fbpx

Az Év fáiból létesítettek tanösvényt a Nyíregyházi Állatparkban

Írta: - 2014 április 14.

Az Év fáiból létesítettek tanösvényt a Nyíregyházi ÁllatparkbanNyíregyháza, 2014. április 11., péntek (MTI) – Tizenkilenc őshonos, az Év fájának választott fafaj csemetéiből létesítettek tanösvényt a Nyírerdő Erdészeti Zrt. és a Nyíregyházi Állatpark közös kezdeményezésében pénteken a sóstógyógyfürdői látványosságban.

A medvék kifutója mellé telepített csemeték azokból a fafajokból kerültek ki, amelyeket az elmúlt közel két évtizedben Magyarországon az Év fájának választottak.

Az Év fája mozgalmat német mintára indította el 1996-ban az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A kezdeményezés célja, hogy a hazai erdőkben élő őshonos, kevésbé ismert fafajokra széles körben felhívja a figyelmet. Elsősorban azokat a fajokat helyezik a szakemberek előtérbe, amelyeknek erdészeti jelentősége is van.

A fasor pénteki avatásán Szalacsi Árpád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei állami erdőket kezelő társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a cég kiemelt figyelmet fordít az erdőkkel kapcsolatos közjóléti tevékenységekre és beruházásokra, néhány évvel ezelőtt például az állatparknak is otthont adó a Sóstói-erdő átfogó fejlesztése indulhatott el.

Szalacsi Árpád szólt arról is, hogy az elmúlt évben Nyíregyházán játszótereket újított meg a Nyírerdő Zrt. 8 millió forint értékben, az idén pedig több mint 70 millió forint értékű közjóléti fejlesztést hajt végre a társaság.

Gajdos László, az állatpark igazgatója arról beszélt, hogy tavasszal az állatok kifutóinak felújítása mellett a csaknem 30 hektáros erdő gondozására is kiemelt figyelmet fordítanak. Ennek jegyében alakították ki ezt a fasort, amely minden évben az éppen aktuálisan megválasztott fafaj egyedével gazdagodik – tette hozzá.

A gyerekek által most elültetett facsemeték a Nyírerdő Zrt.-től származnak, a beszerzést és a munkák kivitelezését pedig a Nyíregyházi Erdészet munkatársai koordinálták. A fák mellett lévő információs paneleken a fafajok jellemzői mellett az adott év madara is látható.

Az Év fájának 1996-ban a madárcseresznyét választották, majd sorrendben a kislevelű hárs, a vadkörte, a hegyi szil, a barkócaberkenye, a bibircses nyír, a molyhos tölgy, a hegyi juhar, a fekete nyár, a közönséges boróka, a magyar kőris, a szelídgesztenye, a törékeny fűz, a mézgás éger, az ezüst hárs, a tiszafa, a zselnicemeggy és a házi berkenye kapta meg ezt a címet.

Idén az OEE döntése alapján a mezei juhart választották meg.

MTI 2014. április 11.