Az Év Agrárembere 2019 Növényvédelem Sipos József

Borítókép
Az Év Agrárembere 2019 Növényvédelem Sipos József
Promotált hírcsoport

A termőföld szeretete Sipos József családjában nemzedékről nemzedékre öröklődött. A növényorvosi hivatása során megszerzett szaktudását mások segítésére fordítja. Fő területe a talajtan, az okszerű tápanyag-utánpótlás és a növényvédelem. 27 éve méhészkedik hódmezővásárhelyi családi gazdaságukban, ahol folyamatosan végez kísérleteket, s 11 tanfolyamot is vezetett. Dolgozott Törökországban is méhészeti farmon.

Családja, barátai és Bálint Gazda indíttatására útjára indította a Sipos Gazda küldetését, amit önerőből fordít a köz javára. Célja segíteni embertársainak, hogy ellenőrzött, vegyszermaradék-mentes és egészséges élelmiszer kerülhessen az asztalukra. Gyakorlatiasan végig követi a termesztési munkákat az integrált szemléletet betartva, a károsítók ellen pedig modern és környezetbarát lehetőségeket javasol.

A Szegedi Egyetemen óraadóként tanít rovartan és biológiai növényvédelem tantárgyat, s szakdolgozati munkákban is vezeti a hallgatókat. Óvodákban és iskolákban is tart interaktív előadásokat a természet, a méhek, a madarak és az élővíz védelméről.

Itthon és külföldön is tart előadásokat méhészet és kert témában, s kiskerti tanácsokkal is segíti a hozzáfordulókat. Több szakmai munkája és publikációja jelent meg.

Támogatja a hátrányos és beteg embereket is. Mottója, hogy: „Szeresd az embert, légy alázatos a termőföld iránt, élj a hivatásod talentumaival a jó cél és a fejlődés érdekében!”

Az Év Agrárembere 2019 jelöltjeire január 20-ig szavazhat, a verseny honlapján, amelyet elérhet ITT

Tartalom közti banner a cikk végére
no