fbpx

„Azonnali hatállyal elrendelem a baromfik zárva tartását”

Írta: Barna Ferenc - 2020 november 27.

Az ország teljes területén valamennyi állattartóra vonatkozóan a baromfik zárva tartását rendelte el Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos 2020. november 25-én határozatában.

 

lúd

 

A korlátozó intézkedést az alábbiak indokolják:

  • Az őszi vadmadarak vonulási útvonala hazánk felett húzódik, és a madárinfluenza terjedésében a költöző madaraknak kiemelt szerepe van.
  • Közelmúltban számos európai országban jelentettek magas patogenitású madárinfluenza vírust elsősorban vadmadarakban. Azonban az utóbbi időkben már baromfi tartó telepek állományai is fertőződtek meg a környező országokban.
  • A megfigyelések szerint hazánk felett átvonuló vadmadarak összetétele az előző évekhez képest változott, a korábbi szórvány fajták egyre nagyobb számban vannak jelen. Pont ezek a fajták érintettek nagyobb arányban a madárinfluenza kapcsán.

„… a kórokozó gyakorlatilag bárhol és bármikor megjelenhet, ezzel veszélyeztetve a hazai baromfi állományainkat” – olvasható a határozatban. Vagyis Bognár Lajos Magyarország teljes területét nagy kockázatúnak nyilvánította a vírus megjelenésének veszélye szempontjából.

Az intézkedés célja: a fertőzés kockázatának csökkentése, és a hazai baromfi állomány, ezzel együtt a nemzetgazdaság védelme.

 

baromfik

 

A zárva tartás lehetséges:

  • kifutón, ha az felülről és oldalról megfelelő erősségű madárhálóval védett;
  • a fentiek hiányában zárt helyen, elsősorban baromfiistállóban.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel szükséges az érintett gazdák és tenyésztők felelős állattartói magatartásra. A főállatorvos korábbi határozatában (3/2017) foglaltak továbbra is irányadók, azokat be kell tartani.

 

Különösen fontos saját állomány és a vadmadarak kontaktjának elkerülése, ennek érdekében:

  • A baromfikat fedett, oldalról is zárt helyen kell tartani (etetni, itatni).
  • A takarmányt zárt, fedett helyen kell tárolni.
  • Az alom tárolását fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani.
  • Az állatok megbetegedését, illetve annak akár a legcsekélyebb gyanúját azonnal be kell jelenteni az állategészségügyi szolgálat felé.

Amennyiben megállapítható és bizonyítást nyer, hogy az állattartó a vonatkozó előírásokat nem tartja be, ezzel veszélyezteti saját és mások baromfi állományát, az állami kártalanításból kizárásra kerül.

 

vízi vad madarak

 

További hasznos, naprakész információk olvashatók a NÉBIH honlapján.

Portálunk is folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, korábbi cikkeink a témával kapcsolatban:

Forrás: NÉBIH