

Célprogramonkénti vetésszerkezeti előírások:

Integrált szántóföld növénytermesztési célprogram: az őszi búza, szemeskukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 60%, a pillangós növények részaránya legalább 10% lehet;

Tanyás gazdálkodás és Ökológia szántóföldi növénytermesztés célprogram: az őszi búza, szemeskukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 50%, a pillangós növények részaránya legalább 10% lehet;

Szántóföldi növénytermesztés túzok élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram – vegyes szántóföldi: legalább 20% kalászos gabona, legalább 20% szálas pillangós takarmánynövény (szálas pillangósok vagy azok keveréke, illetve füves keveréke), legalább 20% zöldugar, legalább 10% őszi repce, legfeljebb 20% egyéb kultúra;

Szántóföldi növénytermesztés vadlúd- és daruvédelmi előírásokkal célprogram: legalább 30% kalászos gabona, legalább 20% szemeskukorica, legalább 20% szálas pillangós takarmánynövény (szálas pillangósok vagy azok keveréke, illetve füves keveréke), legalább 20% zöldugar, legfeljebb 10% egyéb kultúra;

Szántóföldi növénytermesztés madár- és apróvad élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram: legalább 30% kalászos gabona, legalább 20% szálas pillangós takarmánynövény (szálas pillangósok vagy azok keveréke, illetve füves keveréke), legalább 10% zöldugar, legfeljebb 25% egyéb kultúra;

Szántóföldi növénytermesztés kék-vércse élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram: legfeljebb 30% kalászos gabona, legalább 20% szálas pillangós takarmánynövény (szálas pillangósok vagy azok keveréke, illetve füves keveréke), legalább 20% zöldugar, legfeljebb 20% egyéb kultúra;

Vízerózió ellenni célprogram: szemeskukorica, csemegekukorica, burgonya, csicsóka, dohány, cukorrépa, takarmányrépa és a napraforgó együttes részaránya legfeljebb 20% lehet;

Szélerózió elleni célprogram: az őszi vetésű vagy évelő növények aránya legalább 60% és a tavaszi vetésű növények aránya legfeljebb 40% lehet, valamint az alábbi növények összesített részaránya el kell, hogy érje a 20%-ot: köles, pohánka, cirkok, szudáni fű, mohar, rostkender, baltacim, bükkönyök, somkóró, homoki bab, lucerna, facélia, tarka koronafürt, csillagfürt; őszi vetésű növények után zöldtrágyanövény.

NEM KELL földhasználati tervet készíteni a következő célprogramok esetében:

·Szántóföldi növénytermesztés túzok élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram – évelő szálas takarmánynövények termesztése

·Szántóföldi növénytermesztés kék-vércse élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram – évelő szálas takarmánynövények termesztése.

A földhasználati terv tartalmi követelményei az alábbiak:

Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területenként táblaszinten fel kell tüntetni:

-előveteményt, azaz az előző gazdálkodási év főnövényét vagy másodvetését;

– a jelenlegi főnövények körét,

valamint a vetésszerkezeti előírások szerinti növénykultúra-csoportok esetében meg kell határozni:

– a területnagyságot;

– az adott gazdálkodási évre vonatkoztatott százalékos részarányt, valamint

– a támogatási időszak teljes egészére vonatkoztatott százalékos részarányt (göngyölített).

A földhasználati tervet évente szeptember 30-ig kell elkészíteni a következő gazdálkodási évre vonatkozóan. Amennyiben a főnövény betakarítására szeptember 30-át követően kerül sor, a terveket a betakarítást követően kell haladéktalanul elkészíteni. Az elkészített tervektől való eltérést a gazdálkodási naplóban dokumentálni kell az eltérés indoklásával együtt.

Az első gazdálkodási évre vonatkozó földhasználati tervet legkésőbb 2010. május 15-ig kell elkészíteni.

Összeállította: Agócs Bernadett – ÚMVP tanácsadó

Tel: 30/ 298-2322

E-mail: [email protected]