fbpx

Az Alfaseed Kft. a CIMBRIA SEA színosztályozójában látja a jövő sikereit

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 június 09.

Ifj. Fazekas Miklós tulajdonossal a gépvásárlás kapcsán beszélgettem, aki többek között elmondta azt is, hogy miért jó, ha valamiről nincs hír…

Bemutatná, hogy mivel foglalkozik a családi vállalkozásuk?

Cégünk tevékenysége a vetőmagtermelés (saját hibridek és fajták fenntartása, szaporítása), vetőmag kis- és nagykereskedelem, melyek a cég műszaki kutatási-fejlesztési bázisán alapszanak. Fő feladatunknak tekintjük elsősorban a takarmánynövények, cirokfélék, bükkönyfélék, lucerna, héjas tökmag nemesítését, új fajták és hibridek előállítását, fajtafenntartást és szaporítást, illetve nagy törekvéseket teszünk a cirok hazai brandjének erősítésére.

Jelenleg 20 alkalmazott munkájának segítségével állítjuk elő a saját 600 hektárnyi területen a bázismagokat, a regisztrált fajták és hibridek kereskedelmi vetőmagjainak egy részét illetve több ezer hektár termeltetésnek késztermékét is, mivel a komplett logisztika itt van, Karcagon.

Célunk, hogy fajtáink és hibridjeink a világ minél több országába eljussanak, hozzáadott értékükkel az ellátási láncok szereplőinek termelékenységét javítsák. Jelen pillanatban Európa, Észak-Afrika és Ázsia különböző országaiba szállítunk. Mondanom sem kell, erős harc van különböző piaci pozíciókért, ezért elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, a magas hozzáadott érték minőségi fenntartása. Többek között emiatt is ruháztunk be a színszeparátorra, amit a CHH Műszaki KFT -től vásároltuk.

Sok olyan vetőmagunk van, amelyekkel szemben a nemzetközi standardoknak vagy a piacnak nulla idegenmag-tartalom a követelménye. Többek között ilyenek a cirokfélék, melyek, mint említettem, a meghatározó növényeink. A CIMBRIA SEA-CHROME optikai osztályozó korszerű technológiájának köszönhetően jutottunk el arra a minőségi szintre, hogy szinte minden vetőmag tételünk esetében 99,9 százalékos tisztaságot érünk el.

Megjegyzem, hogy a kutatásfejlesztéshez ugyanolyan elengedhetetlen ez a gép, mint bármilyen kereskedelmi vetőmag-tevékenységhez is. A mi hitvallásunk az, hogy ha az alapanyag minősége kellően magas, akkor a későbbiekben sokkal egyszerűbben tudjuk lekövetni a különböző további generációk magas minőségű előállítását. Ha nem áll rendelkezésünkre megfelelő eszköz, az bizony rendkívül megnehezíti a munkát.

Hogyan és mikor kerültek kapcsolatba a CHH Műszaki KFT-vel? Illetve miért a SEA-CHROME elektronikus osztályozóra esett a választásuk?

Egyrészt 7 éve egy kisebb gépvásárlás kapcsán már üzleti kapcsolatba kerültünk, másrészt a cég műszaki és szakmai felkészültsége, illetve perspektivikus látásmódja miatt döntöttünk a CHH Műszaki KFT mellett. Mindezeken túl, külföldi tanulmányaim során lehetőségem nyílt több kontinens különböző országainak vetőmagüzemeibe ellátogatni. Mindenhol azt hallottam, hogy a színszeparátor abszolút nem felhasználóbarát, nehéz beállítani és így a munkafolyamatokat részben lassítja. Tudja, a kereskedelemben van egy mondás „no news is good news” vagyis ha nincs hír, az jó hír, így volt ez a CIMBRIA esetén, ugyanis sok-sok gyártó gépéről halottam a fenti állításokat, de a SEA-CHROME valahogy nem volt a véleményezettek listájában.

Többnyire ezek a momentumok vezettek oda, hogy tavaly komolyabban leüljünk újra a CHH Műszaki KFT hozzáértő munkatársaival tárgyalni a színosztályozóról. Tudtam, hogy a szakmai hátterük tökéletes, és valóban komplex szolgáltatást nyújtanak, amiről a beépítés és üzembe helyezés során meg is győződhettünk. Számomra sokat jelent az, hogy a kivitelezés a megbeszéltek szerint történt és csupán a beüzemelés során merült fel egy-két szakmai kérdés. Őszintén mondhatom, nagyon elégedettek vagyunk, személyre szabott szolgáltatást kaptunk, és immár több hónapja tökéletesen, problémamentesen működik a gép.

A hazai Cimbria képviselet szakemberei olyan komplex technológiai szemmel próbálták ezt az egész beruházást kivitelezni és lekövetni, hogy figyeltek a helyi igényekre, a szokásainkra, mondhatni, szó szerint ránk szabták ezt a nagy értékű technológiát.

Kiemelném, hogy mindazok mellett, hogy nagyon felkészült volt a márka képviselet összes kollégája, az olasz gyártó szakembere rövid idő alatt olyan tudást adott át nekünk, hogy az ő irányelveit követve a kezelőfelület igazán felhasználóbarát, a gép könnyen kezelhető, gyorsan beállítható.

Mik az eddigi üzemeltetési tapasztalatuk?

Cégünk számára a CIMBRIA SEA-CHROME küldetése, hogy a cirokfélékben helytálljon, mivel ez a legfontosabb növényünk. Egyértelműen látszik, hogy nagy minőségi előrelépést tettünk az előző évekhez képest, és bizton állíthatom, hogy hatalmas segítség lesz a jövőre nézve is.

Nagy megnyugvás nekem, hogy magunk végezzük el ezt a munkafolyamatot, így pontosan lekövethető minden egyes elkészített zsák, ezáltal biztos vagyok abban, hogy makulátlan munkát végeztünk.

Ez volt az első közös nagyberuházásunk a CHH Műszaki KFT-vel, de biztos vagyok abban, hogy nem az utolsó!

Végezetül elmondanám, hogy egyre jobban mozdulunk el a nemesítés újabb technológiái felé, és ha minden a számításaink szerint alakul, akkor rövidesen Európán belül az elsők között leszünk, akik ilyen szinten foglalkoznak ciroknemesítéssel. Ha cégünk egész kutatás-fejlesztési vertikumát a CIMBRIA SEA-CHROME gép nem támogatná meg, valószínűleg kisebb esélyünk lenne arra, hogy az elkövetkező 20 évre kitűzött céljainkat elérjük.