Az NFA ellenőrző bizottsága a törvényesség őre

Az NFA ellenőrző bizottsága a törvényesség őreBudapest, 2013. április 18., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) jó gazdaként bánik az állami földekkel: ennek jegyében kutatta fel a 2010-ig parlagon heverő nemzeti tulajdonú területeket – közölte Péter Mihály, az NFA ellenőrző bizottság elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Közleménye szerint a készülő vagyonleltárba került 65 ezer hektár termőföld, amelynek hasznosítására haszonbérleti pályázatot írt ki az NFA. Eddig mintegy 1600 szerződést kötött a szervezet, így ezer új földhasználóval gyarapodott a magyar agrárium, növelve a vidék eltartóképességét.

A magyar mezőgazdaság történetében elsőként nyilvános pályázati rendszer keretében kerültek a parcellák a gazdálkodókhoz. A húsz évre szóló haszonbérletek 75 százalékát természetes személyek, azaz kis- és közepes gazdaságok kapták. A jövőben a magyar kormány újabb 200 ezer hektár állami termőterület pályáztatása révén kívánja "a földéhséget csillapítani" – emlékeztet a közlemény.

"Az NFA ellenőrző bizottsága elnökeként a leghatározottabban cáfolom az eljárás tisztaságát vitató kijelentéseket" – húzza alá közleményében Péter Mihály. Hozzáteszi: az NFA ellenőrző bizottsága nem politikai képződmény, ezért ilyen természetű megnyilatkozásokra "nem reflektálok, de rögzítem a tényeket": az MSZP politikusai félreértelmezték a parlament mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának – legutóbbi – ülésén részünkről elhangzottakat; sajtótájékoztatójukon a magyar földművesek ügyét közéleti síkra terelve egy nem létező jegyzőkönyvből idéztek soha meg nem írt szövegeket.

"Az NFA ellenőrző bizottságának elnökeként mindent elkövetek a jövőben is, hogy megőrizzem a gazdákat eddig soha nem látott mértékben földhaszonbérlethez juttató pályázati rendszer hitelességét, és hozzájáruljak a jogszabályok maradéktalan betartásához és betartatásához. Ebben a munkában mindig számítok a bizottság tagjaira" – olvasható a közleményben.

A parlament mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottsága keddi ülésén tárgyalt aktuális földügyekről, de a honatyáknak Sebestyén Róbert, az NFA elnöke konkrét ügyekről a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem beszélt. Az ülésen részt vett Péter Mihály, az NFA ellenőrző bizottság elnöke is.

Az MSZP szerint az állami földhaszonbérleti pályázatok során a haszonbérlők üzleti terveikben a szakmaiságot nélkülöző vállalásokat tettek annak érdekében, hogy egy-egy földrészletet elnyerhessenek. Erről Harangozó Gábor (MSZP), a parlament mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának elnöke, valamint Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP szakpolitikusa beszélt kedden, a testület ülése után újságírók előtt.

MTI 2013. április 18.

agrárágazat mezőgazdaság NFA