fbpx

Az európai mezőgazdasági alap mintegy 18 százalékát fordították vidékfejlesztésre 2006-2013 között

Írta: - 2014 február 06.

Az európai mezőgazdasági alap mintegy 18 százalékát fordították vidékfejlesztésre 2006-2013 közöttBudapest, 2014. február 5., szerda (MTI) – Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) mintegy 18 százalékát fordították a szűkebben vett agráriumon kívüli vidékfejlesztésre 2006-2013 között, az elmúlt uniós költségvetési időszakban – mondta V. Németh Zsolt szerdán az MTI-nek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: ez a forrás az elmúlt hét évben összesen mintegy 260 milliárd forint volt. A szaktárca arra törekedett, hogy a rendelkezésre álló pénzt a lehető legkedvezőbb módon használhassák fel a vidéki, 5 ezer főnél kisebb lélekszámú, nem városi státuszú települések.

Példaként említette a helyi vállalkozások lehetőségeinek szélesítését többek között a turizmus, illetve más szolgáltatások területén. Külön is kiemelte az integrált közösségi szolgáltató terek létrehozásának ösztönzését, illetve művelődési házak felújításának programját. Ennek a programnak a keretében mintegy 750 művelődési ház újult meg az elmúlt négy évben. Közel ugyanennyi templomot is felújítottak a vidéki örökség megőrzését célzó program segítségével. Emellett számos más, a népi örökség körébe tartozó épületen is elvégezték a szükséges felújítási munkákat.

Fontosnak tartotta V. Németh Zsolt a vidéki életminőség javítása szempontjából a falvak közösségeinek rendezvényeit is. Ezek ugyanis gyakran szorosan kapcsolódnak az agráriumhoz, mert a helyi termékek népszerűsítésében játszanak jelentős szerepet.

Az államtitkár elmondta: segítséget kaptak a helyi kulturális egyesületek is, annak érdekében, hogy egy-egy régióban a helyi hagyományok tovább éljenek. Ezért ennek a folyamatnak fontos eseménye lesz a hétvégén, a fővárosban, a Millenárison a Vidék Napja keretében megrendezendő Farsangi vigalom. Ezen a szombati rendezvényen a vidéki farsangi szokásokat – például a rönkhúzást – ismerhetik meg az érdeklődők, akik kilátogatnak a Millenárisra – mondta az államtitkár.

MTI 2014. február 5.