fbpx

Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó szabályok

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 28.

Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a termelő objektív okok miatt nem tudja teljesíteni a támogatási feltételeket. A támogatás igénybevétele szempontjából ezen objektív okokat csak akkor lehet figyelembe venni, ha azok fennállását megfelelő módon igazolják.

Fontos kiemelni, hogy az elháríthatatlan külső oknak okozati összefüggésben kell lennie azzal a körülménnyel, amelyre hivatkozva az esetleges mulasztást igazolni kívánják.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elháríthatatlan külső okként (vis maiorként) ismer el olyan különleges körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely előre nem látható,és amelynek következményeit az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem vagy csak aránytalan áldozat árán lehetett volna elhárítani.

 

Ilyen körülmények elsősorban a következők lehetnek

  • az ügyfél halála
  • az ügyfél hosszú távú munkaképtelensége
  • a mezőgazdasági üzem jelentős részének vagy a mezőgazdasági üzemhez tartozó földterület kisajátítása vagy jogszabály alapján történő átminősítése, amennyiben ez a kötelezettségvállalás illetve a kérelem benyújtása időpontjában nem volt előrelátható
  • a mezőgazdasági üzem földterületét, vagy az erdősített területet sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény (földrengés, árvíz, szélvihar,aszály, belvíz, tűzeset, jégkár, fagykár stb.)
  • a mezőgazdasági üzem részét képező, állattartást, illetve egyéb mezőgazdasági tevékenységet szolgáló építmények elháríthatatlan külső ok következtében történő megsemmisülése
  • az ügyfél állatállományának egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos,fertőző megbetegedés
  • az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullása vagy kényszervágása
  • zárlati,vagy a Magyar Köztársaság területén még nem honos károsító, illetve károkozó ellen hozott hatósági intézkedés

A fenti eseteket az MVH csak akkor fogadhatja el, ha azokat az ügyfél vagy annak örököse hatósági igazolással vagy más hitelt érdemlő módon tudja bizonyítani.

Ilyen igazolás kiállítása kérhető többek között a káresemény bekövetkezésének helye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (MgSzH).

 

Vis maior esemény bekövetkeztével kapcsolatos bejelentés

A vis maior esemény bekövetkeztével kapcsolatos bejelentést a 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerinti nyomtatványon ott kell benyújtani, ahol az érintett intézkedésben való részvételre vonatkozó kérelem benyújtásra került.

Ha a kérelem több intézkedést érint, amelyek esetében a benyújtás helye eltér, úgy a bejelentést az MVH központi hivatalához kell benyújtani.

A bejelentést a vis maior esemény bekövetkezésétől számított harminc napon belül, az ügyfél elhalálozása esetén a halotti anyakönyvi kivonat kézhezvételét követő harminc napon belül, amennyiben a vis maior esemény az ügyfelet a bejelentésben akadályozza, úgy attól az időponttól számított harminc napon, de legkésőbb a vis maior bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani, amikor az ügyfél olyan helyzetbe kerül, amely ezt lehetővé teszi.

A bejelentésben fel kell tüntetni az intézkedések megnevezését, amellyel kapcsolatban az ügyfél a vis maior esetet bejelenti, illetve annak figyelembevételét kéri.

A bejelentéshez mellékelni kell

  • a vis maior bekövetkezését tanúsító igazolást (hatósági igazolás, halotti anyakönyvi kivonat, MgSzH által kiadott igazolás, egyéb hitelt érdemlő igazolás), vagy
  • az igazolás kiállítására hatáskörrel rendelkező hatóság, szerv által kiadott nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy az ügyfél a vonatkozó igazolás kiadása iránt a kérelmét benyújtotta.
  • Külön kiemelném az agrár-környezetgazdálkodási támogatás esetében a vis maiorra vonatkozó szabályokat, melyet a 61/2009.(V. 14.) FVM rendelet szabályoz.

 

Vis maior eseményfennállása a kötelezettségek

  • adott gazdálkodási évre vonatkozó vagy
  • a támogatási időszak fennmaradó részére vonatkozó teljesítése alól mentesíti a támogatásra jogosultat.

Adott gazdálkodási évben fennálló vis maior esemény esetén a támogatásra jogosult részére a vis maiorral érintett földterületre az adott gazdálkodási évben járó támogatási összeg teljes összege kifizetésre kerül.

Amennyiben a támogatási időszak fennmaradó részére vonatkozóan vis maior esemény valamely kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület egészét vagy annak egy részét érinti, úgy az MVH kizárja az adott területet a támogatott területek közül, azonban a támogatásra jogosultat a területre már igénybe vett támogatás vonatkozásában visszafizetési kötelezettség nem terheli.

Az első esetben a vis maiorral érintett földterületre az adott gazdálkodási évben járó támogatási összeg teljes összege kifizetésre kerül.

A második esetben az érintett földterületet vissza kell vonni a gazdálkodónak, de az arra a területre már igénybe vett támogatást nem kell visszafizetnie.

Ha a támogatásra jogosult egy kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület vonatkozásában vis maior körülmény miatt legalább háromszor nem tudja a célprogram előírásai szerinti hasznosítást megvalósítani,úgy a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület a célprogramból az adott célprogram támogatási időszakának lejáratáig kizárásra kerül a területre eddig felvett támogatási összeg visszafizetési kötelezettsége nélkül.

 

Speciálisan az agrár-környezetgazdálkodási intézkedésesetén a következő vis maior esetek ismerhetők el

  • a jogosult terület vonatkozásában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagy a Nemzeti Park Igazgatóság a földhasználóval kötött haszonbérleti szerződést írásban felmondja;
  • zárlati vagy a Magyar Köztársaság területén még nem honos károsító ellen hozott hatósági intézkedés;
  • a jogosult területen a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program keretében árvízi tározó működtetésére került sor;
  • a támogatásra jogosultat az illetékes természetvédelmi hatóság kötelezi acélprogramban rögzített földhasználati előírások szerinti gazdálkodási tevékenységmegváltoztatására.

A támogatásra jogosultnak az ügyben eljáró más szerv által kiadott irat másolatát a kézhezvételt követő 10 munkanapon belül meg kell küldenie az MVH-nak.