fbpx

Az Év Agrárembere – Agrárinnováció kategória

Írta: Szerkesztőség - 2019 január 11.

Az Év Agrárembere – 2018 jelöltjei Agrárinnováció kategóriában:

DR. PÉNZES BÉLA

Agrárinnováció kategória

Dr. Pénzes Béla falun nőtt fel, ahol a gazdálkodó tudását akkor ismerték el, ha azt a növényállománya is igazolta. A 45 éves egyetemi oktatói pályája során növényvédelmet tanított: meggyőződése, hogy a tudás legjobb próbája a gyakorlat.

A környezetbarát növényvédelem megvalósítása érdekében a gyümölcsmolyok és más kártevő rovarfajok rajzásmegfigyelésére munkatársaival kidolgozták és bevezették a szabadalmi mintaoltalmat is elnyert távcsapdát. Rákóczy György – Angliában élő gyermeksebész – ötlete alapján a meztelen csigák elleni védekezésre szabadalmaztatták módszerüket, majd azt felkínálták nemzeti hasznosításra.

A megszerzett tudás átadása egy tanárember számára kötelesség: annak tekintette akkor is, amikor a nyolcvanas évek elejétől több évtizeden keresztül a zöldséghajtatás fellendítésére szervezett rendezvényeken tartott előadásokat a termesztési körzetekben idehaza és a határon túli magyarok lakta térségekben egyaránt.

A szakértelem és függetlenség vezéreli ma is, amikor az Agrárgazdasági Igazságügyi Szakértői Testület tagjaként szakértőnek rendelik ki. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnökeként, az Agrártudományi Szakmai Bizottság elnökeként, a TDK-ért Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnökeként is segíti a tehetséggondozás mindannyiunk számára fontos nemzeti ügyét. A Magyar Növényvédelmi Társaság Agrozoológiai Szakosztály elnökeként pedig a gyakorlat és a kutatás közötti kapcsolatot erősíti.

Agrárinnováció kategória

MUNTYÁN KRISZTIÁN

Agrárinnováció kategória

A 2014-ben növényorvosként végzett Muntyán Krisztián jelenleg Békés megyében növényvédelmi szaktanácsadókét dolgozik, és gyümölcstermesztéssel foglalkozik.

A fiatal szakember néhány évvel ezelőtti ötlete eredményeként elkészítette az Agromedium mobilalkalmazást, ami egy internetkapcsolat nélkül is működő növényvédő szer jegyzék és információs adatbázis. A szoftver rövid idő alatt igen népszerűvé vált a szakmában.

Az Agromedium telefonos applikáció segít informálódni a szaktanácsadóknak és a mezőgazdasági termelőknek egyaránt, valamint nagyban megkönnyíti az információáramlást a mai gyorsan változó mezőgazdasági környezetben.

Az ötlettől a megvalósításig másfél év telt el. A szoftver dinamikusan fejlődik, és hasznos tartalmakkal, valamint funkciókkal bővül. Az adatbázis nagysága ellenére egyszerűen használható, a lényegi információ szembetűnő módon, gyakorló szaktanácsadói szemmel kialakított felületen jelenik meg. A termékek mellett a csomagajánlatokról is informálódhatunk, és kereshetjük köztük a számunkra megfelelőt.

Az Agromedium mobilalkalmazás minden olyan mezőgazdaságban dolgozó személy számára hasznos, akik a mindennapi döntések meghozása érdekében kívánnak informálódni. A szoftver a felhasználók számára ingyenes. A környékbeli termelők a fiatal szaktanácsadóra, valamint kreatív ötleteire és megoldásaira mindig számíthatnak.

Agrárinnováció kategória

SZŐNYI VIKTOR

Agrárinnováció kategória

Már a középiskolát is állattenyésztőként végezte a négygyermekes Szőnyi Viktor, aki 1999-ben diplomázott a Debreceni Agrártudományi Egyetem állattenyésztő szakán köztársasági ösztöndíjasként. 1999 óta tejelőmarha – főként holstein-fríz – párosítással és genetikai tanácsadással foglalkozik, emellett a Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesületének küllemi bírálója és társadalmi elnöke is. Másfél évtizede önállóan, az Sz-Consult Agrártanácsadó Kft. tulajdonosaként dolgozik. Célja az egyedek hosszú hasznos élettartamának növelése és az állományok produktivitásának emelése. Jelenleg 45 vállalkozás több mint 22.000 tejelő tehenének és azok szaporulatának célpárosítását végzi.

Külön büszkesége, hogy egy genetikai ötletét az embriómosásban az egyik európai piacvezető cégnél bevezették, így annak minden tárgyi és tudományos eredménye a rendszerének birtokába került: ezek alkalmazásával 8-10 generációt léphetnek előre a résztvevő állományok. A rendszer a jövőben több állattenyésztési és ökonómiai kutatás tárgyát fogja képezni.

Eddigi munkásságát a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesülete mestertenyésztő címmel ismerte el, s idén a Debreceni Egyetem tiszteletbeli docensi címmel tüntette ki, így a záróvizsga bizottság tagjai között is megtalálható.

Részt vesz társadalmi rendezvényeken, s szakirányos egyetemi hallgatók üzemi körülmények közötti képzésében. Emellett különféle tudományos rendezvényeket is támogat személyes- és anyagi hozzájárulással is.

Agrárinnováció kategória

Itt adhatja le szavazatát: www.azevagrarembere.hu