fbpx

Az Agrárminisztérium bizonyult tavaly a legaktívabb tárcának

Írta: Csomor Zsolt - 2019 január 15.

A jogalkotás területén az elmúlt év során az Agrárminisztérium bizonyult a legaktívabb tárcának: 55 rendelet, 6 törvény és 10 kormányrendelet mellett további 4 törvényjavaslatot készített elő, és nyújtott be az Országgyűlés elé.

agrárminisztérium

A sikerrel megkezdett programok folytatásán túl többek között az élelmiszerbűnözés visszaszorításának ügye, valamint a sertés- és baromfijárványok álltak a minisztérium tevékenységének a központjában tavaly. Hazánk uniós összehasonlításban is figyelemre méltó termelékenységi számai 2010 óta folyamatosan növekednek, miközben jelentős további tartalékokkal rendelkezünk. Erre és a magyar agrárium értékeire épül a 2019-es év agrárpolitikája.

A 2018-as évben folytatódott a Tanyafejlesztési Program, aminek eddigi hétéves működése során közel 2000 pályázat részesült pozitív támogatói döntésben, összesen 8,9 milliárd forint összegben. A kérelmek benyújtásának időszaka ebben az évben január 28-tól indul.

Bővült az Agrár Széchenyi Kártya maximum 100 millió forint összegű, akár 3 éves futamidejű, szabad-felhasználású hitellehetősége. Ennek eredményeként 2019-től a fás szárú növénykultúrák termesztésével, illetve sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozások is részesülhetnek kiemelt támogatásban.

A horgász regisztráció és horgászkártya-igénylés kapcsán egy egyszerűbb, áttekinthetőbb rendszer jött létre. A változásoknak köszönhetően az állami horgászvizsga díjmentessé válik az idei évtől.

Az élelmiszer-bűnözés visszaszorítása érdekében szigorodtak az élelmiszer-hamisítással kapcsolatos szabályok, amelynek köszönhetően biztonságosabb, minőségi élelmiszerek kerülhetnek a magyar asztalokra.

Az Európai Bizottsággal történt egyeztetéseket követően új és a korábbinál nagyobb forrást, összesen 10 milliárd forintos keretet nyújtó támogatási ciklus nyílt meg a sertés állatjóléti feltételeinek biztosítására. A hírt az AM Sajtóiroda közölte.