fbpx

Baljós árnyak a 2020-as agrár EU-költségvetésen

Írta: - 2018 január 10.

Noha az EU egyes vezetői még mindig kitartanak a közös európai agrárpolitika mai keretei – így elsősorban a támogatási rendszer – mellett, könnyen elképzelhető, hogy két súlyos fenyegetés miatt 2020-tól mégiscsak csökkenteni kell majd a gazdákat-gazdaságokat érintő pénzügyi hozzájárulások kereteit, mennyiségét…

Az első ok egyértelmű: a tagságuk idején befizető-státuszú britek kilépése az EU-ból komoly kiesést jelent a közös európai költségvetésnek. A Brexit következtében kialakuló deficit jócskán meghaladja majd a 10 milliárd eurót. Vannak olyan koncepciók, amelyek az amúgy is visszaszorítandó műanyag termékekre kivetendő adóból pótolnák a hiányt. Ugyanakkor felmerült az az eshetőség is, hogy megkurtítják az agrárbüdzsét – benne nyilvánvalóan a gazdák-gazdaságok támogatási rendszerét is.

Az EU két főilletékese – Jean-Claude Juncker (elnök, Európai Bizottság) és Günther Oettinger (költségvetési biztos, Európai Bizottság) – nem támogatnák a jelenlegi szisztéma fenntartását a következő ciklusra. Ugyanakkor a Franciaországban igen népszerű és sikeres reformokat végrehajtó elnök kész volna erre – írják német és francia sajtójelentések.

Az európai uniós agrár-költségvetésre egy másik okból is „szemet vetettek” egyes politikusok. Ez pedig a közös európai határvédelem fejlesztési programja, amely – az ismert orosz fenyegetés és a migráció globális helyzete miatt – ugyancsak fontos elem a (közel)jövő európai politikájában.

Kohout Zoltán