fbpx

Az agrárium lehet a K+F motorja

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 május 21.

A mezőgazdaságot kiszolgáló fejlesztések és kutatások jelenthetik a következő években a K+F szektor egyik motorját világszerte – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint míg számos ágazat a mostani bizonytalanságban nehéz helyzetbe került, és nem egy esetben visszavesz a fejlesztési költségeiből, az aránylag stabil mezőgazdaság továbbra is perspektivikus terület, ezért világszerte folyik tovább az innováció ezen a területen. A már eddig is élénk fejlesztési kedvet ráadásul várhatóan nem töri meg a most már világosan mérhető és érezhető válság sem.

Ahogy a 2008-as válságban is megfigyelhettük, vélhetően a mostani krízis során is a mezőgazdaság lesz az az ágazat, amely nem csupán állja a sarat, hanem az innováció motorját képezi majd azzal, hogy erre továbbra is tud forrásokat biztosítani – mondta el Malatinszki György. A speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. ügyvezető igazgatója szerint: – a bajban lévő ágazatok hajlamosak a fejlesztési forrásaikból is visszavenni, ám a továbbra is stabilnak mondható mezőgazdaság, illetve az erre épülő tudományos, technológiai kutatások előtérbe kerülhetnek a következő években.

Az agráriumban az innováció már az elmúlt években, évtizedekben is hihetetlen eredményeket produkált. Ez most még kifejezettebb lehet, hiszen egy gazdasági válságban számos ágazat nem engedhet meg magának nagyívű kutatási programokat – fogalmazott. – Arra, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatási elképzeléseket a koronavírus sem tudta zárójelbe tenni, a legjobb példa talán az olasz Valagro jelenleg is épülő laboratórium-komplexuma. A létesítmény a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés egyik kiemelkedő központja lesz és – dacára a járvánnyal járó eddigi korlátozásoknak – még az idei évben elkészül. A Valagro hazai partnereként világosan látjuk, hogy az olaszországi események nem voltak tartós negatív hatással az ottani kutatásokra.

Hosszú távon gondolkodnak

A mezőgazdaságban hosszabb távon kifejezetten fontos a kutatás-fejlesztés, amelyet a világ leghatékonyabb szereplői és a velük partnerségben dolgozó kutatóintézetek, cégek már felismertek és folytatnak. Az évtizedek óta zajló folyamat azonban mintha ezekben az években kapna új lendületet. Ebben ráadásul nem lesz akadály a most már érezhető gazdasági válság sem – mondta Malatinszki György.

Bár számos gazdasági tevékenység akadályoztatva van, és több terület nehézségeket él meg mostanában, a K+F tevékenység továbbra is folyik. – Erre igény és finanszírozási lehetőség, forrás is lesz a továbbiakban is – szögezte le Malatinszki György.

Globális igények

A kutatások fő hajtóereje az a tény, hogy a világ bizonyos részein a népesség rendkívül gyorsan nő, ráadásul az egyre bővülő középosztály egyre igényesebben táplálkozik. Az egészséges, változatos táplálékra való igény mind növekvő kapacitású és egyben egyre hatékonyabb termelési módozatokat követel meg. Ennek köszönhetően az agrárium szerkezetváltása, módszereinek professzionalizálódása és termelési hatékonyságának javulása olyan gyors volt az elmúlt években, és olyan nagy lehetőségeket tartogat a következő időszakra, hogy számos szakértő szerint egy új agrárforradalom zajlik napjainkban. Várhatóan a mezőgazdasági fejlesztések lendülete nem törik meg az elkövetkező években sem.